Assassin's Creed Odyssey (2018)

Eddigi életem egyik legizgalmasabb utazása volt.

100+ óra, platina. Pedig az elején nem is akartam elmélyedni benne.
Szóval magával ragad, és csak azt veszed észre, hogy már órák óta nem keltél fel a ps4 elől.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nekem azért az Origins hangulata jobban bejött, de Odyssey-ben a melléktörténetek nagyon el voltak találva, érdemes legalább a kékeket megcsinálni. Kassandra kiváló főhős; erős, karakteres, vicces. A mellékszereplők is emlékezetesek, jó beszélgetni Sokrates-sel, Herodotos-sal, Hippokrates-sel..
A hidden blade hiányzik..

Természetesen, nem mondom, hogy valaki nem fogja megunni az Odysseyt akár a felénél. A játéktér óriási, talán a kellemesnél egy fokkal nagyobb is, számtalan esetben azért repetitív feladatok ismétlik egymást, amin az sem segít, hogy a történet meglehetősen lassú mederben csepereg. De mégis, az atmoszféra olyan szinten magába tudja szippantani a játékost, amiben adott egy narratív szempontból kiválóan felépített világ, egy olyan korrajzzal, amiből tényleg lehet tanulni, ha az embert nem csak a játékmenetbéli kaszabolás érdekel, nem beszélve a számtalan lehetőségről, amit kínál. Mondhatni, hogy az egyik kedvenc Assassin’s Creed részemmé vált az Odyssey, ami úgy óriási szó, hogy évekkel ezelőtt én magam is kezdtem temetni a Unity/Syndicate esetében. Az Odyssey feltámasztotta a szériát, s noha a program nem tökéletes, de ha ezentúl csak ilyen minőségű AC-k készülnek, akkor én benne vagyok!

Értékelés: 90%

Narraítva: 90
Grafika: 100
Zene: 80
Játékélmény: 90

Úgy éreztem, hogy a sorozat a Syndicate-tel sikeresen földbe állt és végre megindulhat egy felfelé ívelő úton, hogy újra a korábbi minőségben szállíthassa az újabb epizódokat. Erre bíztató jel volt az Origins, amely egy többé-kevésbé koherens történetet adott nekünk, egy remek főszereplővel (és Abubakar Salim zseniális alakításával), amely bár szigorúan véve nem egy Assassin's Creed játék volt, mégis pont annyira csatlakozott az átívelő történethez, amennyire még éppen elegendő. Aztán jött az Odyssey…

Először, ahogy a borítón is olvasható, megpróbáltam a játékot AC-ként élvezni. Viszonylag hamar be kellett látnom, hogy így nagyon gyorsan el fog menni a kedvem a játéktól, mert pontosan semmi köze sincsen az AC mítoszhoz. Főszereplőnk, válasszuk akár Kassandrát vagy Alexiost, nem assassin, hanem egy zsoldos. A játék nem arra épül, hogy az árnyékból levadászt az áldozataid, minél kevesebb feltűnéssel, olyannyira, hogy hiába próbálsz meg legalább magad szórakoztatására lopakodva játszani, egy idő után a játék visszakényszerít arra, hogy tömegeket lemészárolva juss el a célodig, legyen az az őrök elhelyezése vagy egy bejátszás. Stay your blade from the flesh of an innocent és hide in plain sight … hát… ez nem jött össze. Értem, a krédó megírása még időben odébb van. A játék nem az Assassin és Templomos ellentétről szól. De még az Order of the Ancients is csak az első DLC-ben érkezik meg, addig a Cult of Cosmos rend tagjait vadásszuk le. Végülis, ez csak az AC készítés egyik szabályának mond ellent.

