Firmament (2023)

videójáték 1

A főhős a Küszöbnek nevezett helyen ébred fel, emlékek nélkül, hogy ki ő, vagy hogy került oda. Egyetlen emberre emlékeztető lény fogadja, a Mentor, aki állítása szerint éppen meghalt – a főszereplő pedig Őrző, mint előtte sokan mások, és a feladata, hogy vigyázzon a három „Birodalomra”. Ezek… [tovább]

Videók

angol
angol

Képek 1

SzereplőSzinkronhang
A Mentor
Az Őrző
Firmament (2023)

Fejlesztő
Cyan Worlds

Platformok
Windows

Most játszik vele 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Valentine_Wiggin 
Firmament (2023)

Firmament (2023) videójáték

Még nem értem teljesen a végére, de úgy érzem, most már eljött az idő, hogy írjak róla valamit. A Firmamentet én az első bejelentések óta lelkesen vártam, hiszen mégiscsak a Cyan és a Myst készítőinek munkája, akiktől már kaptunk egy monumentális fantasy univerzumot, amit felfedezhettünk atmoszférikus játékokon és regényeken keresztül (és ami a mai napig az egyik legnagyobb komforttörténetem, mindig visszatérek Atrusékhoz, ha kell egy kis nyugalom, és kreatív lendület). A játék abszolút a Myst örökösének tűnt, gyönyörű grafika, különleges zene jellemezte már a trailert is, de így is csak majd egy évvel a megjelenése után tudtam ténylegesen belekezdeni.
Egyrészt, megértem a kritikákat, amiket kapott. A Firmament világa és hangulata azért messze nincs a Myst szintjén. A puzzle-k nem olyan érdekesek (bár van néhány kifejezetten idegőrlő – azt a jégkockát majdnem annyira utálom, mint annak idején a faliftet), mindegyiknek nagyon hasonló az alapelve, és nincs annyi szétszórt történetelem, több naplót, több felvételt, több rejtett részletet vártam ennél. A grafika abszolút csodálatos, mindhárom birodalom fantasztikusan néz ki, de azért nem egy Selenia/Channelwood, és pláne nem egy Noloben. Azért az End of Ages, vagy a Myst remake még mindig köröket ver arra, amit a Firmament mutatott.
Ami viszont a játék mellett szól, hogy ez is rendkívül atmoszférikus, hozza azt a nyugis, mászkálós hangulatot, amit a készítők nagy sorozata. Nincs benne annyi történet, mint a Mystekben, de maga a környezet azért mesél – dulakodások nyomai, a fecskendő, az elhúzott hibernációs kamra, mind szépen sejtetik, hogy valami nem stimmel, már a legelejétől. A világ maga rendkívül izgalmas, kevésbé fantasy, inkább a klasszikus orosz sci-fikre és steampunkra emlékeztet, némi Verne beütéssel – ha valaki kedveli ezt a stílust, annak igazi csemege lesz.
Mentor és az Őrző kapcsolata érdekes, és eleve Őrzőre szeretnék kitérni – a Mystben mindig „blank face” protagonistánk volt, a szó legszorosabb értelmében. Rand Millerék azt nyilatkozták, hogy szerették volna, ha a játékos tényleg önmagát látja ebben a szerepben, és ő éli át a kalandokat – de arra is volt bőven lehetőségünk, hogy kigondoljuk a saját figuránkat, tele van az internet a különböző játékosok különböző „Stranger” karaktereivel. A Firmament esetén viszont kezdettől érződik, hogy bár az Őrző nem beszél, fix karakter, és a Mentor nagyon jól tudja, kicsoda. Aztán a játék felétől, bár még nem mondják ki konkrétan, de kezd egyértelművé válni a helyzet. spoiler És én innentől szerettem meg igazán a főhőst. Mert bár nem beszél, de csak a részletekből, amiket kiderítünk róla, egy érdekes, de határozottan nem jó ember rajzolódik ki. Az úttal pedig, amit bejár – függően attól, hogy hogy értelmezzük a figurát – lényegében a Firmament egy megbocsátástörténet is. A karakter lépésről-lépésre azzal teszi jóvá a hibáit, hogy átéli amit az áldozatai, belép a cipőjükbe, és helyettük fejezi be a küldetésüket. Mentorral ugyan nem tudnak már kommunikálni, nem tudnak igazán megbocsátani egymásnak, de végső soron a nő manipulációi lehetővé teszik, hogy fejlődjön, és ez egy furcsán szép karakterív kettejüknek.
Amit még említeni szeretnék, mert nagyon sok kritika érte a csapatot miatta – az AI. A Firmamentben viszonylag sok az AI segítségével készült anyag (propaganda plakátok, néhány újságcikk, és Mentor hangja – bár ez utóbbiról később nyilatkoztak, hogy a hang nem teljes mértékben mesterséges, hanem csak torzítottak egy már létező felvételt). Egy szinten értem a problémát a dologgal, valóban kreatív munkában vették igénybe az AI-t, ami nem az ideális használata. Ugyanakkor a játékban így is rengeteg a kreatív munka, és rengeteg az élő emberek által készített rész. A helyszínek, a feladatok, a történet mind egyedi – az AI-hoz ott nyúltak, ahol igazából nem volt szükség kreativitásra. A propagandaposzterek egyértelműen a szovjetúniós poszterek átdolgozásai, komolyabb csavarok nélkül. Mentor esetén, hasonlóan a Mysthez, ahol eredetileg Rand Millerék szinkronizálták a karaktereket, valószínűleg a stáb egyik tagja mondta fel a szöveget, viszont a francia akcentust rá kellett tenni, és az is lehetséges, hogy a szinkronszínésznő nem akarta, hogy a neve színészként is szerepeljen. Összességében bár nem tartom jónak, hogy nem fizettek ki egy profi szinkronszínészt, vagy egy grafikust a plakátokhoz, mivel a játék kis költségvetésből készült, és elvileg kicsit ki is futottak belőle, meg tudom érteni a döntést, és számomra nem von le a végeredmény értékéből.
Összességében, merem ajánlani, hogy adjatok egy esélyt a Firmamentnek. Ne várjátok a következő Mystet, nem annyira monumentális, és nem annyira komplex, de nagyon szerethető, izgalmas, és azért elgondolkodtató játék lett.


