Évértékelő zóna

LoneWolf 
Évértékelő

Ugyan rengeteg játékot szereztem, illetve kaptam ajándékba, de kifejezetten új címek terén 2023 nem volt túl combos. PS5-öt azóta sem tudtam szerezni, illetve a PC-m már nehezen birkózik meg a mai darabokkal, így főleg az elmaradásaimat próbáltam pótolni, melyek során az alábbi darabokat sikerült befejezni:
Resident Evil (Remaster)
Resident Evil 4 (Classic)
Resident Evil 2 (Remake – Claire sztori)
Metal Gear Rising: Revengeance
Sherlock Holmes: The Devil's Daughter + Crimes and Punishments
Dragon Age: Inquisition (Ez lett az idei kedvenc, ha nem nézem az újrázásokat.)
Man of Medan

Néhány kisebb újrázás is akadt, remasterek / remake-ek képében:
Spider-Man: Remastered (Az eredetit PS4-en játszottam végig anno.)
Final Fantasy VII: Crisis Core – Reunion (Az eredetit PSP-n toltam végig régen.)

Az egyetlen igazán újnak (de még így is tavalyi) számító darab, amit sikerült kijátszani, az a sokak által lehúzott Gotham Knights volt, ami a hírével ellentétben meglepően szórakoztatóra sikeredett a valóban pocsék optimalizációja ellenére is.

A legtöbbet nyúzott multis címem idén a Marvel SNAP volt, amivel azóta már le is álltam.

Kapcsolódó játékok: Sherlock Holmes: The Devil's Daughter · Sherlock Holmes: Crimes and Punishments · Resident Evil 4 · Dragon Age: Inquisition · Metal Gear Rising: Revengeance · Resident Evil · Spider-Man · Resident Evil 2 · Man of Medan · Gotham Knights · Crisis Core: Final Fantasy VII – Reunion · Marvel SNAP

Sherlock Holmes: The Devil's Daughter (2016) Sherlock Holmes: Crimes and Punishments (2014) Resident Evil 4 (2005) Dragon Age: Inquisition (2014) Metal Gear Rising: Revengeance (2013) Resident Evil (2002) Spider-Man (2018) Resident Evil 2 (2019) Man of Medan (2019) Gotham Knights (2022) Crisis Core: Final Fantasy VII – Reunion (2022) Marvel SNAP (2022)

Bet 
Évértékelő

KIHÍVÁSOKRÓL
Az idén futó kihívásaimra 117 kitüntetést osztottam ki: 4 részes Egyfős célok, 4 részes Komplexitás, 2 részes Bingo, és egy Digital hibrid. Nagyon tetszettek a többiek kihívásai: az Állatos borítók, a Közös célok, az Irány a természet, az Unofficial solo variáns, a Társas a társasban. 18 plecsnit gyűjtöttem össze az idén.

BESZERZÉSEK
A legszuperebb új beszerzéseim voltak, amikbe belezúgtam: * Vital Lacerda: CO2 Second Chance – környezetvédelmi témájú hard euro * A Nagy Jü legendája – egyfős történelmi munkáslehelyezős kampány * Dereserdő dicsősége – egyfős logikai kártyázás * Turing Machine – dedukciós zsenialitás * Lángművesek – cuki sárkányos depressziómentesítés * Kódok harca kétfős számkódos logikázás * Az ismeretlen bolygó – monumentális továbbgondolt poliominós.

Megismertem Dienes Zoltán matematikus kiadott társasjátékait. Londonban meglátogattam az Orcs Nest gamer shopot, ahonnan a Next Station Tokyo flip&write jött haza velem. Szabadulós játékok közül a Szabadulópakli: Csodaországban, és az Unlock: Egzotikus kalandok volt új beszerzés és végigjátszás.

