Returnal (2021)

2021 egyik jelentős játéka.

Bennem érzelmeket mozgatott meg, több szinten is; és ez azért jó, ha egy játék eléri.

Először is a nehézség. Dark souls-okon edződött idegszálaimat azért megmozgattam rendesen. De teljesen más szinten.
Kezdve azzal, hogy a Returnal egy lövölde. :)
Illetve míg a Dark Souls-ok inkább lassú, taktikus harcra edzenek; a Returnal egy eszméletlen pörgős játék. Selene sima mozgása máshol a futással lenne egyenértékű.
Minden biom villámgyors küzdés az életért. Aztán jönnek a durva boss-ok.

Overgrown Ruins – Phrike.
Hát én majdnem feladtam. Elég sokáig tartott alkalmazkodnom a játék stílusához, üteméhez; és újra ús újra és újra meghaltam.. és aztán egyszercsak legyőztem Phrike-ot, és az azért jó érzés volt. :)

Crimson Wastes – Ixion.
Az újdonság erejével jártam be ezt a sivatagos részt, itt is próbáltam mindent felfedezni, minden scout log-ot meghallgatni. És Ixion-t nagyon hamar legyőztem, második alkalommal; nem is tudom, hogyan sikerült, gondolom szerencsés run volt, jó fegyverrel.

Derelict Citadel – Nemesis.
Újabb felfedeznivaló világ. Miközben minden halál után át kell futni az első 2 biom-on is, szerencsére ott vannak az útrövidítések.
Hát tényleg Nemesis volt az én Nemezisem!! Nem ment könnyen..
Volt, amikor minél hamarabb odafutottam a boss harchoz – meghalni;
illetve volt, amikor körültekintően minél több max életet, minél több hasznos artifactot, minél több vial-t gyűjtöttem, hogy teljesen felfegyverkezve érkezzek meg a boss harchoz – meghalni.
Az a platformos rész! Grrr!
Aztán „tényleg ez az utolsó run” felkiálltással, egyszercsak legyőztem!

Echoing Ruins – Hyperion.
A készítők is tudták, hogy negyedszerre már kevesebb lelkesedéssel futnék végig ugyanazokon a biom-okon.. így egy hamis befejezés után újra a Ruins-oknál találjuk magunkat, csak egy megváltozott Ruins-ban.
Egy kuszább Ruins-ban.
Egy egyre instabilabb Selene-el.
Mennyi ideje vagyunk itt?
Hogyan lehetne megtörni az időhurkot?
Van remény?
Vagy csak a végtelen küzdés?
Van értelme a folyamatos rohanásnak?
És hallunk egy dallamot.
Egy ismerős dallamot!!
Hogyan?
Miért?
Honnan jön?
Ha nem „kellene” felkutatnunk a dallam forrását, lehet Selene fel is adná, és nem küzdene tovább. De az őrület határán ez a mozgatórugó tovább késztet a harcra, és csak a dallamot követve megtaláljuk Hyperion-t, egy zongoránál. Ez a boss volt a kedvencem, a leglátványosabb, a leghatásosabb, azzal a zenével! „Kár”, hogy Őt is hamar legyőztem, talán harmadik próbálkozásra.
„Finally… silence. It was too much. Too much.”

Fractured Wastes.
Ismerős helyszín.. A sivatag! Eltűnt! Helyette hó és jég! Mennyi ideje lehetünk itt? Tiszta őrület!
Nincs boss.
Helyette 3 kulcsot kell megszereznünk 3 elkülönített részen. Picit filler rész, de szép komótosan megszerezzük a 3 kulcsot, ezáltal utat nyitva az utolsó biom-ba, le a mélybe..
(Itt lehet megszerezni a lávajárás képességet, a központi helyiségben el ne felejtsük kinyitni egy atropian key-el egy mellékajtót; ez nem kötelező képesség, de hasznos.)

Abyssal Scar – Ophion.
A mélység. Víz. A gravitáció is más.
Szerettem ezt a biom-ot is, és Ophion-t is legyőztem, olyan közepes idő alatt.
Nehezebb volt eljutnom hozzá, mint legyőzni. Valahol a boss előtt volt egy kamra, ahol elég sok nehéz ellenfél gyűlt össze, és ott mindig megcsúsztam valahogy; ha túl is éltem, kevés élettel.

