Horizon II: Forbidden West (2022)

Teljesen belemerültem a világba. Végtelen beszélgetéseket hallgattam meg, a mellék történeteket is figyelmesen vittem végig, gyűjtögetni persze muszáj volt, szerettem.

Szerettem a kis csapatomat, és hogy milyen otthonossá varázsoltuk a Base-t, kis család lettünk. Minden csapattagot kedveltem, és az ő mellékszáluk kiemelkedően jó küldik voltak spoiler. Érdekes volt Aloy és spoiler közötti karakter különbség, és hogy hogy kezelték ők meg a csapattagok.

Már eltelt 50 óra, de a térkép több mint fele még mindig homályban volt..

Platina azért nem lesz meg, mint az első résznél is: Hunting Ground. Nem vagyok hajlandó 1 sávig sem megcsinálni egyet sem, nemhogy az összeset, olyan kis „nyüsszögősek” a feladatok.
Nem mintha a Machine Strike játszi olyan izgi lett volna, de csak végigvittem az achi-hez szükséges mennyiséget.
A víz alatti küldetések sem voltak a kedvenceim, de ennyit a negatívumokról.

Még hátra van a DLC, aztán sajnálni fogom, hogy ott kell hagynom ezt a világot.

Az első részt nem is olyan régen játszottam (mikor újra belekezdtem a gamerkedésbe) és bár a történetet szerettem és kedvenc játékom is lett, szerintem nem a gameplay elemek miatt van ennek a játéknak olyan különleges helye a szívemben. Aloy, mint főhős nekem sokat dobott rajta és a világfelépítést (főleg az apokalipszist) én imádtam. Szóval amikor bár megjelentek a 100 pontos kritikák, de hangoztatták, hogy ez egy Zs kategóriás filmhez hasonlít sztoriban meg zavaróan sci-fi és elrontották Aloy karakterét? Hát a szívem tört össze.
Aztán elkezdtem játszani a játékot, és… és nem értettem erre miért adtak a kritikusok ennyi pontot, mert egyszerűen a tutorial béna, a történet olyan furán kezdődik, hogy féltem, végig utálni fogom, de hálisten nem így lett! Sosem szeretem azokat a kritikákat, amik azt mondják, „hát jó, az első 50 óra unalmas, de utána!” de amondó vagyok, hogy itt az elejét nem sikerült eltalálni – talán az első 1 órát. Na, de, szokásosan:
Pro:
● A LÁTVÁNY! Hát ez olyan gyönyörű, hogy csak leálltam és nézegettem és fotóztam a füvet meg a napfelkeltét. A csillagos ég alatt ugrálni nagyon hangulatos. Az első résznél mindenki lenyűgözőnek tartotta a kinézetet (bár lehet mert már jóval megjelenés előtt játszottam vele), de nekem nagyon zavaró volt a karakterek animációja. Itt végre rendes mocap van és valami eszméletlen mennyit javít ezen! Ahogy beszélnek a szereplők (és beszélnek ám órákon át rendesen – ami nálam plusz pont!) elragadtatva néztem az animációikat. Azok az életszerű kifejezések!
● A soundtrack. Jézusom! Imádom!
● Gameplay szinten végre az inventory rendbe lett téve és imádtam, hogy végtelen az egész. Nem kell nekem a szerepjátékok korlátozott bag space-e, főleg nem ide, ahol ennyi mindent kell gyűjtögetni – Negatív, hogy launchkor még Aloy minden lootolásnál elmondta, hogy „I send it to my stash.” Ezt azóta már kijavították a 2. patch-csel.
● A szabad mászás. Az első részben engem annyira nem korlátozott, de bevallom, én kifejezetten élveztem, hogy úgy ugrálunk-mászunk, ahogy kedvünk tartja. Sokkal életszerűbb. (Az más kérdés, hogy néha azért vannak érzékelési bugok.)
● A platforming, az új képességekkel való mászkálás. (Ha már a Ratchettől ezt nem kaptam, itt legalább volt!)
● A kreatív mellékküldetések, a tölteléktartalom: Abszolút élveztem a felújított Ruins puzzle-öket, hogy a Tallneckek nem sima mássz-fel, törd fel tornyok. A mellékküldetések bár történetre nem mind erős, de nem sima fetch questek.
● A collectible-ök már nem kellenek platinához, és nem annyira szörnyű őket összeszedegetni, bár még nem tartok 100%-nál.
● A KARAKTEREK! Szóval muszáj vagyok reflektálni arra az értékelésre miszerint elrontották Aloy karakterét: Szerintem ez nem igaz, illetve én nem így láttam. Imádtam Aloy karakterívét és nem éreztem üresnek, a lényege a gyászfeldolgozás és hogyan küzd meg a lehetetlen elvárásokkal, amiket Elisabet Sobeck miatt maga elé állít, plusz hogy nem gond segítséget kérni. Az, aki azt írta, hogy Aloy előbb öl meg téged, mint megmentsem, nem tudom hol járt: Igen van kb. 3 jelenet, ahol Aloy reakcióját meg lehet választani, és sok hatása nincs ezeknek (talán egynek a végén), de ez nem Aloyt tükrözi, hanem a játékost.
● Az új karakterek abszolút rendben vannak! Az első részből csak Nilt kedveltem meg, féltem, hogy fogom én bírni Erendet és Varlt, mert annyira ezzel reklámozták a trailert, de bevallom, gyorsan mindenkit megszerettem. Azok akiket összegyűjtünk a kis csapatunkba mind egyéniségek, és a found family toposz az egyik kedvencem, abszolút hozza ezt.
● A TÖRTÉNET! Láttam, hogy mindenki szerint ez béna sci-fi béna elemekkel. Ha ez béna sci-fi, akkor ez a lételemem. Még mindig imádom, hogy a mesterséges intelligenciákat hozza össze a görög mitológiával, és nem értek azzal egyet, hogy mivel már tudjuk hogyan halt ki az emberiség az első részből, ezért nincs meg a felfedezés varázsa. Visszaolvastam a régi értékelésemet, és itt most meg kell jegyeznem, hogy imádtam a kis háttér adatokat beolvasni és olvasgatni egy elmúlt korról. Annyira átadja az emberiség örök reményét, kudarcát és harcát a saját fajtánk destruktív természete ellen… egyszerűen imádom! A spoileres elemeket nem említem meg, de MINDEN a kedvenc toposzom, lehet ezért bírtam ezt ennyire.

