Resident Evil 2 (2019)

Resident Evil 2 remake: 10/10!!! Leon kampánya végigzúzva, jöhet Claire! Zseniálisan sikerült a remake. Még 1998-ban játszottam az eredetivel- Úristen,eltelt azóta 21 év…Semmihez sem fogható nosztalgiaviharba kerültem a játék közben. Tovatűnő kamaszkorom virága…
A Capcom-os srácok olyan szeretettel és gondoskodással porolták le ezt a klasszikust, hogy a napjaink oly divatos remake-vonatára felülők nyugodtan elkérhetik a receptet.
A látványvilág pazar, a játékmechanika zseniális. Az új karakterkoncepciók kiválóak!
Mindenkinek ajánlom! Köszi Capcom!♥

10 éve….!! 10 éve vizionálom magamban milyen lehet gyerekkorom abszolút kedvenc videojátékának modernizálása. A tavalyi E3-on nem győztem kiugrani a bőrömből, mikor a semmiből bejelentették egy zseniálisan időzített marketinggel a Remake-t. Mindenki ledöbbent anno, hogy a Capcom tényleg fogta magát, és fél év múlva(!) kiadja a kezei közül. Vágtam ezerrel a centit, napi szinten mondogattam mennyire istentelenül várom, és rettenetesen izgultam, hogy vajon ez a Remake meg tudja majd-e ugrani azt a bizonyos lécet, amit az original RE2 rakott fel szinte megugorhatatlan magasságba. Elő is rendeltem még decemberben külföldről a Steelbook-ot, hogy megszavazzam neki maximális bizodalmamat, mert ha valaminek akkor ennek a tiszteletbeli polcomon a helye.

Majd később bejelentették a demót, ami nekem inkább egy kis tutorial volt az irányításról, mert abban a fél órában nem sok mindent tudtam felfedezni. Viszont már ott is érződött, hogy a Capcom hogyan is állt hozzá ehhez a projekthez. Aztán pár héttel a premier előtt láttam, hogy álló ovációval fogadták a kritikák a játékot. Én pedig már ettől a kis infómorzsától nem győztem örülni és mondogattam magamban, hogy: A Capcom tényleg megcsinálta, amire már egy évtizede várok? Végül január 29-én végre megérkezett hozzám, a kezeim közt tartottam a Steelbook-ot, majd belevetettem magam a játékba. 3 napi (naponta 5-6 órányi) játék után azt kell, hogy mondjam, túlzás nélkül, örömkönnyeket hullajtottam ezután a leírhatatlan játékélmény után.

Minden, de tényleg minden apró részlet benne van a játékban, amit a nyomasztó horror atmoszféra címszóval illetni lehet. Minden, ami anno az eredeti RE2-nek adta a kvintesszenciáját, sőt szerintem néhány pontján még túl is nő rajta. Egyrészt a Resi 7-et is működtető RE Engine itt mutatta meg igazán mikre képes, mert valami bámulatosan gyönyörű. Ahogy a karaktereken megcsillannak az esőcseppek, amilyen precizitással be vannak rendezve és ahogy meg vannak tervezve az egyes helyszínek, a karakterek döbbenetes valósághű megformálása (különösen Ada, aki valami olyan eszméletlenül vonzó mint még soha), a fotórealisztikusság, fény-árnyék kontrasztok egyszerűen egy lehengerlő egységet adnak.

A zsigeri nyomasztó hangulat olyan szinten kúszik be a bőrünk alá, hogy azt nehéz szavakba önteni. Érdekes módon nem túl sok zenei aláfestést használ a játék az eredetihez képest, ami azért picit meglepett (mondjuk amikor van az frenetikus). Viszont pont ezáltal, hogy a játék nagy részében a környezeti zajokat, a főhőseink izgatott légzéseit, az ellenfelek mozgását vagy az ajtók, ablakok becsapódását halljuk, csak még jobban ránk nehezülnek a rendőrőrs kíméletlen falai, még szűkebbnek érezzük a sötét folyósokat és okoznak mindezzel olyan paranoiába átcsapó feszültséget, amit még RE játékban soha nem tapasztaltam.

Gondolok itt egyértelműen Tyrant-re (akit én már csak a rajongói mivoltomból továbbra is Mr.X-nek fogok hívni), akinek a megjelenésétől konkrétan a tetőpontra nőtt bennem a félelem akárhányszor hallom a dübögő lépteit vagy a beinduló témazenéjét. Utoljára ilyen zsigerből jövő parafaktort az Alien: Isolation tudott nekem nyújtani. Többször is előfordult, hogy bizonyos szobából nem mertem kimenni, mert mindig a közelben ólálkodott. Mondanom sem kell, fülessel játszva mennyire impulzív élmény. Vagy ott vannak a Licker-ek, akik a régi részben is elég ijesztőnek hatottak, itt viszont megmozdulni alig bírtam, annyira belém állították ideget.

De persze nem maradhatnak ki a szórásból a zombik se, akik soha nem voltak ennyire potenciális veszélyforrások, mint itt. Hihetetlen, hogy úgy tudja nekünk őket prezentálni 2019-ben a Capcom, hogy a hirtelen hanghatásuktól, a sötétből vagy a semmiből előbukkanó látványuktól és az erejüktől is kiüsse az emberből a vizet. A darabokra szakadt testük kinézetének megvalósítása pedig csak non plusz ultra adalék.

