Ghost of Tsushima (2020)

Simán az év játéka nálam, pedig a megjelenése előtt még teljesen hidegen hagyott, de aztán az utolsó pillanatban mégis előrendeltem, mert hát mégis csak ez az utolsó exkluzív játék PlayStation 4-re. Még a sztoriról sem tudtam nagyon semmit, mert egy trailert sem láttam róla. Szerintem még soha nem vettem így játékot. :D Szóval kb. nulla elvárással kezdtem el, de rögtön elvarázsolt és beszippantott a Ghost of Tushima, melynek története egyébként valós történelmi eseményen alapul. Ugyanis 1274-ben az első mongol invázió Tsushima és Iki szigetén keresztül kísérelte meg lerohanni Japánt, mely még a mongolok túlerejével és fejlettebb harcászati technikájával sem ígérkezett egyszerű feladatnak, többek között várható volt, hogy a hősies szamurájok nem fogják könnyen adni a szigeteket. Persze a készítők nem emelték át egy az egyben a megtörtént eseményeket, egyszerűen csak kiindulópontnak használták, hogy aztán olyan zseniálisan csűrjék-csavarják, hogy abból az év játéka kerekedjen ki. Spoilermentesen ennél bővebben nem nagyon lehet írni a történetről. Annyit fontosnak tartok kiemelni, hogy nagyon sok morális kérdést feszeget a játék és nem egyszer vesznek váratlan irányt az események.
Igaz én nem vagyok szakértő, de szerintem a középkori Japánt nagyon hitelesen sikerült megalkotni, maga Tsushima szigete elképesztő látványt nyújt a rengeteg apró részlettel és felfedezni valóval. A bejárható terület hatalmas és kifejezetten változatos.
A harcrendszer zseniális, bár elsőre kicsit bonyolultnak tűnhet, de egyáltalán nem az, viszont a hibákat nem igazán tolerálja a játék és ez nekem nagyon tetszett.

Szóval hatalmas élmény a Ghost of Tsushima és kötelező vétel, ha érdekel a Japán kultúra és történelem, a történelem úgy önmagában, a szamurájok, ha szereted a morális kérdéseket feszegető játékokat. Meg úgy alapból vegye meg mindenki, akinek van PS4-e. :D

Gyönyörű és abbahagyhatatlan. Kihagyhatatlan.

A japán hangulat végig magával ragad; akár egy pörgős nagy csatajelenetben küzdünk az utolsó vérünkig; akár csak egy magányos, csendes percünkben épp egy haiku-t készítünk, amelyet a szívünkbe zárva hordozunk. Vagy amikor követjük egy kedves róka útját egy titkos imádkozóhelyig. Vagy amikor veszélyes, meredek sziklákon ugrálva kell elérni egy rejtett kis templomig.

A mellékküldetések sokan vannak, de valahogy nem lesznek unalmasak, mert sok például főszereplőkhöz kötött, és így jobban megismerjük a társainkat, életüket, motívációjukat, miért is harcolnak velünk.
A 7 kék mítikus mese mellékküldetés meg egyenesen gyönyörű, már maga a megtalálásuk is, amelyet legtöbbször egy adott színű virág inspirál.

Tsushima szigetére rákerestem google map-en, be is dobtam az emberkét, hogy körbenézzek. Jó lenne egyszer ide is eljutni.