Kontra:
● A történetnek vannak gyengeségei: kezdjük ott, hogy a kezdés hiába in medias res, nem értettem miért nem lehet erről a Blightról jobban beszélni, teljesen el is felejtik kb. Persze ez ellen küzdünk, de folyton mondják, hogy éheznek és csont és bőr a karakterek… majd most már az új feature a szakácskodás és a főzés… és senki, senki nem néz ki éhezőnek – ez elég disszonáns. Én jobban átéreztem volna a világ problémáit, ha Aloy épphogy csak felfedezi ezeket, hiszen, hogy nem vette ezt eddig észre? Akkor olyan bakik vannak benne, ami a történet egyik csúcspontját rombolja le, mert nincs értelme egyszerűen annak a magyarázatnak – ez nem erőltetett fordulat, de úgy éreztem az írók itt valamit kivágtak. Mert pont ezelőtt van egy küldetés egy új törzsről, akiknek a világfelépítése tök izgalmas, az új karakterünk cuki, de szöges ellentéte a küldetés elején való viselkedés azzal, ami a végén van, akkora plotlyuk tátong itt, hogy nem értem ez hogy ment át ennyi emberen.
● A történet ütemezése: Imádtam és feszes, de ha ránézünk, hogy mennyi gonoszunk van és történetszálunk… Igaza van azoknak a kritikáknak, akik szerint van, aki felületes és bár minden jelenetét imádtam spoiler, abszolút kihagyott ziccer. Ugyanez vonatkozik spoiler, a küldetések végén azt hittem lesz valami nagy csavar és kicsit csalódott voltam, hogy semmi. spoiler
● A felesleges tölteléktartalom: a meele pit, az aréna, a lóverseny, a társasjáték, a hunting grounds – ja, majd leülünk lóversenyezni, mikor MINDJÁRT MEGHAL MINDENKI. Annyira kilógnak ezek egy ilyen feszes főtörténetben, nem értem minek. Van, ahol nem zavar és elengedem, van, ahol ez organikus, itt ezek olyan feleslegesek. A lóversenyre megjegyzem egész jónak tűnt az első, de én ettől undorodom. A társasjátéknál unalmasabb dolgot viszont régen láttam.
● A felesleges főzés dolog, amit talán nehezebb szinten ha érdemes használni, de az éhezés plotszállal nagyon kínos. Vannak olyan karakterek, akik annyira nevetségesen NPC-ként beszélnek (ez az aréna, a tag beváltás, blah.)
● A stealth főleg a játék elején nagyon fura, esetlen. Hálisten nem kötelező használni.
● Ahogy a Ratchet and Clankben itt sem hagy a játék békén, és elmondja a puzzle megfejtést, meg hiába harcolsz jól, folyton mondja most melyik fegyvert kell használnod, merre kell menned. Aloy nem csak a guided módban rág a szádba mindent, és nagyon unalmas volt, hogy harc közben a társak folyton ugyanazt a két mondatot ismételgetik.
● A bugok tömkelege. Értem, hogy ez el lett halasztva, meg home office így, meg ne legyen crunch úgy, de ez kritikán aluli launch volt. Kezdem: Aloy haja fizikát nem ismer, elvileg ez csak performance módban van, de nagyon nevetséges, a cinematicok alatt a háttérben bepoppolnak karakterek meg eltűnnek, textúra pop-in, rengeteg grafikai hiba, a robotok a semmin állnak, olyan helyen spawnol resource, amit nem lehet felvenni (textúra alatt), hibás hangfájlok lejátszása (Aloy váltig állítja, hogy nem tudja felülírni ezt a robotot, AMIKOR már rajta ül), sokszor hibás puzzle megfejtést mond, ha már megcsináltad a küldetést is képes a küldetés lépéseit ismételgetni, úszás közben be lehet ragadni a textúra alá és meghalni, random fekete képernyők (ezek töltőképernyők bizonyos pontokon, a 2. patch elvileg javította, gyakorlatilag nem), fps dropok, ami csak a játék újraindításával tűnik el, game crashing, duplán spawnoló karakterek, akármikor lootolsz az egész UI bevillan és betölt újra (ez 1. patch-csel javítva), rengeteg küldetést nem lehet leadni, beakadnak a karakterek és ezért nem megy tovább a küldetés.

