Alone in the Dark (2024)

Az eredeti trilógiát nagyon szerettem, minden hibája és gagyisága (itt főleg a folytatásokra gondolok) ellenére is! Így amikor megtudtam, hogy remake készül az első részből, örültem neki! Egyetlen félelmem volt, hogy elmegy a Resident Evil irányába, és az akcióra fókuszál majd. Szerencsére nem így lett! Megőrizte a horror kalandjáték jellegét és a Lovecraft-os hangulatát. Sőt, az utóbbiból még jóval többet is kapunk! Az alaptörténet hasonló; meg kell tudnunk, hogy mi történt Jeremy Hartwood-dal a Derceto kúriában. Két főszereplő közül választhatunk, Emily Hartwood, Jeremy unokahúga, és Edward Carnby, egy magánnyomozó személyében. Innentől nagyon más irányt vesz a cselekmény, mint a 92-es elődben, elég csak annyit említenem, hogy most nem egyedül bóklászunk a sötétben. A fejlesztők nagyon jól nyúltak a történethez, átjön, hogy ismerik és szeretik az eredetit! Rengeteg utalást kapunk rá, de még a folytatásokra is! Ilyen például Grace feltűnése, aki eredetileg a második játékban szerepelt, de a remake-ben fontos szerepet kap. Rajta kívül még sokan mások lakják a Derceto kúriát és mind fura fazon. Lynch karaktereire emlékeztetnek a Twin Peaks-ből, csak Lovecraft-os környezetbe helyezve. Derceto egész nagy terület, elején még több része le is van zárva, de azért nem egy Spencer Mansion. Hogy ne váljon túlságosan egyhangúvá a környezet, „hallucinációszerű víziókon” keresztül egyéb helyszínekre is eljutunk. New Orleans mocsarain át egészen a déli sarkig (ha már Lovecraft). Ezek jól felépített, hangulatos területek. Karaktertől függően egy-egy egyedi „látomást” is bejárhatunk, ami remek ötlet volt! Mindkettőjüknek van egy kis múltbéli traumája és ezek kibontásra kerülnek. Sajnos, ezen kívül mindkét kampány szinte tökéletesen megegyezik, ugyanazt az utat járják be. Ha sikerült volna némi eltérést belecsempészni, vagy legalább úgy vezetni a történetet, hogy a másik főszereplő is hasonló kihívásokon megy keresztül, az azért sokat dobott volna az élményen. Mert, ha Edward-ot választjuk, Emily csak kutat Derceto-ban, de nem tapasztal meg semmit az őrült víziókból, míg ha Emily-vel megyünk, addig Edward a lakókat faggatja, és fogalma sincs milyen szörnyekről beszélünk. Azt gondolnánk, hogy Emily története a jobb, mivel az ő bácsikája tűnt el, de Edwardé sokkal személyesebb, már csak Grace miatt is, aki valamiért nagyon ismerős a magánnyomozónak. Sokkal átélhetőbb és érzelmesebb az ő kalandja. Emily eléggé sztoikusan viselkedik a kampányában és az ő interakciói a lakókkal közel sem olyan emlékezetesek. Megvan pedzegetve egy leszbikus szál, ami csak a játék legvégére vált furává, de ezt is eléggé közönyösen adja elő. A két főszereplő hangját, mimikáját és motion capturét David Harbor és Jodie Comer adja elő, és azt kell mondanom, hogy Harbor kiemelkedően jól alakít! Igaz, hogy az eredetiben Carnby nem egy kiégett, alkoholista, pénzéhes magánnyomozó, aki emellett még laza is, de Harbor játéka annyira magával ragadó, hogy ezt hamar elfelejtjük és egyből megkedveljük ezt az új inkarnációt! Rengeteg érzelmet felvonultat spoiler, mind hang és mimika terén! Ezzel szemben Comer kisasszonynak csak zavartan kell néznie. Nem vele van baj, biztos ő is sokkal jobb teljesítményre képes (Az utolsó párbaj-ban és a Free Guy-ban szerintem nagyon jó volt!), csak Emily karaktere olyan, hogy abból ennél többet nem lehet kihozni. Pedig volt benne lehetőség, mert az ő személyes traumája jobb, mint Carnbyé, de mégsem tudtak mit kezdeni vele. Maga a játék tárgykeresésből, nyomok felkutatásából, rejtvények megoldásából áll, némi akcióval vegyítve. Ajánlom, hogy mindenki az old school nehézséget állítsa be, így is könnyűek a fejtörők, akkor milyen lehet, ha a játék még a kezedet is fogja közben? A játékmenetben azért akadnak negatívumok is, ami legtöbbször az Unreal engine-ből adódik. Későn betöltött textúrák, tereptárgyak közé beragadás, és hasonlók. Ami viszont a fejlesztők sara, az a lopakodás, ami borzalmas lett! Alapból nagyon lassan haladunk ilyenkor, de rendre észrevesznek a szörnyek! Ezen még dolgozhattak volna egy kicsit! De szerencsére nem létszükséglet ez a funkció! Ha ezt és az apróbb hibákat javították volna, akkor egy erős nyolcas a játék! Ahogy láttam, sokan lehúzták. Én ezt annak tudom be, hogy Resident Evil szintű remake-t vártak (egyedül a Boss figth az, ami arra emlékeztet), de hát erről soha nem is volt szó! Ez egy lelkes kis csapat első horrorjátéka és ahhoz képest meglepően jó! Remake-ként is jól működik, történetmesélés terén meg kiemelkedő! Aki szereti a fejtörőket és a Lovecraft-os horrorhangulatot, annak vétek kihagyni! Remélem lesz folytatás, én vevő lennék rá!