Ezt követően megpróbáltam csalódottságom félretenni és egy ókori görög RPG-ként tekinteni a játékra, azonba hamar fel kell ismerni, hogy ez a játék nagyon hamar megbukik, mint RPG. Igen, a felszínen ott vannak a kötelező elemek, mint nem választás, opcionális és választható dialógusok, képesség fa, stb. De ez kimerül ennyiben, a felszínen jelen van. Először is, nem választás: egy komoly kánonnal rendelkező sorozat esetében nevetséges, hogy te választod meg, hogy melyik karakterrel játszol. Ha meg egy fejes nem bízott abban, hogy egy női karakter elvisz egy AAA játékot a hátán, valószínűleg még nem hallott a Horizon-ról. A dialógusok teljesen gender semlegesen lettek megírva, pontosan mindegy, hogy Kassandrával vagy Alexiosszal játszol, ami… hát… izé. A férfiak és nők általában másképp reagálnak dolgokra. Sok esetben rettentő élettelen egy párbeszéd, hihetetlenül rosszul írva. Arról nem is beszélve, hogy a játék érezhetően terel abba az irányba, amelybe eredetileg írták: egy heves vérmérsékletű, vérontásra készen álló spártaival kell játszanod. Az mindegy, hogy az előbb még kedvesen válaszoltál. A képesség fa meg az első pár képesség megszerzése után teljesen feleslegessé válik, erőltetett, többségét ember nem használja, arról nem is beszélve, hogy szinte mindegyik szuperképességekkel ruházza fel a főhősöd, ami megint csak mélyebbre löki a klasszikus AC rajongót a nyomorában.

A játék technikailag minden szinten visszalépés az Origins-hez képest. Semmilyen célt nem szolgáló katonai táborok, amik mellesleg 4 variációban léteznek és van vagy 400 belőlük, szinte egy gombos harcrendszer, pajzsról és rejtett pengéről álmodni se merj. A kutyákat pedig megint nem tudod megsimogatni. Pfej. Pont olyan érzésem van, mint a Syndicate esetében a Unity után. Várjunk csak… *gyors Google keresés* Szóval az Ubisoft Quebec eddig két AC címet rakott elénk, ezt és a londoni epizódot. Ugyanaz a lelketlen, újrahasznosított játék lett ismét az eredmény. Bezárni, leföldelni. Így nem lehet. A térkép hatalmas, és hiába van tele felfedezni valóval, azok javarészt pontosan ugyanúgy néznek ki, ugyanazt a két ládát kell felnyitni, ugyanazt a kapitányt kell megölni és ugyanazt a táblát megszerezni. Ez a fajta repetitivitást még az eredeti AC is megirigyelné. Bár volt Altair… Ennél már csak az fájdalmasabb, amikor egy a főszereplő közeli barátjának halála után kettő perccel találkozol egy pont ugyanazt a karaktermodellt kapott névtelen NPC-vel. A dramaturgia a tetőfokára hág!

A főküldetések mellett természetesen rengeteg mellékküldetést találunk ebben a játékban is. Ezek két részre oszthatók, az egyik a teljesen megírt, kisebb sztorival rendelkező küldetések, amelyek néhol jópofák, néhol visszacsatolnak a főküldetéshez vagy előrébb visznek az utadban. Másik fajtájuk esetében megpróbálták a Witcher 3 hirdetőtábláját felhasználni, de bár ne tették volna. Ezek inkább ilyen világesemények, amelyekbe bele is futhatsz felfedezés közben, vagy bizonyos pontokat feladott hirdetés formájában begyűjtheted őket. Többnyire öld meg ezt, lopd el azt, gyűjtsd be amazt típusú feladatok, amiből pont annyit fogsz csinálni, ami a kupákhoz kell, semmivel sem többet.