Összességében a rengeteg technikai hiba ellenére is egy kellemes élmény, de nem váltja meg a zsánert, mégis sokkal jobban élveztem, mint az első részt. Rá kellett jönnöm, hogy én egyszerűen a nyílt világú RPG-k szerelmese vagyok, és nem kell nekem újítás, csak jó karakterek és történet, hogy beleöljek lazán 100 órát egy ilyen játékba.

Játékidő: 73 óra

Van valami az AAA Playstation Studios játékokban, ami a megjelenésük napját szinte piros betűs ünnepnappá teszi a játékosok naptárjában. Olyan odafigyeléssel, kidolgozottsággal készülnek és olyan minőséget képviselnek, ami bőven a szűk elitbe helyezi őket. Így volt ez a Last of Us második része esetében, ilyen ünnepnap volt a Horizon: Forbidden West megjelenése is és számomra hasonló mérföldkő lesz a God of War Ragnarok polcokra kerülése is.

Hatalmas várakozás előzte meg a Forbidden West megjelenését, mert mondhatni szinte a semmiből a Guerilla Games olyan játékot tett le a Zero Dawn-nal, amit valljuk be, nem sokan vártak. Számomra ebbe a hatalmas várakozásba egy kevés félelem is keveredett. A legtöbb esetben a kiadók a nagy sikeren felbuzdulva görcsösen meg akarnak újulni, még nagyobbat mutatni, több mechanikát belepaszírozni a játékukba és közben elfelejtik mi is tette a játékukat igazán kiemelkedővé.

Szerencsére a félelmem alaptalan volt, mert a Forbidden West nem csak történetileg, de a játék egészét is tekintve közvetlen folytatása a Zero Dawn-nak. Kedvenc trilógiám, az Assassin’s Creed Ezio részei a remek példa erre és már-már hajlok arra gondolni, hogy a Guerilla csapata elég behatóan merítkezett ebből. Nem azért lett a Bortherhood, majd egy évvel később a Revelations hatalmas siker, mert merőben újat mutattak, pont ellenkezőleg. Tanultak az Assassin’s Creed II sikeréből, megtartottak mindent, ami működött és amit a játékosok szerettek, javítottak rajta, gördülékenyebbé tették, ahol szükségesnek érezték.

