Red Dead Redemption 2 (2018)

Azt hiszem erre a játékra megérte nyolc évet várni. Emlékszem az előző rész miatt vettem anno PS3-at. A második részért is egész nyugodtan be lehet invesztálni egy konzolra. Valami hihetetlenül jól összerakott, zseniálisan megírt történettel rendelkezik a játék.
Az első rész előzménye az aktuális. Főhősünk Arthur Morgan, és Van der Linde banda, akinek a vezetője Dutch, szavát mély tisztelet övezi, mindenki felnéz rá a bandából.
Egy rosszul sikerült rablás után kellett szedelődzködniük, és mint a vándorcigányok járják az államok északi részét.
Az előző részből megismert kopár mexikói táj után itt jóval változatosabb világ fogadja a kalandort. A grafika egyszerűen parádés, még egy egyszerű PS4-en is. Itt a vadon szó szerint élő, és lélegző. Hatalmas tavak mellett szelhetjük a vadnyugatot, vagy épp ha délebbre tévedünk nagyon vigyázzunk, hogy nehogy krokodileledel legyen belőlünk.
Volt, hogy csak lovagoltam a semmibe, és gyönyörködtem a tájban, vagy épp a horgász szenvedélyemnek hódoltam. Pedig teendő van benne bőven, mint minden Rockstars játékban. Nem beszélve a mellékküldetések sokaságáról, a főküldetés is a megszokottnál hosszabb. Ha csak átszaladunk rajta minimum 40-50 órát ölel fel.
A mellékszereplők is igen változatosak, kezdve a bandánk tagjaitól, a küldetéseket adó személyekig. John Marston is ennek a bandának a tagja, számos küldetésben lesz a partnerünk. Hasonlóan Arthurhoz kezdetben ő is csendes, magának való, de mindkettőjük személyisége egyre jobban bontakozik ki.
Az biztos, hogy a két rész után nem tudnék választani közülük, mindkettőt nagyon megkedveltem. Továbbá a kemény Sadie és Charles is a szívemhez nőttek.
Kezdetben még nagyon egységes volt a Van der Linde banda, számos bűntényt hajthattunk végre, egészen a harmadik fejezet végéig egységben volt az erő. Az ott végrehajtott spoiler misszió egész egyszerűen zseniálisan megkomponált volt.
Rossz fiúnak lenni nagyon jó, ez már bebizonyosodott számos Rockstars játékban, itt sincs ez másképp. Élvezet kirabolni egy bankot, vagy épp halomra lőni a másik banda tagjait. A dead eye rendszer továbbra is a barátunk, és jól használható.
Ha valaki a GTA-k pörgősségére számít, az itt csalódni fog, mert jóval lassabb a játék. Van, hogy hosszú percekig csak lovagolni fogunk.
Ahogy haladunk előre a történetben Arthur nem menekülhet a végzete elől, az írók bizony hol felemelnek, hol pedig a szívünkbe döfik a kést. A zenék pedig egyszerűen zseniálisan illeszkednek az adott misszióhoz. Szóljon is két kedvencem.
https://www.youtube.com/watch…
https://www.youtube.com/watch…
A két Epilógus fejezet kicsit lassabb a megszokottnál, spoiler. Itt is bebizonyosodik, mint számtalan könyvnél, hogy jobb ha tudjuk mi következik a jövőben. Ugyan régen játszottam az első résszel, de így most minden kerek, és körbeért, spoiler. Kedvem lenne újra elővenni az első részt, de az biztos, hogy ezt is újrajátszom. A stáblista pillanatképei közben pedig nagyon megható volt látni, hogy e kemény világon is létezik boldogság, ha valaki céltudatos.
Witcher 3 óta a legjobb játék amivel játszottam.
Mestermű!
Szívesen várok újra nyolc évet a harmadik részre, ahol esetleg majd Jack Marstont irányíthatjuk. Bár ebbe így jobban belegondolva, az 1920-30-as évek nem lenne annyira vadnyugati, de azért bízzunk a harmadik részben.

Számomra hibátlan. Mondom ezt úgy, hogy a GTA széria engem sosem tudott magával ragadni. Mindig azon kaptam magam, hogy céltalanul kocsikázom, random őrültségeket csinálok, vagy próbálom minél jobban magamra haragítani a zsarukat. A sztori egyszerűen nem kötött le, a karakterek pedig nem fogtak meg. Itt azonban a rabja lettem a világnak és a történetnek egyaránt. Végre érdekelt a hősünk sorsa és csodáltam az elképesztően részletgazdag, eleven lélegző környezetet, amit még majd 60 óra után sem jártam be teljesen. Mindig találtam valami új tennivalót, eseményt, vagy látványosságot, amire csak annyit tudtam mondani: Woah! Gyönyörű, lebilincselő, izgalmas, helyenként vicces, illetve drámai is. Nem tudok belekötni, hisz ezt nem játszani kell, hanem megélni. Le a kalappal a Rockstar Studio munkatársai előtt.

