Firmament (2023)

Még nem értem teljesen a végére, de úgy érzem, most már eljött az idő, hogy írjak róla valamit. A Firmamentet én az első bejelentések óta lelkesen vártam, hiszen mégiscsak a Cyan és a Myst készítőinek munkája, akiktől már kaptunk egy monumentális fantasy univerzumot, amit felfedezhettünk atmoszférikus játékokon és regényeken keresztül (és ami a mai napig az egyik legnagyobb komforttörténetem, mindig visszatérek Atrusékhoz, ha kell egy kis nyugalom, és kreatív lendület). A játék abszolút a Myst örökösének tűnt, gyönyörű grafika, különleges zene jellemezte már a trailert is, de így is csak majd egy évvel a megjelenése után tudtam ténylegesen belekezdeni.
Egyrészt, megértem a kritikákat, amiket kapott. A Firmament világa és hangulata azért messze nincs a Myst szintjén. A puzzle-k nem olyan érdekesek (bár van néhány kifejezetten idegőrlő – azt a jégkockát majdnem annyira utálom, mint annak idején a faliftet), mindegyiknek nagyon hasonló az alapelve, és nincs annyi szétszórt történetelem, több naplót, több felvételt, több rejtett részletet vártam ennél. A grafika abszolút csodálatos, mindhárom birodalom fantasztikusan néz ki, de azért nem egy Selenia/Channelwood, és pláne nem egy Noloben. Azért az End of Ages, vagy a Myst remake még mindig köröket ver arra, amit a Firmament mutatott.
Ami viszont a játék mellett szól, hogy ez is rendkívül atmoszférikus, hozza azt a nyugis, mászkálós hangulatot, amit a készítők nagy sorozata. Nincs benne annyi történet, mint a Mystekben, de maga a környezet azért mesél – dulakodások nyomai, a fecskendő, az elhúzott hibernációs kamra, mind szépen sejtetik, hogy valami nem stimmel, már a legelejétől. A világ maga rendkívül izgalmas, kevésbé fantasy, inkább a klasszikus orosz sci-fikre és steampunkra emlékeztet, némi Verne beütéssel – ha valaki kedveli ezt a stílust, annak igazi csemege lesz.
Mentor és az Őrző kapcsolata érdekes, és eleve Őrzőre szeretnék kitérni – a Mystben mindig „blank face” protagonistánk volt, a szó legszorosabb értelmében. Rand Millerék azt nyilatkozták, hogy szerették volna, ha a játékos tényleg önmagát látja ebben a szerepben, és ő éli át a kalandokat – de arra is volt bőven lehetőségünk, hogy kigondoljuk a saját figuránkat, tele van az internet a különböző játékosok különböző „Stranger” karaktereivel. A Firmament esetén viszont kezdettől érződik, hogy bár az Őrző nem beszél, fix karakter, és a Mentor nagyon jól tudja, kicsoda. Aztán a játék felétől, bár még nem mondják ki konkrétan, de kezd egyértelművé válni a helyzet. spoiler És én innentől szerettem meg igazán a főhőst. Mert bár nem beszél, de csak a részletekből, amiket kiderítünk róla, egy érdekes, de határozottan nem jó ember rajzolódik ki. Az úttal pedig, amit bejár – függően attól, hogy hogy értelmezzük a figurát – lényegében a Firmament egy megbocsátástörténet is. A karakter lépésről-lépésre azzal teszi jóvá a hibáit, hogy átéli amit az áldozatai, belép a cipőjükbe, és helyettük fejezi be a küldetésüket. Mentorral ugyan nem tudnak már kommunikálni, nem tudnak igazán megbocsátani egymásnak, de végső soron a nő manipulációi lehetővé teszik, hogy fejlődjön, és ez egy furcsán szép karakterív kettejüknek.
Amit még említeni szeretnék, mert nagyon sok kritika érte a csapatot miatta – az AI. A Firmamentben viszonylag sok az AI segítségével készült anyag (propaganda plakátok, néhány újságcikk, és Mentor hangja – bár ez utóbbiról később nyilatkoztak, hogy a hang nem teljes mértékben mesterséges, hanem csak torzítottak egy már létező felvételt). Egy szinten értem a problémát a dologgal, valóban kreatív munkában vették igénybe az AI-t, ami nem az ideális használata. Ugyanakkor a játékban így is rengeteg a kreatív munka, és rengeteg az élő emberek által készített rész. A helyszínek, a feladatok, a történet mind egyedi – az AI-hoz ott nyúltak, ahol igazából nem volt szükség kreativitásra. A propagandaposzterek egyértelműen a szovjetúniós poszterek átdolgozásai, komolyabb csavarok nélkül. Mentor esetén, hasonlóan a Mysthez, ahol eredetileg Rand Millerék szinkronizálták a karaktereket, valószínűleg a stáb egyik tagja mondta fel a szöveget, viszont a francia akcentust rá kellett tenni, és az is lehetséges, hogy a szinkronszínésznő nem akarta, hogy a neve színészként is szerepeljen. Összességében bár nem tartom jónak, hogy nem fizettek ki egy profi szinkronszínészt, vagy egy grafikust a plakátokhoz, mivel a játék kis költségvetésből készült, és elvileg kicsit ki is futottak belőle, meg tudom érteni a döntést, és számomra nem von le a végeredmény értékéből.
Összességében, merem ajánlani, hogy adjatok egy esélyt a Firmamentnek. Ne várjátok a következő Mystet, nem annyira monumentális, és nem annyira komplex, de nagyon szerethető, izgalmas, és azért elgondolkodtató játék lett.