A Horizon széria pontosan ugyanezt a jól kitaposott utat követte és csak ott gondolta tovább a játékot, ahol feltétlen szükség volt rá. Talán a legtöbb kritika az első rész terepen való mozgását érte. Hiába volt rendkívül gyönyörű nyílt világunk, mászni csakis arra lehetett, amerre ki volt építve valamilyen útvonal. Ez pedig rögtön kisebbé és irányítottabbá tette a játékot. A második részben ezért jobban hozzányúltak a mászás mechanikájához és már tereptárgyakat is sokkal könnyebb leküzdeni. Azonban ezt is rendkívül okosan és tudatosan tették. Aloy továbbra sem képes mindent megmászni, nem is kell, különben nem maradna a realitások talaján… amire még akkor is szükség van, ha hatalmas gépszörnyek ellen küzdünk íjjal és lándzsával. Egyrészt frissült a Focus valamelyest, amely sokat kölcsönzött a Death Stranding-ben látott letapogatásból, így villámgyorsan láthatjuk hova és hova nem tudunk felmászni. Kisebb akadályokat le tudunk küzdeni markoló horgunkkal, amely egy új eszköz arzenálunkban. Mindez sokkal izgalmasabbá teszi a felfedezést.

A másik hatalmas előrelépés a melléküldetések terén történt. A Zero Dawn egy eszméletlenül történet középpontú játék és ez a folytatás esetében sincs másképp. Ugyanakkor egy nyíltvilágú játék esetében szükségesek a plusz tartalmak, amelyek közben vagy a történet befejezését követően is lefoglalják a játékost. Ebben sajnos a Zero Dawn nem jeleskedett, pedig a lehetőség ott volt. A Forbidden West talán itt fejlődött a legnagyobbat elődjéhez képest: minden túlzás nélkül egyes küldetések, kisebb mellékutak érdekességben, összetettségben akár az etalonnak tartott Witcher 3 felé nőtt. Rengeteg különböző interakciót vettek fel, ezek sok esetben egymásra vagy a játékbeli haladásodra is reagálnak, így nem árt néha-néha már a meghódított területekre is visszatérni. Ez az eszméletlen részletesség és figyelem az, amibe abszolút megéri energiát fektetni.

Szintén sok kritika érte annak idején a Zero Dawn arcmozgás animálását és úgy egyáltalán a párbeszédek kivitelezését. Szerencsére a készítők hallgattak a kritikákra, a karakterek mimikája lenyűgözően kifejező és van egy olyan érzésem, hogy a legcsekélyebb párbeszédeket is sokszor mocap segítségével vették fel. Ha viszont kézzel animálták, tényleg le a kalappal. De nem csak az animáció és a kamera kezelés fejlődött sokat, a párbeszédek is sokkal valóságosabbak, karakteresebbek lettek.

Már egy egész kisregényt írtam a játékról és a történetet még meg sem említettem. Szerintem nem is lenne érdemes nekem túlságosan elemeznem, meghagyom ezt sokkal inkább hozzáértő társaimnak. Egy biztos, a történet ott folytatódik, ahol korábban Aloy-t hagytuk, rengeteg kis utalást találhattunk az első részben, amiből nagyjából ki lehetett következtetni, hogy merre is fog vezetni a történet és aki hozzám hasonlóan él-hal az ilyen fajta precizmus és tökéleteségig komponált történet vezetésre, az biztosan értékelni fogja. Több, a Zero Dawn-ban megismert és kedvelt mellékszereplő szintén visszatér ebben az epizódban is és legalább ennyi új és érdekes szereplőt ismerhetünk meg. A korábbi törzsek közül is valamennyi visszatér, ilyen-olyan formában és továbbiak várják, hogy megismerhessük mi is teszi őket különlegessé.

Összességében egyértelműen az év egyik leginkább várt játéka volt ez számomra és szerencsére minden várakozásom teljesítette. Szívesen visszatérnék egy-két DLC erejéig (szerintem meg is találtam hol fog adott esetben kezdődni), illetve, hogy merre veszi az irányt Aloy útja a várhatóan záró epizódban. Mind történetben, mind fizikai értelemben.

Csak azért 9 csillag, mert továbbra sincs szabad akarat.