És a vége!!
Don't Fear the Reaper!
spoiler

És van Secret Ending is!
Első végig játszás után 6 Sunface Fragment-et kell megtalálnunk minden biom-ban, változatos helyeken vannak.
spoiler

Sokféleképpen lehet magyarázni a végeket. De nekem marad az első értelmezés, ami a vége megnézése utáni sokk és átgondolás után maradt.
spoiler

Alternatív elméletek, magyarázatok sok van a neten.
Pár, amit érdekesebbnek véltem:
spoiler
spoiler

Haunted house-ok.
Minden boss után be tudunk menni a Ruin-ban lévő régi házunkba, és egy-egy visszaemlékezést láthatunk. És egy csomó minden összeáll a vége után. Nagyon finoman kapjuk meg az információkat a játéktól; a visszaemlékezésekből, a scout log-okból.. figyelni kell. :)

Fegyverek
Változatos, érdekes fegyók vannak. És nyilván volt kedvenc is. :)
Hollowseeker – ha megkapta a Portal Beam és Portal Turret trait-eket, megállíthatatlan volt! :)
Electropylon Driver – az elején eléggé semmibe vettem. Aztán rájöttem, hogy OP! :) Csak ki kell lőni a kis pylon-okat, ami egy jó kis háló-szerű csapdát csinál, illetve folyamatosan sebzi, akibe belelőttük. Tökéletes!

Azért az vicces volt, hogy egy idegen bolygón csak úgy magunkra aggatunk idegen parazitákat; meg csak úgy bedugjuk a kezünket egy idegen szerkenytyűbe," lesz, ami lesz" felkiálltással. :)

Így a 3. biome-nál, 20 óra játékidő után úgy érzem, írok egy értékelést: (Act 3 után sem változott a véleményem)

Míg a kritikusok egyöntetűen imádták ezt a játékot, elég vegyes értékeléseket kapott a gamerektől, azon sírva, hogy ez bizony túl nehéz, mert nincs mentés. (Erre később visszatérek.) De annyira szeretem az időhurkos történeteket, és beszippantott a trailere, hogy nem bírtam ki, hogy ne vegyem meg teljes áron, ha már sikerült konzolt szereznem hozzá. Rettegtem, hogy annyira nehéz és frusztráló lesz, hogy félre fogom tenni… de nem kellett volna. Azt hiszem, ez az idei év eddigi legjobb játéka számomra! Első benyomásra a Doom Eternal (2020) és a Hollow Knight (2017) szerelemgyereke.

Pro:
● Az atmoszféra: Egyszerűen nem tudok betelni vele milyen gyönyörű Atropos, mennyire ötletesek és igényesek az űrlény designok, mennyire zseniális a zene. Akárhányszor belépek a játékba, mindig elvarázsol, és együtt borzongok Selene-nel.

● A first person horror sequence-ek + a történet: Ugyan még nem jutottam el sokáig, de annyira jól össze vannak rakva, a hangulata kellemesen borzongató, főleg mikor first person nézetre vált a játék, és felfedezzük Selene gyerekkori házát és a benne rejlő félelmeit. A zsigeri paranoia, a body horror elem, amit adnak a lore hangfelvételek más, halott Selene-ektől, a szomorúság és szenvedés, amit Selene érez… mindent áthat. Kiegészítés: És az egész görög mitológiára épül! Imádom!

● A fegyver- + képességrendszer: Az elején talán kicsit leterhelheti az ember, hogy van ilyen és olyan currency, melyikkel mit lehet csinálni, de igazából hamar bele lehet jönni. Imádok mindent a fegyverfejlesztéstől kezdve (gyakorlatilag itt nem a karakterünk lép szintet, hanem a következő fegyverünk szintjét húzzuk), a különböző képességekig – vannak artifactok, amik plusz bónuszt adnak, passzív képességet, vagy a consumable, felhasználható itemek, amiből persze csak adott darabot vihetünk magunkkal. Természetesen ha meghalunk, ezeket mind elveszítjük, kivétel a permanens currency-t, és kezdhetjük újra az első pályán az alap képességekkel.

