Új simek. Furcsább történetek. A sokak által nagyon várt The Sims 4 életszimulációs játékban úgy játszhatsz az élettel, mint még eddig soha. Egyedi megjelenéssel, személyiséggel, viselkedéssel és érzelmekkel rendelkező, intelligensebb simeket irányíthatsz. Minden eddiginél jobban… [tovább]
Fejlesztő
Maxis
The Sims Studio
Kiadó
Electronic Arts
Zeneszerző
Ilan Eshkeri
Platformok
MacOS
PlayStation 4
Windows
Xbox One
Kapcsolódó zónák
Most játszik vele 117
Kedvencelte 106
Várólistára tette 14
Kívánságlistára tette 8
Kiemelt értékelések
The Sims 4 (2014) videójáték 86%
@KatieV-nél játszottunk vele, úgyhogy igazából nem tudom, melyik kiegészítők voltak fent (biztos, hogy nem csak az alap volt). Mindenesetre jópofa, sok vicces lehetőség van benne, a figura / családtervezés az elején meg szintén elég mókás.
The Sims 4 (2014) videójáték 86%
A széria mindegyik játékát imádtam, ez az első, ami egyelőre csalódást okoz. Eddig mindegyik új kiadás rengeteg pluszt hozott az előző részhez képest, ehhez képest itt úgy érzem, sokkal kisebb élményt nyújt, mint a Sims 3. Az újdonságok ellenére mintha semmit sem fejlődött volna a játék, sőt, sok szempontból leszűkültek a lehetőségek és jópár dolog nehézkesebbé vált (vagy csak még kevésbé látom át).
Azt sajnálom, hogy még mindig semmit nem kezdtek olyan problémákkal, amik számomra a játék első része óta zavaróak, pl hogy a percek a mi időnk szerint másodpercenként haladnak, de a simek valós időben mozognak, így kb 20 perc meginni egy pohár vizet, további 20 elmosogatni utána a poharat. Lehet, hogy csak én szenvedek a játékban állandó időhiányban, de ez néha nagyon idegesítő :D Azt sem szeretem, hogy a young adult karakter kb nulláról kezdi az életét, életszerűbb lenne, ha x skillt szét lehetne osztani tetszőlegesen.
A leegyszerűsített grafika tetszik és összességében sokkal könnyebben kezeli a gépem a játékot. Biztos, hogy rengeteget fogok vele játszani, és még biztosan sok felfedezésre váró dolog van benne, de egyelőre nem élvezem annyira, sokkal üresebbnek érzem a játékmenetet, mint az előzőeknél.
The Sims 4 (2014) videójáték 86%
Nagyon eltalálták, rengeteg új dolgot beleraktak, ami a mai social élethez is kell és imádat a karakterkészítés aprólékos volta is, az a kedvenc részem :D
The Sims 4 (2014) videójáték 86%
Fuhh nagyon nehezen vettem rá magam, hogy játszak vele, mert annyira szeretem a 3-at. De már annyira sokat játszottam vele, hogy kellett az újdonság és a változatosság.
Laggolás tekintetében sokkal jobb, de ebben is van néha bug, azonban totálisan elhanyagolható a 3-hoz képest.
Igazából pro és kontra is van, úgyhogy teljesen jó a játék :) Szerintem életszerűbb, sokkal több érzelemmel, bár a tinik talán túl érzékenyek is.
Ami nem tetszik az a szerkesztés módban a bútorok pakolása. A 3ban tökre közel tudtál helyezni egymáshoz mindent, de a 4ben indokolatlanul nagy helyet kell hagyni két tárgy között…
A családkészítőt imádom! Rengeteg benne a lehetőség és ez hogy is lehetne hátrány? :D
A nem teljesen nyitott világgal is egészen megbarátkoztam már, de zavar, hogy ha 1 simmel elmegyek akkor pl a többi 3 otthon marad és nem tudok velük csinálni semmit.
A grafikája jó, gyönyörű színekkel, de ez már nem életszerű, nekem kicsit műanyag. Ettől még szép.
Plusz pozitív a szükségletek. Végre normálisan be van állítva és tudunk mellette sokmindent csinálni és nem kell napi 3x pisiltetni őket :D
Nekem valahogy meg kellett érnem a játékra, úgyhogy nem bánom hogy idáig húztam, mostmár tetszik :)
ui: másnak is hiányzik, hogy a rendetlen simek nem ágyaznak be? :"D
The Sims 4 (2014) videójáték 86%
Modok nélkül játszhatatlan, hatalmas visszalépés a 3-hoz képest.
Ahelyett hogy mélyítették volna a játékot csak leegyszerűsítették, ezer dolgot lehetne sorolni miben.
Öltöztetős lakberendezősdi egy vagyonért.
The Sims 4 (2014) videójáték 86%
Nagyon új, nagyon furcsa, de nagyon jó.
Leköt ha kell, mint a beton. :)
Nem játszottam még több generáción át mint a 2-ben vagy a 3-ban, de nincs kizárva még. :D