Egy bizonyos szintű elvárással vágtam neki az első játék folytatásának. Az volt az egyetlen feltételem, hogy legyen legalább annyira jó, mint az első rész. Na ezt nem csak, hogy teljesítette is a játék, de azt a bizonyos lécet még magasabbra is tette a folytatásnak.
A sztori izgalmas. Ott veszi fel a fonalat, ahol az első részben vége lett. Rengeteget haladtunk és sok izgalmas helyszínen nyomoztunk, harcoltunk, kalandoztunk Aloy -jal.
Volt sok érzelmes jelenet. Kicsit a főhősnő érzéseit is irányíthattuk egy-egy választható reakcióval a fontosabb beszélgetéseknél. Ezzel is alakítva a jellemét.
(Az mondjuk nem tetszett, hogy a végére beletettek egy kis LGBTQ szálat Seyka által. Marhára nem hiányzott, holott azért nem zárkózom el ezektől a dolgoktól… de pont nem kellett volna. Nem most… Később talán.)
A karakterek közül sok volt az új. A kis „brigádunkat” könnyen meg lehetett szeretni.
Külön meg kell jegyeznem, hogy egy TikTok videóig fogalmam sem volt arról, hogy Aloy hangját Ashly Burch adja, azaz a Life is Strange Chloe -ja. <3
A látványvilág, maga az egész világ és annak környezete nagyon szép. Brutálisan poszt-apokaliptikus. A kidolgozottság gyönyörűvé teszi a játékot. Nagyon sok screenshot -ot készítettem, ami mostanában igen ritka volt nálam a játékok körében.
A zene és ezek kapcsolódása az aktuális jelenetekhez is valami elképesztően jól passzolt mindennel.
A harcrendszer egész jól kezelhető. A gépek elleni harc viszont sok logikát és regeteg erőfeszítést igényel(t) sokszor. De nem volt igazán kontrollertörő harc hál' Istennek!
Várom nagyon a folytatást, ami remélem nem marad el. :)

A Forbidden West gyakorlatilag időugrás nélkül folytatja az elsőt, viszont a történet sokkal gyorsabban beindul, hiszen a világ alapjainak felfedezése már megtörtént a Zero Dawn-ban. Az elsőhöz hasonlóan itt is a törzsi viszályokon keresztül vergődve jutunk el az egész játékon átívelő történet egyes részeihez – na nem mintha a törzsi események ne lennének érdekesek, nagyon is azok. A főtörténetszál nem lett sokkal hosszabb, viszont mellékküldetésekből sokkal de sokkal több van, mint az első részben, ami nálam előfordult, hogy a főtörténet rovására ment. Volt jó pár kevésbé érdekes melléksztori, miközben a főtörténet eléggé ösztönzött a haladásra; a Cyberpunkkal szemben itt sokkal jobban beleéltem magam a siettetés fontosságába (ami amúgy egy jó dolog).

A teljes kritikát itt találjátok: https://www.kritizator.hu/megkesve-bar-de-torve-nem-hor…

A Horizon Forbidden West minden oldalról legalább egy kört ver az elődjére. Egy olyan kalandja ez a jelenlegi generációnak, amit tényleg kár lenne kihagyni, ám ahhoz, hogy a narratíváját teljes mértékben értékelni tudjuk, érdemes az előző résszel is foglalkozni. A Guerilla Games tényleg mindent beleadott abba, hogy egy méltó folytatást kapjon Aloy, és ez sikerült, azonban nem lett tökéletes. Feleslegesen sokrétű harcrendszer (kevesebb, egyszerűbb „réttel” kiválóbb lenne), szituációkban jól kidomborodó mesterséges nehézség ront az összképen, mint ahogy az is, hogy Aloy-t útközben elfelejtették jobban karakterívelni. Viszont a történet istenien csavaros, még érdekesebb és végre sokkal inkább sci-fi, mint nomád-viszály központú. Fontos megjegyezni, hogy a játék magyar felirattal is elérhető, így azok is élvezhetik, akiknek nem beszélnek “külföldiül”.

Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2022/02/18/horizon-forbidden-…

Minden tekintetben jobb játék az elődjénél, sőt, a valaha látott legszebb játék részemről. Kiváló karakter-kidolgozottság, nagyszerű világ, szép textúrák, elképesztő átvezetők. A történet miatt azonban „csak” ugyan annyi csillagra tudom értékelni, mint az első részt.