Hát, hol is kezdjem?
Életem egyik legjobb videojátékán vagyok túl (túl?) és azt kell mondjam, nem gondoltam volna, hogy ez a játék ennyire megvisel majd érzelmileg. Nem arra gondolok, hogy most szomorú lettem ettől az egésztől, de azért hatott rám rendesen. Érzelmi hullámvasút volt az egész játék. A befejezés és az epilógus pedig még értékesebbé tette számomra az egész játékot.
Az elején még arra gondoltam, hogy: „Bakker… de unom ezt az egészet.” Amikor meg megláttam azt a sok karaktert, akikkel lényegében éltünk…: „Miii? Ennyi embert meg se tudok jegyezni!” – Mindkét mondatom tévedés volt.
A játék eleje tényleg nagyon vontatott volt. Sőt, az egész vontatott volt. De ha nem így lett volna, a „végjáték” nem ütött volna ekkorát. Maga az egész sztori nem ért volna semmit. Plusz az epilógus is mehetett volna a kukába.
A karakterek pedig… ah. Istenem. Ennyire nem kedveltem fiktív videojáték szereplőket. Na jó, talán pár olyan játék esetében igen, amire ugyan úgy azt mondhatom, hogy nagy kedvencem lett.
Sok, számomra kedves karaktert ismertem meg és búcsúzhattam el tőlük. Vagy így, vagy úgy. A főszereplő az elején még nem volt annyira rokonszenves, a végére meg már alig akartam elhinni, hogy az történik, amit látok. Amit játszok .
A játékvilág, az egész környezet és minden, de minden annyira valósághű volt. A sok-sok interakcióra képes dolog és ember. A csodálatos grafika…. (jó, már kezdek kicsit fröcsögni. :D)
Ennek az egésznek a felépítése borzasztó jól sikerült. Még Beaver Hollow -ba is visszamentem, hogy mit találok ott az epilógus során/után. :')
Free módban játszhatnék még, rengeteg interaktív dolog van még biztosan, de egyelőre nem visz rá a lélek. A kimaxolt sztori és a sok-sok játékóra után 78,9%-on állt meg a játékmenetem és most azt kívánom, bárcsak 20% körül lehetnék még csak… </3
MINDENKINEK csak ajánlani tudom. Az elején bírjátok ki, legyetek nagyon figyelmesek és megéri!!!

Jajj de bajban vagyok az értékeléssel. Nem lettünk pajtik a végére sem, pedig nagyon akartam szeretni. De a végére csak azt éreztem, végre vége.
Végtelen mennyiségű gyönyörű grafika, animáció, karakter, történet.
Számtalan csodálatos momentum: spoiler
Igazán látom benne, hogy egy nagyszerű játék lehetett volna, de az irányításon még kicsit dolgozhattak volna. :( Nekem nem állt kézre. Az inventory is túl bonyolított; a mellék küldik, gyüjtögetnivalók annyira nem vonzottak, így is hosszú játék.
Akinek van felesleges 40-50 órája, érdemes kipróbálni. Kell hozzá egy zen hangulat, hogy épp ne rohanjunk sehova, csak élvezzük a nyugodt western életet. :)

Fantasztikus játék! Minden szempontból kedvenc. Látvány, játékmenet, elsírt zsepik, izgalom, zene…

Arthur, Sadie és Charles, ők a kedvenceim.

Ez a játék képes volt bánatomban, örömömben megríkatni.