Kapcsolódó játékok: Kódok harca · Lángművesek · CO₂: Second Chance · Turing Machine · Az ismeretlen bolygó · Szabadulópakli: Csodaországban · Unlock!: Egzotikus kalandok · Next station: Tokyo · A Nagy Jü legendája · Dereserdő dicsősége · Ki jut a várba? · Erdők játéka

Kódok harca Lángművesek (2022) CO₂: Second Chance (2018) Turing Machine (2022) Az ismeretlen bolygó (2022) Szabadulópakli: Csodaországban (2022) Unlock!: Egzotikus kalandok (2019) Next station: Tokyo (2023) A Nagy Jü legendája (2023) Dereserdő dicsősége (2021) Ki jut a várba? (2022) Erdők játéka (2022)

Vladi 
Évértékelő

A 2022 évi megjelenések közül játszott/kipróbált játékokból ezt a személyes toplistát állítottam elő, ami igencsak különbözik a média által pusholt játékoktól. (ezekből volt több is, ami korábban megjelent early access-ben, de idén volt a teljes verziós premierjük). Amúgy szerintem ez egy kivételesen gyenge év volt az új játékfelhozatalban, legalábbis számomra.
1. Supraland: Six inches under
Ez számomra az idei évben az egyetlen volt, aminek ott a helye minden idők legjobb játékai között. Úgy használt fel rengeteg inspirációt klasszikusoktól, hogy azt frissé és egyedivé tudta tenni, elképesztő csiszoltság mellett.
2. Norco
Ez számomra nagybetűs hangulat volt, játékmenetben és kivitelben leginkább a legelső Gabriel Knight játékhoz hasonlítanám. Nagyon rég volt már olyan point and click kalandjáték, amit volt türelmem végigvinni.
3. Prodeus
Egy Doom klón, ami bár retró stílusú, de sok elemében felveszi a versenyt a modern fps-ekkel is.
4. Blacktail
Ezt még nem vittem végig, lehet, hogy a végére bejönne a top 3-ba. A szláv folklórban játszódó, nyilazós-varázslós open-world fps történetközpontúsága néhol nekem már kicsit ugyan sok, de igencsak hangulatos.
5. The Gunk
6. Nobody Saves the world
7. Forgive me father
8. Time on frog island
9. The kids we were
Az év csalódása: Shadow Warrior 3

Evione 
Évértékelő

2022 úgy érzem kifejezetten jó év volt számomra gaming szempontból. Pedig valamennyivel kevesebb játékhoz volt közöm, mint 2021-ben, de mégis kevesebb lett a megkezdett és félbehagyott game, ami nagy előrelépés.

Már az év eleje jól indult, hiszen januárban végre valahára megérkezett hozzám a várva várt PlayStation 5 és így az év nagy részében ezt a konzolt pörgettem, az új konzolt azért szorosan követte a Steam, ahol szerintem évek óta nem töltöttem annyi időt, mint 2022-ben. Sőt, ha a PS Plus játékokat nem számítjuk, akkor látszik, hogy Steamre több játék került beszerzésre, mint a konzoljaimra. Nyilván ebben az is közrejátszott, hogy előfizettem a PlayStation Premiumra, így ha PS-en játékot kellett választani, az néhány esetben a katalógusból történt, illetve igyekeztem a régebben összeharácsoltakat is előrevenni.

Hihetetlen mértékben háttérbe szorult a Nintendo Switch, egyetlen játékot sem vettem rá és egy kezemen meg tudom számolni hányszor volt bekapcsolva. Pedig a nyaralásra is magammal vittem, de hiába. Ennél többször ment a Nintendo Wii, a legtöbbet a Super Mario Galaxy-t pörgettem (még nem vittem végig), illetve random belekaptam egy-két dologba.

És akkor időrendi sorrendben néhány kedvenc az évből:
Marvel's Guardians of the Galaxy
Hardspace Shipbreaker
Vampire Survivors
Stardew Valley
God of War (2018)
Cyberpunk 2077
Dorfromantik
Spider-Man: Miles Morales
Human Fall Flat

A még be nem fejezettek közül:
Mass Effect: Legendary Edition (nyilván)
Jurassic World Evolution 2
Grounded

2023-ra nincsenek túl nagy terveim. Tavaly azt írtam nagyon szeretném, ha megjelenne a Hogwarts Legacy, hát ez végre elérhető közelségbe került, nagyon várom már. Illetve muszáj megemlítenem a Death Stranding 2-t, de kétlem, hogy abból 2023-ban lesz valami, reménykedni azért lehet. :)