● A vad RNG, avagy majdnem minden szerencsejáték: Ami viszont az igazi csavar, hogy sok tárgy, amit felvennénk meg van átkozva, ezek különböző gyengítést adnak a karakterünknek, amit mini-questekkel „tisztíthatunk” meg, és három ilyen űrruha üzemzavar összeszedése után búcsút mondhatunk valamelyik tárgyunknak. Van olyan item, ami vagy sebez minket vagy felnöveli a HP poolunkat. A ládák (nem mind), amikben fegyvereket és egyéb itemeket találunk kisebb-nagyobb valószínűséggel okozhatnak malfunctiont. Néha megéri kockáztatni, néha nem, és én kifejezetten szeretem ezt benne, hogy vagy vállat vonunk és próbálkozunk vagy megfontoltan éppen nem játszunk a szerencsékkel, ha épp jó rununk van. Néha csak nevettem, hogy milyen hülyeségeket szedtem össze (a meghalt szörnyek még acid poolt is hátrahagytak, és amikor végre eljutottam a második biome nagy fordulópontjához ÉS legyőztem egy nehéz ellenfelet… rásétáltam a lootért a savra, és kezdhettem mindent elölről.)

● A parazita rendszer: Képességeket úgy is szerezhetünk (legyen az egy bónusz élet, egy malfunkció megszüntetése, plusz védelem), hogy parazitákkal aggatjuk tele magunkat, ezeknek mindig egy pozitív és egy negatív tulajdonsága van (például sebez, ha kulcsokat használunk vagy az amúgy fall damage nélküli játékban megjelenik a fall damage… csak el ne feledkezzünk róla).

● A büntetőrendszer: Míg mások ezeket a folytonos debuffokat, a tárgyak elvesztését, a legelső pályáról való újrakezdést túl soknak találják, nekem pont bejött. Bevallom nem szeretek szinteket és fegyvereket grindelni, így nekem pont elég ez, ami itt van. Vannak fegyverek, felvesszük őket, miközben használjuk őket különféle random képességeket kapnak, bumm, ennyi. Nem attól dől el, hogy nyersz vagy sem, hogy hány órát öltél a játékba, és fejlesztetted fel a fegyveredet, hanem, hogy milyen a reflexed és a pattern memóriád.

● A mentés hiánya: Akárki, aki azt mondja, hogy 3 óra eljutni a biome 1-ből biome 3-ba, a harmadik bosshoz, az nem játssza jól ezt a játékot. (Nyilván nem akarom megmondani, hogy lehet, hiszen lehet 3 órát is beleölni, de felesleges.) Minden biome elején kapunk bónusz 4 fegyverszintet (lehet később többet is, még nem járok ott) (kiegészítés: simán az első pályáról át lehet jutni a harmadikra és akkor 4+4 szintet ad, semmi hátrány nincs így) és egyszerű átjárókat a következő biome-hoz anélkül, hogy át kéne vergődnünk megint az összes sztori beaten és bosson. Nem kell kitakarítani az egész – szinte végtelennek tűnő biome-ot, csak ha valaki 100%-ozni akarja az összegyűjthető lore dolgokat, de a bossokhoz ennek semmi köze. Sose, egyszer sem vittem végig egy biome-ot úgy, hogy kitakarítsam teljesen és úgy menjek neki a bossnak, nincs ehhez türelmem, és felesleges is. Ez a játék nem azoknak született, akik hosszú, kínzó órák alatt a legjobb fegyvert akarják kigrindelni és a legjobb talenteket akarják választani. Úgy kell hozzáállni, mintha egy WoW raid lenne, akkor érdemes leülni, ha az embernek van legalább 1 órája. (Azért valljuk be, van más ilyen játék is, amivel nem érdemes akkor leülni, amikor bármi közbe jöhet. Való életbeli vészhelyzet meg mindig lehet, ott aztán lehet morcos az ember, hogy elveszik egy jó run, de van ami fontosabb, mint egy Returnal run…) Egyszerűen sosem tudtam ideges lenni, hogy elvesztettem bármiféle „progressiont” a játékban, kifejezetten szórakoztat, ha újra kell kezdenem, és nem gondoltam volna, hogy ennyire chill tudnék lenni.

