Heavy Rain (2010)

Ez is egészen elképesztő élmény volt. Ennyire velőtrázóan izgalmas, fordulatos thriller, ami ilyen mesteri noir környezetben lett volna kivitelezve már nagyon régen nem ért. A többi a szokásos Cage minőség: zseniálisan megírt és eljátszott karakterek és epikus zene.

Egyszerűen….
…nem találok szavakat.
Talán azt, hogy zseniális. spoiler
A történet kegyetlen jól van felépítve, mind logikailag, mind történetvezetésileg. A kettőt nagyon összhangba hozták a készítők. (Nem vártam mást a Beyond: Two Souls (2013) után, főleg, hogy csak jót hallottam YouTube videósoktól erről a játékról is…)
Mindenkire gyanakodtam egyébként, csak a konkrét elkövetőre nem. Illetve a végén amikor az egész kép összeállt és volt ez az: „…és tényleg… és ezért történt ez….és ez vezette ide az elkövetőt….” azt hittem ott helyben megadom az évtized játéka díjat. Csak az a baj, hogy azt a díjat elég sok játék megkaphatná tőlem. :D
A grafika nagyon gyönyörűre sikeredett, mint az összes többi Quantic Dream játék esetében.
A karakterek simán hozták a színészek színvonalát… nem volt hiba.
Sok ilyen játékot szeretnék még kapni a fejlesztőtől. A Beyond: Two Souls (2013) után ismét egy olyan játékot fejezhettem be, ami után azt mondhattam, hogy: „Na ezért megérte!”

Kicsit úgy érzem, kár volt egyből a Detroit után játszanom, de azért nem voltak túl magas elvárásaim. Mégis úgy vagyok vele, hogy ez a játék annyira nem öregedett jól – persze, csodálatos, hogy amúgy ez milyen régi, és még mennyire élvezhető.

A pszicho-thriller elemeket imádtam, az üldözéses-menekülős-harcolós qte-k voltak a kedvenceim (és már nem voltam olyan béna, mint a Detroitban!), még mindig imádom, hogyan hatnak az elrontott gombnyomások a történetre. Szintén a döntések és a történet befolyásolhatósága tök jó.

DE. Hogy én mennyire utáltam itt pár feladatot, mert annyira nehezen volt irányítható (rémálmaim vannak a szűk helyen kúszástól és a jajj, időre keressünk meg valamit dolgoktól, amikor alig tudok közlekedni.) Az is előfordulhat, hogy én voltam extrém béna, de kifejezetten nem szerettem, hogy néhány prompt elúszott a képernyőről, így sejtelmem sem volt, hogy nyomjam-e még, és ezért rontottam el dolgokat, vagy mert nem volt (számomra) egyértelmű, milyen interakció mit csinál – és így öltem még két karaktert. :D

A történetbeli csavar, ami megosztó: Hát azóta se tudtam eldönteni, hogy zseniális, ahogy átveri a játékost, vagy csak egy olcsó húzás. Valahol a kettő között, mert spoiler viszont vizuális médiánál ez működhet, úgyhogy annyira nem vagyok szigorú vele.

Egy thriller történet olyan erős, mint a gonosza, úgyhogy ezzel itt nem volt gond, habár utáltam Ethant, Norman nyomozása ugyan érdekes volt, de a karakter eléggé semmilyen, a gyilkos a maga kis tervével remekelt, és fenntartotta a feszültséget.

Madison: Bár olvastam, hogy sokan kritizálják azt a fajta szexuális erőszakot, amit ő tapasztal, meg hogy David Cage mennyire lekezeli a női karaktereit, ez ellen én tiltakozom. Teljesen jó volt Madison karaktere, ahogyan nyomozott – komolyan, a rendőröknek nem jutott eszébe vagy Ethannek, ami neki igen – viszont alig tudom megbocsátani, hogy Ethanra úgy ráakadt és a romantika opció (amit én kihagytam) nagyon furcsa és erőltetett.

Összességében azért egy nagyon kellemes élmény – már ha a fojtogató depressziót és szorongást és pánikot lehet kellemesnek nevezni, mert az atmoszféra az csillagos ötös, de biztos nem fogom a közeljövőben újrajátszani.