Ha elfogultan értékelném, akkor megadnám neki a 10 csillagot, hisz látványban (A hatalmas és szabadon bejárható tájak, a harcok animációja, stb.) elképesztő volt végig, a karakterek japán szinkronhangjai kihozták magunkból a maximumot a változatos és magával ragadó történet teljes egésze alatt, azonban megvoltak a maga kis apró, úgymond tipikus hibái, amik úgy általában az open world játékokat jellemzik. Mivel egy átkozottul hosszú darabról van szó, a pajzsos, kardos, lándzsás, íjas, és „monstrum” ellenfelek (+ kutyák) folyamatos ismétlődése idővel monotonná tudott válni (Mondjuk a lovas harcon finomíthattak volna, hogy ne lökjenek le róla minket kb. azonnal, illetve a mongolokhoz hasonlóan mi is idomíthattunk volna sólymot, vagy kutyát…), hisz bizonyos idő után, ha eleget fejlesztettük a karakterünket, már csak akkor igényeltek komolyabb taktikázást / odafigyelést, ha nagyobb túlerőben voltak, de igazából akkor is könnyedén levágható mindenki, hisz könnyedén gyógyíthatjuk magunkat szinte non-stop. (Egyébként élvezetes a harcrendszer, de sokszor direkt és totál fölöslegesen bonyolítottam egy-egy harcot a kis „kütyüjeimmel”, hogy kicsit több színt vigyek bele, miközben a igazából a szamurájos, nyílt kaszabolás a legegyszerűbb győzelmi opció. Kellett is, mivel kb. 50 méterenként botlik kb. az ember kósza mongol, vagy épp szalmakalapos csapatokba.) A párbajok kapcsán amúgy vegyesek az érzéseim. A kard kipattintásának animációját sosem tudtam megunni, de lehettek volna kevésbé „boss stílusban” kivitelezve, hisz elég hihetetlen, hogy egy-egy hozzánk hasonló alkatú, lengébb ruházatban feszítő tag is áll még 20-30 vágás után. Nekünk is max. 2-4 szerencsésebb vágással földre kellett volna küldenünk őket a realitás kedvéért, hisz ezeket a harcokat sem egy fabottal vívjuk. (Tudom, hogy a játékok eleve nem a hitelességükről híresek, de itt rengeteg dolgot igyekeztek hűen visszaadni, szóval ez még igazán belefért volna.)
30+ óra után már a gyűjtögetés sem volt túl szórakoztató, szinte minden rókalyuk és szentély hasonlónak, vagy teljesen egyformának érződött, de a végére már a haikuk, a fürdőzés és a bambuszvágás is az idegeimre ment, hisz azok keresése közben is folyton utamat állta a sok kis ellenfél, akik csak az időmet húzták. Persze, ha egy-egy jobban kinéző kardba, sisakba, vagy maszkba botlottam, akkor az picit megdobta az életkedvem. Bugoktól sem volt teljesen mentes a végigjátszásom, így volt, hogy Jin karjai egy teljes küldetésen át a teste mellé voltak szorulva, illetve többször beragadt különböző tárgyakba ugrás közben (NPC-k és ellenfelek pedig többször az esési animáció „csapdájába” estek…), amit a játék persze korrigált azzal, hogy gyors fekete képernyő után visszadobott normál talajra, de ez akkor is többször kizökkentett.
Persze eme kis kellemetlenségeivel együtt is egy mesterműnek tartom, hisz zeneileg is egy mesés utazásról van szó a korabeli Japánban, de egy esetleges újrázás esetén már biztosan nem állnék neki mindent összeszedni, és kifejezetten csak a sztorira koncentrálnék. Mindenesetre PS tulajoknak kötelező darab. (Elemezhetném részletesebben, de későn kezdtem el ezt írni, plusz tudom, hogy bizonyos karakterszám felett már a kutya sem olvas el ilyen írásokat.)

Év játéka nálam.

Verhetetlen. Legalábbis a 40 felettieknek, akik a videós korszakban ezeken a japán szamurájfilmeken nőttek fel amikből ez a játék merített. (meg persze bárkinek aki szereti azt a hangulatot)
Van benne Kuroszava mód, de ez a game nem az ő munkásságából merített, inkább a Sonny Chiba, Hiroyuki Sanada és hasonló kaliberű legendák mozijaiból.
Nagy élmény volt játszani és ami fontosabb átélni, utazni, az utóbbi idők egyik legjobban sikerült főszereplőjével.

Egyszerűen nem jutok szóhoz.
Olyan szinten imádtam, mint például a Days Gone-t. Csak hogy egyet említsek.
Az is arról tanúskodik, hogy mennyire király volt a játék, hogy „kiplatináztam” PS-en és kimaxoltam minden egyes részét a játéknak. Pár festést/skint/fejkötőt már nem kerestem meg. Ennyi nincs kész a játékból csak.
Spoiler mentesen nagyon nehéz írni.
A történet nagyon komolyan visszaadja a valóságot. (Nem tudom mennyire volt valóságalapja az egésznek (majd utána olvasok), de nagyon komolyan lett kidolgozva minden. Magyarként kicsit azonosul vele az ember, hisz a tatárok meg a törökök is ugyan ezt csinálták, mint Japánban a mongolok…
A karakterek nagyon komolyan fel voltak építve. Minden egyes karaktert az ember úgy védett, segített, mintha tényleg a saját társai lettel volna.
A zene, hangok remekül passzoltak a játékhoz, de magához a korhoz is. A történet lezárásánál a hideg rázott, tiszta libabőr voltam az egész mindenség kombinációjától. :’3
Nagyon bele tudja élni magát az ember. Akaratlanul is. :")
Spoiler mentesen ennyit tudok csak írni, de szerintem ez is bőven elég. Bármilyen részlet, vagy aprócska leírás is lelőné a „poént” és a feelinget. ;)
Csak ajánlani tudom!
Köszönjük Sony! Köszönjük Sucker Punch! :)
10/10

Kedvenc játékom lett♥

Rendezői változat, 131 óra, kiplatinázva.
Hamar behúzott a játék, nagyon elvitt ez a tradicionális, ősi japán kultúra. Gyönyörű a design, csodásan van megcsinálva egész Cusima. Rengetegszer volt, hogy csak mentem, amerre megtetszett valami, felfedezősdit játszottam. A harcrendszer kiváló, baromi szórakoztató lopakodni és full kontaktban aprítani is. A játék kétharmadánál átváltottam nehéz fokozatra, mert Dzsin már annyira pro volt, hogy túl könnyűvé vált a dolog, aztán Iki szigetén, a Sas ellen kénytelen voltam visszavenni közepesre, mert az baromi szívatós volt. Japán hanggal játszottam a még autentikusabb élmény miatt, elégedett voltam a szinkronhangokkal is. A történet nem túl erős, de megvannak a maga érzelmi magaslatai (vagy mélypontjai, ha úgy tetszik). A zene szintén nagyon jó, csak szólhatott volna többször és hosszabban. Összességében remek játék, szuper hangulattal, és rengeteg tartalommal.