The Last of Us Part II (2020)

Erőszakos. Dühös. Véres. Nehéz. Megosztó és elgondolkodtató. Ezek a jelzők futottak végig előttem, amikor a stáblistához értem és pár nap elteltével továbbra is ezekkel a jelzőkkel tudok visszagondolni a játékra. Azonban, ha nem erre számítottál, sajnálom, de nem figyeltél eléggé. Ha ezt a játékot a játék élvezete miatt akartad játszani, akkor sajnálom, de csalódni fogsz. Szenvedni fogsz.

Szerintem lehetetlen valódi értékelést írni erről a játékról, anélkül, hogy belemennél a részletekbe, mert egyszerűen annyi minden történt benne, mindennek meg van a maga helye még ha elsőre nem is érted. Ezt a történetet nem értékelni kell, hanem beszélni róla. Ugyanakkor mindenki megérdemli, hogy szivárgásoktól és mások véleményétől mentesen vágjon neki ennek a kicsit sem könnyű kalandnak. Persze, ha nem alapból az elfogultság hajtja… akkor teljesen mindegy.

Nem gondolom, hogy a hivatalos marketing anyagok alapján sokan kitalálták volna a kapcsolatot a két játék között, pedig annyira triviális, hogy már arcon csap. Nem szimplán kellő motivációt ad a folytatásnak, de az első résznek is ad egy újabb réteget. Mind a fordulatok, mind a karakterek tekintetében, mind a játékmenet szempontjából mertek olyat húzni, amit nem sok stúdió vállal be, és akár tetszik a végeredmény, akár nem, mindenkinek el kell ismernie a Sony-t hogy ezt engedélyezte és nem szólt bele vagy játszották biztonságosan a folytatást.

Igen, a történet érint LGBTQ+ témákat, a történet bizonyos szempontból érinti a vallást, de nem jobban, mint a való élet. Nem próbál meg választ adni, nem próbálja meg az almát jobbnak beállítani a körténél és főleg nem próbálja meg lenyomni a torkodon. Jelen van, egy-két mellékszál esetében mozgató rugót jelent és… és ennyi. Ez a történet, ha nagyon le akarjuk csupaszítani semmi másról nem szól, mint az erőszak körfogásáról. Egy olyan spirálról, ahol a végén bár meg tudod mondani hol és miért kezdődött, de már rég nem ez a lényeg. A lényeg már rég az addigra elért mentális állapot és az érzelmek teljes borulása. Ez pedig nyilvánvalóan megosztó lesz, annyira, hogy 120e Metacritic felhasználó értékelte 3 hét leforgása alatt. Csak a kontextus végett, az előző rész hét év alatt kapott 23e értékelést..

A játékra minden igaz, ami az előzőt klasszikussá tette. A látványvilágra nincsenek szavak, a dialógusok zseniálisak, a jelenetek filmeket megszégyenítő precizitással lettek rendezve, zene pont akkor lágy és pont akkor feszült, amikor kell. A hangmérnökök munkáját külön kiemelném, zseniálisan visszaadják a tér tulajdonságait a hangok, a fertőzötteken pedig nem keveset tekertek, egyes szituációkban imádkozol, hogy előbb láss és utána halld meg csak őket. Nem csak a történetnek vannak a befogadásról szóló elemei, hanem a játék mechanikának is. Az hagyján, hogy kismillió nehézségi beállítással élhetsz, de gondoltak azokra a játékosokra is, akik esetleg látás vagy hallás terén korlátozottabbak.

A történet befejezése után napokkal is azon kapom magam, hogy vagy a játékra gondolok, vagy róla beszélek vagy mások véleményét olvasom róla. Sokan a szerint mérik a történetek erejét, hogy befejezését követően mennyi ideig maradnak veled. Ha ez a hivatalos mértékegység, nem tudok olyat mondani, ami jobb eredményt ért el a közelmúltban, mindegy is a médium. Az biztos, hogy két párhuzamos gondolat vetekszik most bennem: nem játszani egy ideig semmit vagy valami nagyon boldog és könnyed történetbe fejest ugrani.

Ez a játék a Bosszúról szól.

Minden elismerésem a Naughty Dog-nak, hogy az első részhez képest még színvonalasabb, még emberibb, még jobban felkavaróbb játékot tudtak készíteni.

Az első rész megalapozta a világot, a járványt, a fertőzötteket, az emberiség hozzáállását, a megoldás keresést. Az egyetlen ellenszerhez Ellie-n keresztül juthattak volna hozzá, de mint tudjuk, ez meghiusult. Az orvost Joel lelőtte, Ellie-vel elmenekültek. Valamiért az első rész legvége beszélgetés nagyon emlékezetes, Ellie megkérdezi mi történt, Joel hazudik, Ellie megkéri, hogy esküdjön meg, hogy igaz, Joel: „I swear”, Ellie: „Okey”.