Népszerű idézetek

Valentine_Wiggin 

Mentor: So… here we are. Finally. Your first breath… and… I have taken my last. But… uh… who cares, right? There is so much to be done. I'm dead, but… you have so much to learn. (chuckles) I once woke up, just as you have. A blank mind, a clean canvas. Confused, yes, but… I will teach you, just as I was taught. And so… First lesson: You are a Keeper! I was a Keeper. We were all Keepers. Second lesson: (sighs) I will lie to you. I learned much later that this is the way to keep The Realms.

Firmament (2023) videójáték

Valentine_Wiggin 

In another place another sense of time
Creation in my eyes
Slip as tethers fade
Tune a frequency and glide
Beyond this mortal fire
Other single states
Left drifting in the wake
Still a unity of one
Stepping back to view
A frame extending on all sides
Creation in my eyes
We are too young too innocent to see what is
Right before our eyes
Nothing before, nothing will end
We never truly die
Like a spark of energy cries
For life and ignites one day we'll realize
That all worlds must collide

(VNV Nation – Collide)

Firmament (2023) videójáték

Valentine_Wiggin 

Mentor: I was taught that temperature is what divides ice from liquid, liquid from steam, steam from ice. The environment can change it. Turner made me realize that this applies to living things, as well as water. I have been changed.

Firmament (2023) videójáték

Valentine_Wiggin 

Mentor: Do you know who you are… what your story is? Your story is you.

Firmament (2023) videójáték


Ha tetszett, játssz ezzel is


1

Myst (2020) videójáték

1 szavazat · Összehasonlítás

Hasonló játékok címkék alapján