Ghostwire: Tokyo (2022)

Jó, hogy elkezdtem a negatív kritikák ellenére, mert az évem egyik legjobb játéka lett. Egy szürreális, szellemekkel teli, japán folklór és mitológia ihlette nagyvárosi horrorsztori.
A történet maga egyszerű (talán ez a leggyengébb pontja), de mégis megható. A gyászról szól, a gyászfeldolgozásról, az elhunytak után maradt bűntudatról.
Ami nagyon tetszett: az esőben ázó metropolisz kihaltan, emberek nélkül, de nagyon is tele különféle szellemekkel, és mitológikus lényekkel.
A harcrendszer egyszerű, de kifinomult, sokféle verzióban lehet támadni fegyverek nélkül is: elemekkel, talizmánokkal, mid-air támadásokkal, stb.
Az egész célja, hogy a Tokyóban rekedt szellemeket felszabadítsuk. A kerületeket egyenként kell felszabadítani, a sintoista szentélyek és a tori kapuk örökre megmaradnak már hangulati elemként nekem.
Mindehhez jön a japán mitológia, folklór és a japán kaják ínycsiklandó egyvelege. Bár nem vagyok nagy Japán-fan, itt mégis teljesen elragadott a tanukik, tenguk, yokai-ok, onik és nekomanták „mesevilága”. Nagyon hatásos, magába szippantó atmoszférát teremtettek velük.
A gyűjtögetős, open world része a játéknak, szerintem változatos és érdekes a háttérinformációknak köszönhetően. Vannak a játékban szellemfényképek, es progressziót segítő Jizo szobrok is, amiket meg lehet keresni. Ugy mesél a játék Japánról, hogy nem erőlteti rád, mégis kiváncsi leszel erre a világra.
Próbáltam a lehető leglassabban haladni, hogy kiélvezzem ezt az atmoszférát, rizsgolyókat és mochit „ehessek”, kutyákat simogassak, macskákkal beszélgessek, üzleteljek (!) és megtisztítsam a várost a mindent beborító szellemködtől. Sajnos így is túl hamar végetért…

Nem állítom, hogy tökéletes játék, de NAGYON JAPÁN és nekem ezzel nagyon el is vitte az élményt. Shibuyában rohangálni, japán ételeket/italokat felvenni, japán szellemekkel találkozni, szentélyekben imádkozni, Tokyo Tower lábánál felnézni, opcionális pókemberként repülni tetőkön, amivel még inkább csak belátod Tokiót… na ezek a nagyon király részei. Maga a harc/combat része könnyen elunható, de ha olyan vagy, mint én, akkor meg simán szereted. Én bírtam nagyon, hogy úgy fps, hogy közben nem fegyvered van, hanem különböző energiáid. Azt is szerettem, ahogy meg kellett tisztítani a várost, a torii kapuk, mint a viewpontok más játékokban. Nekem a történet is tetszett, bár annyira nagyon nem volt túlbonyolítva, VISZONT imádozom KK-t, és Akitoval a duál kapcsolat is tök jól volt kezelve. Én a legkönnyebb szinten nyomtam, és tényleg nem kellett vért izzadnom, talán túl könnyű is a játék összességében, de nekem ez nem szokott fájni, ha mellette ad olyat, ami elvisz. És engem elvitt. Láttam olyan kritikát, hogy ah ez alig horror, és tényleg egy-két jump-scare jeleneten túl nem volt para, pedig én ijedős vagyok – viszont pont ezért nekem ez a tökéletes horror játék, mert bírom a hangulatát, de többet nem bírok el. És soha nem akarok visszamenni a sulis tükörvilágba, mert AZ VOLT PARA. Juj nem. Ott át akartam adni a páromnak az irányítást, DE NEM VETTE ÁT.

Aki szereti Japánt, ne hagyja ki.
Köszi Bethesda, megint adtál nekem egy kedvenc játékot.
Oh hát és köszi Tango Gameworks, hogy lefejlesztetted!

A Ghostwire Tokyo nem lett az év játéka. Unalmas, kidolgozatlan narratívájával, önismétlődő nyíltvilágú játékmenetével befarol a felejthető játékok sorába. Sajnos a nyomasztó középszerűségtől még a pofás külső és a japán folklór széleskörű felhasználása sem tudja megmenteni. Hiába a kitűnő és félelmetes ellenségdizájn, sajnos túl kevés horrort-szekvenciával dolgozik ahhoz, hogy a játék ki tudja használni a japán kultúra szellemvilágában rejlő potenciált. A harc ugyan élvezetes, de hamar monotonná válhat. Sajnos a Tango Gameworks játéka egyazon játékok népes szakasza közül, amikben volt lehetőség, de sajnos maradt egy tizenkettő egy tucat tartalom.

Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2022/04/27/ghostwire-tokyo-teszt-pc/