A második rész már nem a járványról szól, az ott van körülöttünk, ismerjük, megtanultunk együtt élni vele.
A második rész a Bosszúról szól.

A továbbiak Spoiler:

Amikor Abby megtette, amit megtett, és amikor megint őt kellett irányítani, természetesen én is kiakadtam, hogy ezt nem akarom. Nyílván lehet érezni, hogy van a háttérben valami ok, ami miatt megtette, amit tett, de attól még ezt így nem. Ezt így nem akarom.

Mindenkiről kiderül a háttérsztori.
Mindenki ember, mindenki esendő, senkit nem lehet tisztán elítélni.
Abby-t is megkedveljük a végére, persze.
De Joel, ő hát Joel.

Ellie meg nem tud leállni.
Pedig Abby mennyire rosszat kapott az élettől. Amikor újra meglátjuk, csont és bőr, alig él, elvesztett mindent, hitet is.
Mit éreztem a vége harc közben? Hogy nem akarom. Majdnem abbahagytam. Nem akartam ütni.
Düh és csalódás.
Magányos hajó a tengerben.

Nem csak játék. Műalkotás. A bosszú és megbocsátás lélektana, ahol minden okkal történik. Generációt kimaxolóan prezentál egy példamutatóan bátor, mellbevágó, átütő érzelmeket, a legmegterhelőbb pszichés mélységeket elhívó sztorit, aminek VAN célja, értelme, létjogosultsága. Négyszer sikerült igencsak megríkatnia, életem legfontosabb játékélménye!

Megjegyezvén, a farmháznál lévő naplementés látképnél instant mennybe szálltam. Ennél lélegzetelállítóbb, gyönyörűbb képsort, ami az örök megbékülés helyszínét jelképezi, még szerintem életemben nem láttam sehol máshol. Ott volt az a pont, ahol könnyekben törtem ki és csak sétáltam hosszú percekig.

Brutál jó sztori, jobb mint az első rész! Ellie-t utáltam, Dina irritált és tudom hogy ez a divat, de minek az lmbt szál, miért nem lehet akkor választani??? Hajrá Abby…

REMASTERED
2024.08.19.: Május óta eltelt egy kis idő, de a Days Gone újrajátszása jobban magával ragadott. Aztán ezt is végigdaráltam pár nap alatt.
Továbbra is egy zseniális mű. Igaz, a sztori negyedénél átváltottam közepesről nagyon könnyűre, mert rájöttem, hogy a sztorit akarom átélni az újrajátszásnál. Nem is tudom, miért gondoltam azt az elején, hogy kell a közepes.

Kicsit nehéz írni… főleg spoiler mentesen, szóval igyekszem rövidre fogni az értékelésemet.
Igazándiból, amikor bejelentették a játékot idénre -már biztosan, mert ugyebár csúszott sokat az elmúlt években- akkor már még jobban vártam, mint egész addig. Aztán jöttek a kritikák és a rengeteg negatív reakció…. De nem sikerült kizökkenteniük. Még szerencse!
Az elmúlt évek egyik legjobb játékát adta ki a kezéből a Sony és a Naughty Dog stúdió.
A képi világ lenyűgöző, a szinkronok és a karakterek tökéletesen passzoltak a Last of Us világába és a történetbe.
A történet fordulatokkal teli, az érzelmeket szana-szét rombolja. A földbe döngöl, felkap és újra beledöngöl. Eztán szemszögváltás és ismerkedés a „másik oldallal.” Még akkor is jött egy csavar, amikor még csak az előző fordulatot „játszottuk” -vagy nem is tudom, hogyan fejezzem ki, de biztos értitek-. Nagyon jól volt felépítve, a logika mindenhol meg volt azt hiszem.
Nekem annyira az jött át, hogy ezt a rengeteg erőszakot el lehetett volna kerülni és lett volna más megoldás is a dolgokra. spoiler Még a legjobban utált karaktert is át lehetett értékelni a játék végére. Valahogy a játéknak sikerült ezzel a kettős mércével (pár sorra lejjebb említem miről is beszélek) megértetni, hogy a végén miért történik, ami.
A játékmenet hibátlan volt és nem volt rémisztően nehéz. spoiler Az pedig, hogy két szemszögből ismertük meg a történetet csak egy remek plusz volt a játékban.
A hangok, zenék tökéletesek voltak. A betétdalok, az összes játék alatt futó OST és a gitáros elemek is nagyon jók voltak. spoiler
Nagyon sokat vártuk a játékra, nagyon hamar vége lett. Persze nekimehetnék még egyszer az Új játék+-szal, de már csak gyűjtögetés és keresgélés maradt. Fent hagyom a játékot még, hátha, de jelenleg nincs kedvem újra belekezdeni. Túl friss még az élmény. :')
Az pedig, hogy lesz-e harmadik rész, kérdéses. A rendező is írt már erről, illetve elég sok nyitott ajtó maradt a Last of Us világa kapcsán, tehát… nem kizárt a folytatás. De az is tuti, hogy nem 1-2 év múlva lesz, ha lesz. :”(
Az év játéka és örökös kedvencek egyike lett nálam ez a csoda. 10/10, hibák nélkül lett egy tökéletes értékelésű darab a szívemben és itt gremlinen… meg úgy en bloc mindenhol. :P
<3 <3 <3