Kapcsolódó játékok: Stardew Valley · Cyberpunk 2077 · Human: Fall Flat · God of War · Grounded · Hardspace: Shipbreaker · Spider-Man: Miles Morales · Hogwarts Legacy · Mass Effect: Legendary Edition · Dorfromantik · Marvel's Guardians of the Galaxy · Jurassic World Evolution 2 · Vampire Survivors

Stardew Valley (2016) Cyberpunk 2077 (2020) Human: Fall Flat (2016) God of War (2018) Grounded (2020) Hardspace: Shipbreaker (2020) Spider-Man: Miles Morales (2020) Hogwarts Legacy (2023) Mass Effect: Legendary Edition (2021) Dorfromantik (2022) Marvel's Guardians of the Galaxy (2021) Jurassic World Evolution 2 (2021) Vampire Survivors (2021)

Bet 
Évértékelő

Az évértékelőmet kiegészíteném azokkal a játékokkal, amik fontos beszerzések voltak, és hatalmas élményt szereztek nekem 2022-ben.

Társasjátékok közül: Az X bolygó nyomában logikai-tudományos, Canvas: Tükörképek művészi kiegészítő, Liget egyszemélyes színes kockás, Következő megálló: London flip&write, Köszöntünk a Holdon flip&write, Bűnügyi Krónikák 2400 jövőben játszódó nyomozós részek, a roll&write Vasútvonalak Shining Yellow és Lush Green kiadásai, amit megemlítenék.

A Sherlock Holmes Consulting Detective nyomozós játékkal a londoni nyaralásom alatt játszottam sokat az ott élő barátnőmmel. A diákjaimnak szabadidőben és dolgozatok után sok ThinkFun és SmartGames logikai feladványos játékot vittem be, de azokat itt nem jelöljük.

Videojátékokkal ritkábban játszom, de volt pár olyan végigjátszásom 2022-ben, amik visszatereltek a Steam oldalamra, mert nagyon-nagyon tetszettek: Cat Museum szürreális művészi világ, Strange Horticulture gyógynövénygyűjtés egy alternatív történelemben, Deponia steampunk kaland amik jelentősek voltak.

Kapcsolódó játékok: Deponia · Sherlock Holmes Consulting Detective: Jack the Ripper & West End Adventures · Bűnügyi krónikák: 2400 · Strange Horticulture · Az X bolygó nyomában · Köszöntünk a Holdon · Canvas: Tükörképek · Railroad Ink Challenge: Lush Green Edition · Railroad Ink Challenge: Shining Yellow Edition · Cat Museum · Következő megálló: London

Deponia (2012) Sherlock Holmes Consulting Detective: Jack the Ripper & West End Adventures (2017) Bűnügyi krónikák: 2400 (2021) Strange Horticulture (2022) Az X bolygó nyomában (2022) Köszöntünk a Holdon (2021) Canvas: Tükörképek (2022) Railroad Ink Challenge: Lush Green Edition (2020) Railroad Ink Challenge: Shining Yellow Edition (2020) Cat Museum (2022) Következő megálló: London (2022)

zkispet_foxdante 
Évértékelő

Eltelt a 2022-es év is. :)
Hardver szinten két beszerzés volt idén egy Gamer Laptop és a Steam Deck.
Végigjátszások terén is sikerült 36 játékot végigvinnem. 37 ha a Mario + Rabbids Sparks of Hope-t is ideveszem (már nem sok van hátra belőle) :) Sajnos pont azt a három játékot nem sikerült végigjátszanom amit egész évben tervezgettem, mert mindig jött velem szembe egy másik game ami felkeltette az érdeklődésemet. A kimaradtak: Cyberpunk 2077, Death Strending és a Divinity Origin Sin II. Na sebaj majd idén pótlom őket (REMÉLEM). Mert hát 2023-ban is érkezik pár újdonság amit nagyon várok (Forspoken, Horizon FW DLC, The Legend of Zelda, Final Fantasy XVI stb.)

