The Elder Scrolls V: Skyrim (2011)

A Skyrim nekem olyan, mint egy gyönyörű, magas, sudár szőke lány, aki szépsége mellett jogi diplomát szerzett, de egyébként matematikus és orvos is, magas iskolái mellé intelligens, lelki mélységeit örök életemig szívesen felfedezgetném, az édesapjának belga sörgyára van, az édesanyja pedig kávékereskedő.

Azaz tökéletes.

…én mégse egy ilyen lányt vettem feleségül.
És ekképp a Skyrim sem lett a kedvencem.

De miért, kérdezheted. Hiszen minden van benne, amit HVP szeret: sárkányok, mitológia, egy egzotikus nyelv, Jeremy Soule zenéje, gyönyörű grafika…

Ácsi. Egy játék nem ezektől lesz ötcsillagos. Hanem a feelingtől.
És a Skyrim feeling tekintetében csak az ötödik legjobb TES-játék. Az ugye a baj, hogy konkrétan öt van.

Félreértés ne essék: a top10-emben benne van. Nagyon-nagyon szeretem. És pont azért, mert nagyon szeretem, nem tudok elmenni a hibái mellett. Amellett, hogy a grafikája annyira már a megjelenésekor se volt dzsavdropping. Hogy az éjszakai Skyrim még mindig olyan világos, mintha lenne egy fényszennyező nagyváros öt kilométerre a karakteredtől. Hogy igazából egyik szereplőért sem lehet szurkolni, beleértve a főhőst is. (Illetve, konkrétan nincs főhős, mert hát nem is nagyon látod, és meg se mukkan, mert player inversion meg fuckinghell. Szerintem nem igazán jó koncepció ez már.) A writing sokszor sloppy, gőzöm sincs, minek kellett rohangálni, a fő quest 80%-ára nem emlékszem, a főgonosz legyakása nem tartott tizenöt másodpercbe, semmi drámai csúcs. Persze, most mondhatod: ilyen az élet! Nincs drámai zene, nincsenek drámai csúcspillanatok, nem lassul be a kép, a főszereplő meg egy szar alak. Igazad is van – pont ezért játszom. Hogy legyenek drámai pillanatok, legyen valami átfogó és összetartó sztori, izguljak már egy kicsit valakiért, valamiért.

Ebben a kiegészítők sokkal erősebbek, paradox módon. Mondjuk ez valahogy mindig így volt, a TES-játékokhoz olyan kiegészítők készültek, amik sok fő játéknál jobbak (és hosszabbak és tartalmasabbak) voltak, ez itt sincs másként.

Szóval, összegezve: a Skyrim a mai napig az egyik kedvencem, elő-előveszem, nézegetem, kirándulok az erdőkben, akármi – de nagyon hiányolom a dramaturgiát, a történetmesélés vágyát és igényét belőle. Ez a játék nem akar mesélni neked, hanem elereszt egy játszótéren, és menjél.

És ez a másik nagy bajom: hogy Skyrim egy játszótér. Mindegy, mit teszel, milyen képességeket választasz, merre mész, mit hogyan csinálsz: a tetteidnek legfeljebb több vagy kevesebb hulla az eredménye, más hatásod nincs. Nem tudsz semmit elszúrni – nem leszel rosszabb helyzetben semmitől, nem lesz nehéz semmitől. Nem lesz kihívás. És ez baj – a Skyrim nagypapája, a Morrowind, minden idők – szerintem – legjobb RPG-je ugyanis az összehasonlítás, nem pedig valami kazuár indie cucc, amit három indiai skaci fejlesztett a pincéjükben fél éven át.
Ha a Skyrim kivisz a játszótérre, és szabadjára enged, akkor a Morrowind Pripjatyba visz ki, méghozzá télen, leveszi rólad a ruhákat, hátrakötözi a kezedet, betömi a szád a zoknijával és seggbelő sörétes puskával, ahogy elfutsz előle az erdőben. És nulláról neked kell megtanulnod mindent: az elején semmit nem értesz, semmi nem megy egyszerűen, bele kell jönnöd a lavírozásba, mindenbe – a Morrowind sok szempontból reálisabb, mint a Skyrim, ahol csak egy terminátort alakítasz. A Morrowind nagyobb kaland, nehezebb szerep. Szeretném, ha a TES ismét egy kicsit inkább ezekre hajazna.

Persze, álmai mindenkinek vannak. :)

Bocs, Skyrim, kemény voltam veled. De lásd be: volna hova felnőnöd. Miközben a sorozat bénább, esetlenebb részeit továbbvitted, közelebb kerülték a Far Cryhoz játékmenetben, mint egy RPG-hez, és a kiinduló jó tulajdonságokból sokat elhagytál. Csak ezért kapsz négy csillagot. Ne haragudj, pajti.

(És ha már álmok: abban is bízom, hogy valaha lesz TES 6. Nem úgy, ahogy a Warcraft stratégiát kb. mindörökre kaszálta az mmo WoW – nem szeretném, ha a kis TESO kicsinálná a kedvenc szériámat.)

A játék, amiben egyszerre lehetsz a bérgyilkosok céhének, a tolvajok céhének feje, tiszteletbeli polgár, a világ megmentője, vérfarkas, kannibál és egy sötét isten híve is.

Nagyon szeretem ezt a játékot, bár a fő küldetés elég faék egyszerűségú és a fekete sárkányt se nagy kunszt legyőzni. A mellékküldetések sokkal királyabbak. (A kedvencem az volt, mikor az aranymaszkos kultistát kellett egy másik létsíkon kicsinálni. Ja, meg a beszélő démonkutyás.)

Természetesen alávaló bűnözőként a legszórakoztatóbb játszani. :D

Örök kedvenc marad!
Szinte kijátszhatatlan, mert rengeteg küldetés van benne. 3 éve játszom vele, és most kezdtem egy picit unni, de ez nem azt jelenti hogy rossz. Más játékok közben mindig visszatérek a khajitomhoz kalandozni.

Jó játék, bár már eltelt egy jó 3-4 év azóta mióta „végigvittem”.
Lehet egy újrázás után már nem jönne be annyira, mert a főstory kb nulla, de ettől még lehet a mellékes küldetések meg egyebek miatt továbbra is szórakoztató lenne.

szerk 2017.10.13 Lassan érik egy újrajátszás.
szerk 2. 2021.11.27. Hát ez azóta sem történt meg xD
szerk 3. 2023.01.25. Egyszer csak lesz belőle valami :D
Szerk 4. 2024.03.11. Bármelyik pillanatban eljöhet xD

Epic ez az óriási bejárható terület. 2011-es de megüti a mai játékok grafikáját.
A játékmenet is király.
Egyszerűen zseniális játék.
Sajnálom, hogy még nem volt alkalmam kijátszani.

Nehéz nem az egekbe magasztalni, amit mindenhol megkap így nem írom le ezredszer. Egy apróság választja el a tökéletestől, a harcrendszer egy kissé még mindig suta, de teljesen az élvezhetőség határán belül mozog. PC-n 80, Switchen eddig 40 órát töltöttem el vele, és még el fogok egy jó párszor merülni a Skyrim-et körbeölelő hegyekben.