● A procedurális környezet: Nemcsak érdekesebbé teszi az állandó halálokat, de illik a történetbe is az folyton változó bolygó. Kifejezetten ez adja az egész játék alapját: nem lehet tudni melyik pályarészt, bónusz dolgokat kapja az ember. Van hogy a boss fight már a második teremben várt volna (nem kötelező bemenni), így azért ott még mentem tovább. Ami kifejezetten tetszett, hogy elsőre marha egyszerűnek tűnt az első biome (ugyan a játék elénk tett pár olyan helyet, amit nem érhetünk még el, mert metroidvania-szerűen még nincs képességünk hozzá), de ahogy szereztem a képességeket és haltam meg, egyre nehezebbé generálta őket a játék. Ha elérünk egy plot pontot vagy bosst, utána még jobban megkeveri a pályarészeket a játék.

● A boss harcok + a harc rendszer: A boss harcoktól elámulok! Igaz még csak kettőn vagyok túl, de nagyon igényesen megtervezettek és kellemes kihívást jelentenek. Az összes lény is a különböző biome-okban rendkívül jól megtervezett, bár néha érezhetjük bullshitnek, amikor 8 denevér ránk támad. Sírógörcsöt kapok a random spawnoló elitektől, amikor egy jó run közben vagyok? Igen. Élvezem attól még? Hát hogyne!

Kontra:
● Nincs.

Játékidő: 45,5 óra (a 100%-ozásra random generált collectible-ök ebbe nem számítanak bele, azt szerintem 80 éves koromig fogom keresni.)

Wow… Kezdem talán ott, hogy ez volt életem első roguelite-játéka, és hasonló nehézséggel csak a cirka egy évvel korábban játszott soulslike, a Mortal Shell büntetett. De ez talán még annál is extrémebb volt. Nem egyszer kurv@nyáztam, néhol nagyon frusztrálónak éreztem, mégsem hagyott nyugodni. A kiváló atmoszféra – köszönhetően a magával ragadó dizájnnak és a hidegrázós zenének –, valamint a rejtélyes történet piszkálták az agyam hátsó traktusait, és muszáj volt mennem tovább. Leginkább a sztori mozgatott, meg akartam érteni, hogy miért történik mindaz, ami.

A harcrendszer nem túl bonyolult, ám annál pörgősebb, és erős koncentrációt, megfigyelést, valamint alkalmazkodást igényel. A játékmenet egyéb aspektusai azok, amelyek komoly döntésekre, kockáztatásra, taktikusságra sarkallnak: melyik fegyvert, milyen parazitát, melyik egyéb felhasználható tárgyat válasszuk, milyen artifactet gyártsunk le. A procedurális megvalósítás miatti esetlegességi faktorról nem is beszélve. Nem akarok jobban belemenni a játékmechanikákba, előttem már leírták elég részletesen, legyen elég annyi, hogy csúnyán ki kell ismerni az adott biomot, az ellenséget és minden felhasználható dolgot, ami csak a rendelkezésünkre áll.

Ahogy már mondtam, számomra a történet volt az elsődleges mozgatórugó, mart a kíváncsiság, hogy mégis miért került Selene ebbe a borzasztóan nyomasztó világba, és az őrület határára sodró időhurokba. Innentől inkább spoiler mögé rejtem.
spoiler

spoiler
spoiler

Összességében egy baromi nehéz, olykor frusztráló, ugyanakkor a játékost fejlődésre és koncentrációra ösztönző játék ez, melynek a sztorija misztikus és mély, a hangulata pedig elképesztően sötét. De tényleg, ez a game belemászott a fejembe, utánanéztem a görög mitológiai alakoknak, agyaltam rajta, akkor is, amikor nem játszottam, ezzel álmodtam… Lehet, hogy öregszem, de néha szabályosan megterhelőnek éreztem, ahogy rám telepedett az egésznek a súlya… Pacsi a Sonynak, amiért bevállalta ezt a minden szempontból rétegjátékot egy AAA-s kiadványként. Reméljük, a jövőben is lesznek ilyen bátor húzásai. Akiknek van PS Plus Extrájuk, tegyenek vele egy próbát, ennyit megérdemel.

Ezt a csodát még itt hagyom: https://www.youtube.com/watch…