Most, hogy végigvittem mindkét karakterrel, szólok pár szót erről a game-ről, ami egy érdekes jelenség, így, 2024-25-ben. Miután az egyszeri horrorrajongó belekezd, hamar látni fogja, hogy a játéknak van egy komótos, ráérős menete, dinamikája, ami a bő 20-25 évvel ezelőtti túlélőhorrorokat idézi. Egyéni ízlés kérdése, hogy ezt tiszteletteljes főhajtásként, vagy elavult megoldásként kezeljük.

Az igazság valahol a kettő között van, mert szerintem – és talán más, a műfajért rajongó veteránok szerint is – ugyan működik ez a ráérős stílus, darabos, ügyetlen kezelhetőségével, sajnos a játékmechanika is a régi időkre emlékeztet. Karaktereink lomhák, nehezen váltanak irányt, egyes fegyverek újratöltése egy örökkévalóságig tart – rád nézek, shotgun –, miközben az ellenség gyors, és nyeli a töltényeket, mint a szivacs. Közelharci eszközökkel – ásó, vascső, fejsze stb. – is támadhatunk, de van, hogy hiába püföljük szemből az ellent, egy-egy szűk helyen indokolatlanul mögénk vagy mellénk tud kerülni még így is, és akkor forgolódhatunk megint. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ezek a tárgyak egy idő után eltörnek, ami lehet, hogy néha realisztikusnak hat – bár nem mindig –, én már nagyon unom ezt a feature-t a játékokban.) Arra is van lehetőség, hogy téglákat, illetve molotov-koktélokat hajítsunk a szörnyekre, de ezt a videójátékos világ egyik legostobább megoldásával sikerült abszolválni. Ha egy bizonyos gombot lenyomva megfogjuk bármelyik eldobható tárgyat, akkor azt a gombot lenyomva kell tartanunk, miközben karakterünk a tárgyat a feje fölé emelve, egy testi fogyatékos csiga lassúságával halad előre, így kell vánszorognunk addig a pontig, amíg végre meglátjuk és becélozzuk az ellent, és a gombot elengedve, végre eldobjuk azt a nyomorult molotov-koktélt. Ha a tárgy felvételekor nem tartjuk lenyomva a gombot, csak egyszer rányomunk arra, akkor a karakter felveszi, és abban a pillanatban el is dobja a cuccot. Emberemlékezet óta nem találkoztam ilyen ósdi, logikátlan és balf@ß# megoldással videójátékban. Ennyit a harcrendszerről, olyan, amilyen, nem kezelhetetlen egyébként, de a fiatalabbakat, akik modernebb játékokhoz vannak szokva, hamar kiakaszthatja.

Térjünk rá inkább arra, ami tök jól működik; ez pedig az atmoszféra. A ’20-as évek settingje, a háttérben folyamatosan pulzáló, kissé álomszerű jazz taktusok, és a már említett, nem túl kapkodós történetvezetés ad egy bájos, nosztalgikus, csendben kúszó, baljós hangulatot az Alone in the Darknak. A Derceto intézet fura lakói – a dreamy jazzel kiegészítve – pedig nekem néha a Twin Peakst is megidézték. A sztori puzzle-darabkáit is kimérten adagolják, ami bár néhol kusza, jól megfér benne egymás mellett a voodoo-vallás és a lovecrafti természetfeletti, miközben felmerül a kérdés, hogy nem csak a főhősök fejében játszódnak-e le a különös jelenségek. A nyomozgatások és a ’20-as évek miliője pedig ad egy noiros ízt is az egésznek. Érdemes egyébként felszedni minden információmorzsát, mert nagyon érdekes és jól kitalált adalékokkal színesíthetik a háttérsztorit.

A grafika rendben van, a motion capture is okés, a főhősöket alakító David Harbour – a Stranger Things Hopper seriffje – és Jodie Comer jól hozzák a szerepeiket. Kár, hogy bármelyiküket is választjuk saját karakterünkként, a történet során a másikuk egy mezei NPC szintjére süllyed, alig van interakció kettejük közt. Valamilyen szinten érdemes is végigjátszani mindkét hőssel a játékot, ugyanis Emily és Edward is megkapja a saját szeletét a történetből, és egyébként Emilyvel a sztori is jobban érthető.

Nagyjából ennyi, ha egyetlen szóban kéne jellemeznem az élményt, amit ez az újragondolt Alone in the Dark adott, azt mondanám; kellemes. Inkább a franchise és a túlélőhorror műfaj veterán rajongóinak ajánlanám, a mai világban ez a játék túl lassú és ügyetlen. Érdekesség, hogy a fejlesztő Pieces Interactive-ot azóta szélnek eresztették, mert a játék nem hozta az elvárt eladásokat. Valahol sajnálom őket, mert némi fejlődéssel, tapasztalattal, összehozhattak volna ők a jövőben igazán ütős játékokat is.