Úgy éreztem, hogy a sorozat a Syndicate-tel sikeresen földbe állt és végre megindulhat egy felfelé ívelő úton, hogy újra a korábbi minőségben szállíthassa az újabb epizódokat. Erre bíztató jel volt az Origins, amely egy többé-kevésbé koherens történetet adott nekünk, egy remek főszereplővel (és Abubakar Salim zseniális alakításával), amely bár szigorúan véve nem egy Assassin's Creed játék volt, mégis pont annyira csatlakozott az átívelő történethez, amennyire még éppen elegendő. Aztán jött az Odyssey…
Először, ahogy a borítón is olvasható, megpróbáltam a játékot AC-ként élvezni. Viszonylag hamar be kellett látnom, hogy így nagyon gyorsan el fog menni a kedvem a játéktól, mert pontosan semmi köze sincsen az AC mítoszhoz. Főszereplőnk, válasszuk akár Kassandrát vagy Alexiost, nem assassin, hanem egy zsoldos. A játék nem arra épül, hogy az árnyékból levadászt az áldozataid, minél kevesebb feltűnéssel, olyannyira, hogy hiába próbálsz meg legalább magad szórakoztatására lopakodva játszani, egy idő után a játék visszakényszerít arra, hogy tömegeket lemészárolva juss el a célodig, legyen az az őrök elhelyezése vagy egy bejátszás. Stay your blade from the flesh of an innocent és hide in plain sight … hát… ez nem jött össze. Értem, a krédó megírása még időben odébb van. A játék nem az Assassin és Templomos ellentétről szól. De még az Order of the Ancients is csak az első DLC-ben érkezik meg, addig a Cult of Cosmos rend tagjait vadásszuk le. Végülis, ez csak az AC készítés egyik szabályának mond ellent.
Ezt követően megpróbáltam csalódottságom félretenni és egy ókori görög RPG-ként tekinteni a játékra, azonba hamar fel kell ismerni, hogy ez a játék nagyon hamar megbukik, mint RPG. Igen, a felszínen ott vannak a kötelező elemek, mint nem választás, opcionális és választható dialógusok, képesség fa, stb. De ez kimerül ennyiben, a felszínen jelen van. Először is, nem választás: egy komoly kánonnal rendelkező sorozat esetében nevetséges, hogy te választod meg, hogy melyik karakterrel játszol. Ha meg egy fejes nem bízott abban, hogy egy női karakter elvisz egy AAA játékot a hátán, valószínűleg még nem hallott a Horizon-ról. A dialógusok teljesen gender semlegesen lettek megírva, pontosan mindegy, hogy Kassandrával vagy Alexiosszal játszol, ami… hát… izé. A férfiak és nők általában másképp reagálnak dolgokra. Sok esetben rettentő élettelen egy párbeszéd, hihetetlenül rosszul írva. Arról nem is beszélve, hogy a játék érezhetően terel abba az irányba, amelybe eredetileg írták: egy heves vérmérsékletű, vérontásra készen álló spártaival kell játszanod. Az mindegy, hogy az előbb még kedvesen válaszoltál. A képesség fa meg az első pár képesség megszerzése után teljesen feleslegessé válik, erőltetett, többségét ember nem használja, arról nem is beszélve, hogy szinte mindegyik szuperképességekkel ruházza fel a főhősöd, ami megint csak mélyebbre löki a klasszikus AC rajongót a nyomorában.
A játék technikailag minden szinten visszalépés az Origins-hez képest. Semmilyen célt nem szolgáló katonai táborok, amik mellesleg 4 variációban léteznek és van vagy 400 belőlük, szinte egy gombos harcrendszer, pajzsról és rejtett pengéről álmodni se merj. A kutyákat pedig megint nem tudod megsimogatni. Pfej. Pont olyan érzésem van, mint a Syndicate esetében a Unity után. Várjunk csak… *gyors Google keresés* Szóval az Ubisoft Quebec eddig két AC címet rakott elénk, ezt és a londoni epizódot. Ugyanaz a lelketlen, újrahasznosított játék lett ismét az eredmény. Bezárni, leföldelni. Így nem lehet. A térkép hatalmas, és hiába van tele felfedezni valóval, azok javarészt pontosan ugyanúgy néznek ki, ugyanazt a két ládát kell felnyitni, ugyanazt a kapitányt kell megölni és ugyanazt a táblát megszerezni. Ez a fajta repetitivitást még az eredeti AC is megirigyelné. Bár volt Altair… Ennél már csak az fájdalmasabb, amikor egy a főszereplő közeli barátjának halála után kettő perccel találkozol egy pont ugyanazt a karaktermodellt kapott névtelen NPC-vel. A dramaturgia a tetőfokára hág!
A főküldetések mellett természetesen rengeteg mellékküldetést találunk ebben a játékban is. Ezek két részre oszthatók, az egyik a teljesen megírt, kisebb sztorival rendelkező küldetések, amelyek néhol jópofák, néhol visszacsatolnak a főküldetéshez vagy előrébb visznek az utadban. Másik fajtájuk esetében megpróbálták a Witcher 3 hirdetőtábláját felhasználni, de bár ne tették volna. Ezek inkább ilyen világesemények, amelyekbe bele is futhatsz felfedezés közben, vagy bizonyos pontokat feladott hirdetés formájában begyűjtheted őket. Többnyire öld meg ezt, lopd el azt, gyűjtsd be amazt típusú feladatok, amiből pont annyit fogsz csinálni, ami a kupákhoz kell, semmivel sem többet.
Természetesen nem minden negatív, voltak pillanatok amikor élveztem is a játékot, bár bevallom a közel 130 óra alapjáték időből azért sokat nem tudnék kiemelni. A Cultist rendszer az utóbbi idők egyik legjobb újítása, habár nagyon kezdetleges és a játék végére ellaposodik. Túl sok random és érdektelen ellenséget kell levadászni, mire a küldetésed végére érsz, ami jócskán a főtörténet után lesz. Ennél sokkalt több kell, nem akarsz egy karaktert levadászni csak azért mert elolvastál róla 2 sort a menüben vagy egy 2 perces vidd ide, kövesd azt mellékküldetést lejátszottál. Sokkal immerzívebb és a fősztoriba bevont történet vezetésre van szükség. De az alap ötlet dicséretes. Hasonlóan remek ötlet a felfedező mód. Sokkal érdekesebb egy-két töredék információ alapján megkeresned merre kell menned, mint egy újabb ikon felé rohanni. Azonban a játék annyira hosszú, hogy egy idő után már szimplán nem érdekelt mit csinálok, visszakapcsoltam és csak daráltam. Egészen biztosan másképpen gondolnék vissza erre a funkcióra egy 50-60 órás játék után, mint egy majdnem száz órával több esetén.
Összességében nagyon sajnálatos, hogy ezt (a nem túl rövid) kifakadást le kellett írnom, mert még titkon még mindig ezt életem videójáték sorozata és ezért is szenvedtem ezt a játékot végig, és nyüstölöm a DLC-ket jelenleg. Egyszerűen szeretni akartam, azt a fajta élményt megkapni, amit a PS3-as generáció játékai nyújtottak és az Origins újból megvillantott. További oldalakat tudnék megtölteni azzal, hogy mi ment félre, de inkább belinkelem nektek James értékelését a játékról, mert igen hasonlóan viszonyul a sorozathoz. Érdemes megnézni, mert olyan témákra is kitér (mikrotranzakció, karakter szintek, stb.), amire nekem itt már nem volt energiám: spoiler