Teljes végigjátszott game lista: https://gremlin.hu/listak/2022-es-vegigjatszasok

Végezetül jöjjön az 2022-es évben végigjátszott játékaim Top10-es listája. :)
10. Obsrevation (2019)
09. Dark Souls III (2016)
08. Stray (2022)
07. The Medium (2021)
06. Syberia: The World Before (2022)
05. Life is Strange: True Colors (2021)
04. Chorus (2021)
03. Sekiro: Shadows Die Twice (2019)
02. Returnal (2021)
01. Horizon II: Forbidden West (2022)

Kapcsolódó játékok: Dark Souls III · Sekiro: Shadows Die Twice · Observation · Chorus · The Medium · Horizon II: Forbidden West · Stray · Syberia: The World Before · Returnal · Life is Strange: True Colors

Dark Souls III (2016) Sekiro: Shadows Die Twice (2019) Observation (2019) Chorus (2021) The Medium (2021) Horizon II: Forbidden West (2022) Stray (2022) Syberia: The World Before (2022) Returnal (2021) Life is Strange: True Colors (2021)

4 hozzászólás
Victorious 
Évértékelő

Nem mondanám, hogy annyira említésre méltó lenne játékok terén az évem, de azért volt pár érdekesebb darab.
Összesen 36 végigjátszásom volt (igazából 35), bár ebben sok rövidebb hidden object, dlc vagy egyéb játék volt.
Persze születtek nagy kedvencek is, mint pl a Plague Tale: Innocence aminek második részét már szívesen játszanám, de az AC II és a Brotherhood is nagyon tetszett Ezio főszereplésével. Bár vért izzadtam sokszor és nem futott a legjobban a gépemen, de a Horizon: Zero Dawn sem volt rossz. Továbbá több év után befejeztem a Telltale féle Walking Dead sorozatot.
Szóval az idei top 5 valahogy így alakult:
1. A Plague Tale: Innocence
2. Assassin's Creed: Brotherhood
3. Assassin's Creed II
4. Horizon: Zero Dawn
5. The Walking Dead: The Final Season
Csalódásként leginkább az AC első részét mondanám, a legrosszabb titulust mégis a Harry Potter 4. része viszi :D

Társasok terén 54 játszást vittem fel.
Újdonság volt a Konyec konyha, Dobble, Spicy illetve a Mansions of Madness és a Dixit. Leginkább az utóbbi kettő amik nagyon tetszettek és alig várom, hogy újra elővegyük őket.
Továbbá 5 éves gremlines lettem és szereztem még 2 plecsnit

Legnagyobb „gremlines” tervem idénre, hogy szerezzek egy jobb gépet xD
Ha ez sikeres lesz akkor mindenképpen sort akarok már keríteni olyan nagyobb játékokra, mint az AC Valhalla, Far cry 6 és Cyberpunk 2077. De ugye a Plague Tale Requiemre is nagyon kíváncsi vagyok.
Ha nem jön össze, vagy csak karácsony környékén (nagy esély van erre xD) akkor: AC Revelations, sok más most nincs, majd ahogy alakul az év :D
Társasok: még pár Dixit kiegészítő beszerzése, újra pár Catan party, mert tavaly kimaradt.

Kapcsolódó játékok: Assassin's Creed II · Assassin's Creed: Brotherhood · Horizon: Zero Dawn · Mansions of Madness: Second Edition · Dixit Odyssey · A Plague Tale: Innocence · The Walking Dead: The Telltale Definitive Series

Assassin's Creed II (2009) Assassin's Creed: Brotherhood (2010) Horizon: Zero Dawn (2017) Mansions of Madness: Second Edition (2016) Dixit Odyssey (2011) A Plague Tale: Innocence (2019) The Walking Dead: The Telltale Definitive Series (2019)

Nerarosa 
Évértékelő

Megvolt az első teljes évem a konzolommal.
Az Astro's Playroomot és a Lost in Randomot (ami azóta is az egyik kedvencem) kiplatináztam.
Vettem pár játékot, valamint az előfizetésnek köszönhetően sokat ki tudtam próbálni.
Ami a leginkább beszippantott, az a Detroit: Become Human. Hogy én mennyit sírtam rajta! De legalább négyszer kijátszottam, és már csak egy trófea kéne a platinához.
Ezeken kívül végigvittem a Strayt (valamivel legalább nem vagyok lemaradva pár évvel), az Until Dawnt és az It takes two-t. Ez utóbbi eleinte nem igazán tetszett, igaz, nekem nagyon nehéz volt még, de a végére egészen belejöttem.
Több pedig még folytatásra vár, például a The Medium és az Overcooked 2, csak időközben lejárt az előfizum. :S (A RE8 pedig már több mint egy éve parkolópályán van, 2022-ben valahogy nem voltam annyira horroros hangulatban. :S )
Összességében azért már sokkal ügyesebb vagyok, annyit elmondhatok. :D