Here's the thing; soha nem játszottam még olyan játékkal, amiben ennyi apróság lett volna elrejtve, ahol ekkora területen lehet bolyongani, bár eddig nem igazán húztam az open-world játékok felé. Imádom, hogy ekkora hatalmas a map, és habár van fast travel, inkább nem használom, ennek ellenére pedig az út a-ból b-be nem egy unalmas vágta, mindig történik valami.
Egyszerűen lenyűgöz, milyen igényes munka, mennyi mindenre odafigyeltek, milyen sok apróság és titok van elrejtve, mennyj megszerezhető, felfedezhető dolog, mellékküldi van. Mert most az össz teljesítésem talán 36% körül lehet, de ebből kb 10-18% csak a sztori, a többi mind mellékküldi, amiket eddig csinálgattam. Ráadásul mind nagy érdekes, más, nem egy kaptafa, nem muszáj őket megcsinálni, bár én meglehetősen élvezem.
Szóval már most képes vagyok berakni a kedvencek közé, ilyen, viszonylag kevés idő beleinvesztálással.
Update
Szóval… Végigjátszottam. Nem most, már körülbelül egy-két hete, a karanténban volt időm. De még a 100%-olással szórakozok, addig nem akartam bejelölni, bár igazából az összes mellékküldi és a sztori is készen van.
Volt egy két hónapos szünet, amíg nem sztoriztam, és csak onlineoztam, azután üdítő volt egy kicsit a sztorival is foglalkozni. Viszont időközben elmúlt a rózsaszín köd, és bár még mindig imádom a játékot, azonban van egy-két dolog, ami bőven szúrja a szemem.
Például számítson mindenki a balfék autosavekre küldik közben (velem megesett, hogy az utolsó küldi előtt spoiler kihúztam a ps-t, és az előtte lévő küldiig dobott vissza. Bezzeg amikor véletlen kinyírtam Rachelt, akit nagyon szerettem volna megtartani, akkor percenként mentett… Ezt például rohadt meggondolatlannak tartom, szóval tanulság; akármi van, mindenki mentsen több slotra, manuálisan, sűrűn.
A fencenél eladásról pedig még nem is meséltem… Megvan az az agyhalott, aki az összes trinketet össze akarja gyűjteni? Igen? És az megvan, hogy ugyanez az agyhalott a sztori második felében eszmél fel? Remek. És az megvan, hogy még az old brass compass, meg a petrified wood is megvan, de az a tetves gold earring nem? De amúgy nekem volt olyanom, csak épp eszembe nem jutott, hogy az nekem kell, és eladtam. Utálom, hogy az ilyen ritka holmikat el lehet adni. Egyszerűen csak kéne egy system, hogy ami craftolni való, azt ne lehessen eladni. Akkor legyen belőle egy, de azt ne lehessen eladni, könyörgöm.
Szóval legszívesebben levonnék az ilyen annoying dolgok miatt egy-két csillagot, de azért még mindig életem játéka. Szóval nem.

Szerintem egyedül leszek a véleményemmel, de nekem nem igazán tetszett.
Maga a világ jól ki van találva és nagyon részletes is. A grafika szuper. Az egésznek a kialakítása is tök jó. De engem nem sokáig tudott lekötni.
Végig se játszottam, mert valahogy nem érdekelt.
Pedig szeretni szoktam az ilyen nyiltvilágokat.

Ugyna még nem játszottam ki mert nem volt rá időm, de ez a táj, ez a sok kis mellékdolog a rengeteg kis részlet (tűz mellé leülve tudsz alakítani a puskagolyókon hogy jobbak legyenek, te oh my god…) nagyon nagyon nagyon nekem való pepecselős cucc :D

tényleg nem egy darálda, de a látvány és a hangulat kárpótol.

Kötelező olvasmány!

Második végigjátszás után vagyok, most is beleraktam vagy 150 órát.
Hol is kezdjem? Talán a történetnél, ami önmagában nem is lenne túl nagy szám, de ha részleteiben nézzük, akkor bizony zseniális. Rendkívül sokfelé ágazik, és van benne minden, ami csak egy ilyen vadnyugati miliőbe beleférhet. Néha vicces, néha érzelmes, többször drámai, párszor meghökkentő, és helyenként katartikus. De amik igazán élővé teszik az egészet, azok a fantasztikusan megírt karakterek. A prímet persze Arthur Morgan, Dutch van der Linde és John Marston viszik. A változás, amin keresztülmennek a törvényenkívüliek alkonyán, és ami az egész sztori fő eleme, ahogy az összetartó egység darabjaira hullik, feszült, paranoiás káoszba fordul, ahonnan már nincs visszaút, az mesteri. És a gyönyörű végszó, a vörös megváltás elképesztően hatásos. De mintha mindez nem lenne elég, jön az epilógus, ami megint csak tanítani való módon, érzelemgazdagon köti össze a játékot az első résszel. Szóval, le a kalappal az írók előtt.

Ám a jól megírt párbeszédek mit sem érnek a hatásos előadásmód nélkül, de szerencsére a szinkronszínészek is remekül telejesítenek, a történet végére a karakterek összeforrnak a hangjukkal, és akkor még az autentikus akcentust meg sem említettem. Szinte hihetetlen az a minőség, amin nemhogy a mellékszereplők, de még az NPC-k is megszólalnak. Profi munkát tettek le az alkotók ezzel is az asztalra.

A játékmechanika tényleg nem nagy durranás, a harcrendszer egyszerű, mint a pofon, noha elég sokszor kell a fegyvereinkkel megoldani a konfliktusokat. Fedezékbe vonulás, egyszerre maximum két kézifegyver, és két puska lehet kéznél (a többi a lovunkon), időlassítás (a Dead Eye, ugye), sérülésnél gyógyító italok. De szerintem ennél a játéknál ez szinte mellékes. Ez furán hangozhat, de számomra nagyjából minden más fontosabb volt, mint a harcok kidolgozottsága.