A sztori nyilván sokkal inkább a 90-es évek stílusát idézi, azonban mégis olyan sodrással bír, hogy végig fenntartsa az érdeklődést. És ami a legfontosabb: megtartották a két főhős párhuzamos történetbeli haladását ("A" és „B” részek). Vannak persze olyan dolgok, amiket nem emelt át a Remake az eredetiből (pókok, varjak, nyílpuska, stb.), viszont bőségesen tudtak a fejlesztők kompenzálni. Az ikonikus jelenetekre (a nyitójelenet a kamionnal, a krokodil, Mr.X vagy Birkin felbukkanásai, a vallatószoba) abszolút rá lehet ismerni a régi játékból, de úgy hogy közben tovább van gondolva az egésze és ezáltal még hatásosabbá válnak. (Például rendkívül meglepett a fegyverkereskedő, Kendo rövid szegmense mennyire erősre, drámaira sikerült. De ugyanez elmondható Sherry szakaszára az árvaházban vagy éppen az Anette-tel való jelenete Claire sztorijának a vége felé stb.)

Külön örültem annak, hogy a készítők a rejtvényekre is nagy hangsúlyt fektettek és kifejezetten ötletes, kreatív puzzle feladványokat vonultattak fel. Többek között ezért is nagy pozitívum számomra, hogy a Resi 2 Remake megtartotta a régi játék felfedezős élményét, kimért tempóját, és ezt a részét nem hagyta kicsúszni a kezei közül még a játék vége felé sem. Az meg, hogy nem realtime-ban megy az inventory menedzselés és hagyja a játék, hogy taktikázzunk, gondolkodjunk (mert itt aztán kell bőven a nehézségi szintek és az ellenfelek strapabírósága miatt is) egy óriási plusz pont volt nekem.
Az ilyen kis apróságok mint a Hunk és a zseniálisan beteg Tofu-s küldetés vagy a feledésbe merült RE 1.5-ben szereplő Elza Walker-nek motoros kosztümének visszahozása is hozzátesznek a fejlesztők mérhetetlen pozitív hozzáállásához.

Mindent összevetve abszolút felülmúlta minden elvárásomat ez a játék és maximális méltósággal kerül fel nálam a sorozat legjobb részeként. A Capcom-nál dolgozó 800(!) ember színtiszta szíve, lelke benne van, és úgy tudja tovább vinni a régi játék szellemét, örökségét, hogy közben teljes mértékben meg tud felelni a modern kornak, ahogy egy példaértékű remake-nek tennie kell. Hatalmas mestermű számomra, és hogyha egy Resi 3 vagy egy Dino Crisis Remake-t is ilyen tűpontos műgonddal tudják majd kivitelezni, akkor azt hiszem mindenki, aki csak egy kicsit is szerette a régi címeket, azok a mennyországban fogják érezni magukat.

A kampány normál módban elég könnyű volt, de a 4 ghost survivors nem csináltam mneg, túl sok próbálkozás lett volna.

A legelső Resident Evil volt,amit megvettem és végigjátszottam.A legnagyobb pozitívum benne számomra,hogy sok horror játékkal ellentétben nem arra fókuszál,hogy minél többször megijesszen,hanem egy izgalmas és koplex történetet ír le pár jó kis jumpscare és ijesztő helyzet kíséretében.Teljesen megfogott a sztori és a játék világa,így csak ajánlani tudom a horror műfaj kedvelőinek.

Az utóbbi pár évben többször is előfordult velem, hogy egy-egy játékot nagyon vártam, vagy volt vele szemben valamilyen elvárásom, és amikor a végére értem, kissé csalódott voltam. God of War (2018), The Last of Us Part II stb. Aztán amikor másodszor is végigvittem ezeket, rájöttem, hogy bizony jobbak, mint amire emlékeztem vagy mint amilyennek elsőre tűntek. Ez a helyzet a Resident Evil 2 remake-kel is. Egy kiváló játék, ami remekül visszahozza a régi hangulatot, miközben azért komolyabban vehetőre fazonírozták a készítők. Feszült, félelmetes, sötét, nyomasztó.

Leonnal nyomtam le a second runt, és először azt hittem, hogy balfasz vagy hülye vagyok, mert nagyon kevésnek éreztem a lőszert. Aztán miután rákerestem a neten, megbizonyosodhattam, hogy a második körben bizony szűkmarkúan méri a játék a skulót. De ez nem baj, ettől lett igazán para, kénytelen voltam ténylegesen túlélő üzemmódra váltani, szabályosan felszisszentem, ha egy-egy lövés mellément, hogy „micsoda pazarlás!” Kétszer is meggondoltam, merre menjek, milyen lőszert gyártsak, és felforgattam a legutolsó zeg-zugot is, hátha van valami ellátmány. Ki is pucoltam mindent, még a fényképeken szereplő rejtekhelyeket is megtaláltam. Élmény volt, tényleg, hétről nyolcra emelkedett a csillagok száma.