Kapcsolódó játékok: Detroit: Become Human · Until Dawn · Stray · Astro's Playroom · Lost in Random · It Takes Two

Detroit: Become Human (2018) Until Dawn (2015) Stray (2022) Astro's Playroom (2020) Lost in Random (2021) It Takes Two (2021)

Imma 
Évértékelő

Ezek lennének a 2022-es kedvenceim.
A Játsszunk az összes játékunkkal! kihívással együtt nem volt ez egy rossz év…
De azért a Rosewatert még mindig várom…

Kapcsolódó játékok: Unpacking · Juharvölgy krónikája · Lost in Play · Mágikus erdő

Unpacking (2021) Juharvölgy krónikája (2022) Lost in Play (2022) Mágikus erdő (2022)

Vanessa_Ternyik 
Évértékelő

Sziasztok!
Tavalyi értékelőm végén felsoroltam pár játékot amit nagyon szerettem volna beszerezni. –
„A listám elején van az Azul, Canvas, Zöldellő mezők, New York Zoo, Hősök útja. Remélem év végén megírhatom, hogy ezek meglettek. De ki tudja mi vár ránk idén.” – Na hát ha ezt nézem sikeres volt az év, a Zöldellő mezőkön kívül mindet beszereztem vagy megkaptam. Sőt… Mivel a lakásvásárlást elhalasztottam, és elköltöztem albérletbe, kicsit elengedtem magam és elég sok mindent beszereztem . ( kb. 30-35 db) persze ezekből kaptam is ajándékba jó párat, volt amit nyomtattam és itthon készítettem el, illetve a Tesco akció is besegített :D De hadd említsek meg párat amiket idén próbáltam és mindenképp meg akartam szerezni és sikerült is : Cascadia hatalmas kedvencem lett, Luxor és Calico ami régóta a listámon volt, Macskák szigete <3 és egy másik hatalmas kedvenc amit szintén bga-n tanultam meg pedig sose gondoltam, hogy bejönne a Ticket to Ride. Imáááádom. És egy másik nagy kedvencem az Ébredő erdő. Mindent nem sorolok fel, de azt hiszem lett egy szuper készletem mindenféle műfaj, stílus, na meg persze sok-sok kicsi játék is otthonra lelt nálam.
A másik hatalmas dolog ami történt az évben, hogy a városunkban elindítottam a könyvtárban egy Társasjáték klubot, amit havi 2 alkalommal tartok délután nyitvatartási időben. Régi vágyam volt, és meglepően sokan jöttek. Persze időpont kérdése is nyáron dübörögtünk, ősszel már kevesebben voltak, de rengeteg törzs tag lett, nem csak gyerekek, jönnek tinik, felnőttek, családok. És ami még pozitív nagyon sok a jó visszajelzés, otthon is játszanak, beszereznek olyan játékot amit ott kipróbáltak velem. Szóval örülök, hogy összejött ez. Plusz öröm szereztem olyan ismerősöket akikkel összejárunk játszani így jobban megnyílt a játék világa, én is sokat tanulok és egyre jobban bővül a listám és a játékismeretem.
Bga-n is rengeteg új játékot tanultam és szerencsés vagyok, hogy ott is sokat játszunk élőben és tanítjuk egymást illetve jókat szórakozunk közben.
És ahogy a tavalyi értékelőmet zártam idén is úgy fogom, hogy felsorolok pár játékot amire szintén nagy vágyam lenne beszerezni : a hamarosan megjelenő Dog lover, a Zöldellő mezőt idén csak beszerzem xd , Potion Explosion, csokis Azul ( a Sintrát kaptam meg a családtól :) ).
Külön megköszönöm az itteni tagoknak a kedvességét, a segítségét, a szuper ajánlókat, a tanácsokat. Szóval mindent :)
Legyen csodás az idei évünk!