Ott van mindjárt az elképesztően hatalmas, sosem látott élettel megtöltött nyílt világ, ami annyi tartalommal van tele, hogy az valami embertelen. A rengeteg mellékküldetés során legalább annyi különös, emlékezetes figurával találkozhatunk, mint a fő küldetés során. Belefuthatunk szabályosan félelmetes vagy egyenesen gyomorforgató szituációkba, ahogy klasszikus vadnyugati események közepébe is csöppenhetünk. Ennek kapcsán szót kell ejteni a random történésekről is, amik ugyan néha ismétlik önmagukat, de még ezek során is átélhetünk egyedi és szokatlan dolgokat, és eldönthetjük például, hogy segítünk-e vagy sem, jó fiúk leszünk vagy rossz arcok? De van, hogy csak beszédbe elegyedünk valakivel, érdekes történetekekkel gazdagodva.

Beszéljünk a számtalan szabadon választható tevékenységről!
Vadászhatunk, sőt néha vadásznunk KELL. De amikor nem kell, akkor is jól tud jönni. Az elejtett állat prémjét eladhatjuk, felhasználhatjuk a banda táborában, vagy elvihetjük a Trapper-höz is, aki egyedibbnél egyedibb ruhakölteményeket varázsolhat nekünk belőlük. A húst megint csak leadhatjuk a táborban vagy meg is tarthatjuk, ennünk ugyanis kell, hogy legyen életerőnk és energiánk. Van bő egy tucat legandás állat is, szerte a világban, amiknek a különböző részeiből talizmánokat csináltathatunk, amik bizonyos képességeinket maradandó százalékokkal növelik.

Gyűjthetünk növényeket, amiknek kombinálásával rengeteg dolgot állíthaunk elő: lőszert, ételt, gyógyitalokat magunknak vagy a lovunknak.
Kereshetünk jól elrejtett kincseket, a világban megtalálható térképek alapján.
Horgászhatunk is, ráadásul legendás halból is van bő egy tucat a folyókban, tavakban.
Próbára tehetjük a szerencsénket pókerrel, blackjackkel, dominóval, öt ujj rulettel.
Bűnözhetünk: ellophatunk lovakat, lovaskocsikat, vonatot rabolhatunk, betörhetünk házakba, kötekedhetünk részegen a szalonokban, hogy aztán ökölharcba keveredjünk, kirabolhatjuk az idegeneket, járókelőket.
Jó pénzért fejvadász munkákat végezhetünk.
Felfedezhetjük a számtalan furcsaságot, amik a világot tarkítják: helyszínek, holttestek, megmagyarázhatatlan jelenségek.
Kihívásokat teljesíthetünk, amik során tizes szintre fejleszthetjük vadász-, kincskereső-, mesterlövész-, növényszakértő-, túlélő-, bandita-, lovas-, fegyverszakértő-, és szerencsejátékos képességeinket.
Rajtaüthetünk a rivális bandák táboroain és rejtekhelyein.
Kereshetünk dinoszaurusz csontokat, sziklarajzokat és álomcsapdákat, valamint gyűjthetünk cigaretta kártya-szetteket.
Valószínűleg még így is kihagytam dolgokat, de az talán világosan látható, hogy a lehetőségek száma ha nem is végtelen, de elképesztően sok.

Amit még megemlítenék, az a gyönyörű grafika és a zseniális zenék, amik tökéletesen illeszkednek ehhez a lenyűgöző világhoz. Illetve az olyan apróságokat, amik ugyan a játékmenetre kevésbé vannak hatással, de fokozzák a dolog realitását és szerepjáték jellegét: a lovunkat etetni kell, ha fogy az ereje, és tisztán is kell tartanunk, mert koszosan gyorsabban elfárad. A hajunk és az arcszőrzetünk folyamatosan nő, de a borbélynál jobbnál jobb frizurák és szakáll-bajusz kombók választhatók. A környező üzletekben minden megtalálható: élelmiszer, lőszer, fegyverek, ruházat, kiegészítők stb. A kinézetünket tehát szinte teljesen személyre szabhatjuk. A fegyvereinket minimálisan feltuningolhatjuk, optikailag is, ahogy egyébként a lovunknak is egyedi külsőt kölcsönözhetünk. Kivehetünk szobákat éjszakára, megfürödhetünk, hogy energikusabbak legyünk.

Ennél többet nem is írnék, így is hosszú lett, aki ezek után sem érez késztetést arra, hogy kipróbálja ezt a játékot, annak valószínűleg nem is való. Számomra a Red Dead Redemption 2 egy mestermű, dobogós kedvenc, megkerülhetetlen klasszikus már most. A nyílt világú játékok, és főleg a western rajongóinak melegen ajánlom. Hamisítatlan vadnyugati hangulat, epikus történet, remek karakterek, élettel teli, szinte lélegző világ, rengeteg tennivaló, és még ennél is több…