Lies of P (2023)

Eltelt pár hét a végigjátszás óta, úgyhogy itt az ideje összeszedi a gondolataimat a Lies of P-vel kapcsolatban. :) Először is aki szereti a SteamPunk stílust az hamar elveszhet ezen világ felfedezése közben. Azt én sem tagadom, hogy a képi világ a zene és a hangulat már az első percekben azonal beszippantott. Viszont az semmi képen se felejtsük el, hogy itt bizony egy Souls-like videojáték van szó. Ami egyeseknek tetszik másoknak nagyon tetszik és van aki messziről kerüli. :) Én személy szerint ez első kategóriába tartozom, szeretem bizonyos mértékig. Úgyhogy térjük is rá a játékmenetre mert itt bizony nem voltam feltétlenül elégedett. A játék nem annyira a kitérésre hanem inkább a hárítása épít. Érdemes is elsajátítani. Amivel nincs is gond, hisz a Sekiro az egyik kedvencem a műfajban. :) Viszont azzal ellentétben itt valahogy nagyon nehez éreztem rá a hárítás időzítésére. Így többnyire inkább a kitérésre hagyatkoztam, ami lomhább ellenfeleknél jól működik, sőt túl jól is. Mondhatni ezen ellenfelek legyőzése volt a legkevésbbé kihívásos még a Boss-ok között is. Míg a fürgébbekkel igencsak meggyűlt a bajom. De azért rajtuk is átküzdöttem magam több újrakezdéssel. :) De emiatt egy kissé hullámzónak éreztem a Lies of P-ben a kihívást (néha még túl könnyűnek is). De ennyit negatívumokról. A játék történet szempontjából is rendben volt. Kimondottan tetszett az igazság/hazugság döntés mechanikája. De ennek főleg a játék befejezésében van fontos szerepe.

Összeségében a Lies of P minden hibája ellenére egy nagyszerű játék. Elképesztően hangulatos atmoszférával és emellett egy ismert mesét helyez új köntösbe. Bár nem valószínű, hogy emiatt fogják sokan megszeretni Pinokkió meséit. :) Aki kedveli a Souls-like játékokat bátra vágjam bele, főleg hogy GamePass-ban is elérhető (jelenleg).