Nálam ez biztosan nem volt év játéka. A stáblistát követően nem éreztem úgy, hogy akár csak egyetlen perccel többet akarnék vele eltölteni, ami, hát jelzi, hogy nem nekem találták ki. Egyszerűen túl elnyújtott, egy idő unalmassá válnak az egy kaptafára menő harcjelenetek. A játékmechanikával nem voltam túlságosan kibékülve, pl. mire egy intenzívebb vérfürdő közben fegyvert cserélsz, vagy kraftolsz egy tárgyat, rég lelőttek. A sztoriban véleményem szerint alapvető logikai hibák vannak. spoiler Megragadt bennem egy jelenet, amikor valami óvodában Ellie meglátja a falra rajzolt kalapos gombát, és valami olyasmit mond, hogy „azt hitték, aranyosak”. WTF? Mintha csak egy gombafaj létezne, de komolyan. Ez épp olyan, mintha megharapna valakit egy kutya, aztán onnan kezdve az összes négylábú állatok gyűlölné. Hát, nem lehet túl okos a hölgy. Hogy valami jót is mondjak, a zene, a grafika, a konzol képességeinek határra járatása, a szereplők kidolgozása, és néha-néha egy jó poén mindenképp pozitív tulajdonsága a játéknak. Viszont én úgy érzem, csak azért kapták fel annyira, mert a fejlesztők felültek egy mostani divathullámra, na azt viszont zseniálisan csinálták. Pont emiatt azonban nem hinném, hogy szépen fog öregedni a játék, vagy hogy 10 év múlva még bárki jelentős műként emlékezne rá.

Még nem értem a végére, de már most tudom, hogy ez nem lesz kedvenc.

Nem szeretném az első részhez hasonítani, de hát folytatás… Szóval…. XD Egyszerűen az első jobb volt és kész.
Itt kicsit úgy érzem a készítők sokat akartak belevinni és nekem valahogy elvesztette a varázsát.
Nagyobb hangsúlyt kap maga a sztori, amit amúgy alapból szeretek… Csak hát kissé elnyújtottnak éreztem. Például van egy csomó visszaemlékezés, aminek azon kívül, hogy jobban megismerjük a szereplőket, más szerepe nem igazán van.

A The Last of Us Part II egy csodálatos búcsú volt a jelenlegit megelőző konzolgenerációtól, erejéből pedig mind a mai napig nem veszített. A Naughty Dog játéka számomra mindenképpen egy újabb sarokköve a jövő videojátékainak. Mind történetmesélésben, mind látványban értékteremtő alkotás. Nem csupán egy szimpla bosszú-western, hanem egy mély lélegzetvételű, okosan elbeszélt történet, ami újra bebizonyítja azt, hogy a videojáték a 21. század egy új elterjesztő médiuma, ami pontosan ugyanúgy alkalmas értékek és morális üzenetek átadására, mint például a filmművészet. Ez a játék egy olyan narratívélményt kínál, amit a megjelenési ciklusát tekintve úgy látszik hétévente csak egyszer élhetünk át. Nem kommersz, nem elcsépelt. Nincs benne giccs, csak realista szomorúság és implicit elmélkedés arról, hogy mennyire labilis is a helyes és helytelenről alkotott koncepciónk. A Part II erővel sújt le a játékosra, így valóban nyitottnak kell lennünk ahhoz, hogy teljesen megértsük a teljes mondanivalóját, de annyi biztos: mindenki számára feledhetetlen élmény lesz.

Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2020/06/12/the-last-of-us-2-teszt/

Szűk tíz óra játék után sikerült végre abbahagyni, csak amíg kialszom magam :) Eddig simán hozza az első rész szintjét. Grafika, hangulat, zene és a harc is ugyanolyan remek. A bejárható területek masszívak, az olyan looternek, mint nekem, maga a mennyország, arról nem is beszélve, hogy rengeteg apró részlet színesíti így a játék világát. És ezek miatt a nagy területek miatt, hiába játszottam már közel tíz órát, még csak a spoiler vagyok. Gondolkodom rajta, hogy a felszedhető cuccokat leredukálom, mert egy-egy összecsapás után, ha átnézek mindent, akkor fullosan fel tudom tölteni a készleteket, még marad is, ami már nem fér el (normálon nyomom). Gondolom, a történet tartogat még meglepetéseket, spoiler úgyhogy délután folytatom. Ti mit gondoltok róla eddig?

Harmadik kijátszásra is ugyan olyan élmény nyújt mint legelsőnek. Felejthetetlen, hihetetlen és szívszorító.