Természetesen nem minden negatív, voltak pillanatok amikor élveztem is a játékot, bár bevallom a közel 130 óra alapjáték időből azért sokat nem tudnék kiemelni. A Cultist rendszer az utóbbi idők egyik legjobb újítása, habár nagyon kezdetleges és a játék végére ellaposodik. Túl sok random és érdektelen ellenséget kell levadászni, mire a küldetésed végére érsz, ami jócskán a főtörténet után lesz. Ennél sokkalt több kell, nem akarsz egy karaktert levadászni csak azért mert elolvastál róla 2 sort a menüben vagy egy 2 perces vidd ide, kövesd azt mellékküldetést lejátszottál. Sokkal immerzívebb és a fősztoriba bevont történet vezetésre van szükség. De az alap ötlet dicséretes. Hasonlóan remek ötlet a felfedező mód. Sokkal érdekesebb egy-két töredék információ alapján megkeresned merre kell menned, mint egy újabb ikon felé rohanni. Azonban a játék annyira hosszú, hogy egy idő után már szimplán nem érdekelt mit csinálok, visszakapcsoltam és csak daráltam. Egészen biztosan másképpen gondolnék vissza erre a funkcióra egy 50-60 órás játék után, mint egy majdnem száz órával több esetén.

Összességében nagyon sajnálatos, hogy ezt (a nem túl rövid) kifakadást le kellett írnom, mert még titkon még mindig ezt életem videójáték sorozata és ezért is szenvedtem ezt a játékot végig, és nyüstölöm a DLC-ket jelenleg. Egyszerűen szeretni akartam, azt a fajta élményt megkapni, amit a PS3-as generáció játékai nyújtottak és az Origins újból megvillantott. További oldalakat tudnék megtölteni azzal, hogy mi ment félre, de inkább belinkelem nektek James értékelését a játékról, mert igen hasonlóan viszonyul a sorozathoz. Érdemes megnézni, mert olyan témákra is kitér (mikrotranzakció, karakter szintek, stb.), amire nekem itt már nem volt energiám: spoiler

Nagy élmény volt ez az ókori kaland!! Nagyrészt köszönhetem a Ubisoftnak, és jórészt magamnak is (rpg-s rutinomnak). Ugyanis amitől haveri köröm kiakadt/besokallt/megcsömörlött, azokat én gáláns nagylelkűséggel kihagytam.
Tehát az időhúzó sidequestek helyett én a fővonalakra és az érdekesebb mellékszálakra összpontosítottam, és ez így perfekt volt.
Kellett hozzá a fanyar humorú Kassandra, és a szinte lélegző világ, de bizony azért a Ubi nagyot lépett előre történet és „világelmélyítés” tekintetében. A sorozatból egyedül a Black Flag-et toltam anno, azt se végig, az Origins szintén félbemaradt nálam a hatszázadik piramis után (előtt). De itt van mélysége a világnak, és ez egy nem rpg központú cégtől több mint ígéretes.
Igy is lett 130 óra… :P
És még most jönnek a dlc-k

Megadtam neki a 10 csillagot, de ha össze kéne hasonlítani az előző (Origins) résszel, akkor az Odyssey „csak” 9,5 csillagot kapott volna tőlem. Nem a játékmenet miatt, hanem egyszerűen a helyszín miatt. Egyiptom közelebb állt hozzám egy kicsivel.

A játék nagyszerű. Új helyszín, új kor, új szereplők. A játékmenet ismerős az előző részből: inkább RPG, rengeteg közelharc, hatalmas térkép, tengernyi tartalom és felfedeznivaló. A játékidő könnyen 100 órára emelkedhet még a DLC-k nélkül is. A Black Flag óta újra visszatért (érdemben) a hajózás és a tengeri ütközetek, ami sokszor elő fog fordulni, mivel Görögország nagyon tagolt a tengerek által, így ugyanannyi időt töltünk vízen, mint szárazföldön.
A történtet szerintem jó, viszont amint az előzetesekben is láthattuk, nem kizárólag emberekkel fogunk csatázni. Nekem összességében nem adott hozzá az élményhez, inkább csak túl akartam lenni rajtuk. A harcrendszer fejlettebb, illetve több harci képesség közül is tudunk majd választani, plusz most már 4 fix képességet tudunk „gyors gombokra” tenni. Ami még fontos lehet: kikerült a pajzs a játékból a főhősünk számára, helyette marad a hárítás vagy az elugrás. Nekem nem hiányzott, sőt, szerintem ügyesebb is voltam így.

Összességében ajánlom, szuper játék és tartalmas, hosszú távú játékélmény lesz.