Spider-Man (2018)

Majdnem két év után csak végigjátszottam a Spider-Mant, és nagyon sajnálatos, hogy nem előbb került erre sor. Ez a játék fenomenális! A történet fantasztikus és igazán drámai, a karakterek jellegzetességeit is nagyon jól sikerült eltalálni, a harcrendszer olyan gördülékeny, hogy azt tanítani kellene, a hálóhintázás szintén remek (olyannyira, hogy pl. egy sima futás Spidey-val szinte természetellenesnek érződik), a bejárható terület hatalmas, New York olyan aprósággal és részletességgel lett megálmodva, ami egész egyszerűen lenyűgöző. Szóval ez egy nagyon-nagyon jó játék, ami minden PS4 tulajnak kötelező.

Régi értékelés:
Sajnos ez a játék áldozatul esett nálam a Read Dead Redemption 2-nek. Ugyanis, amikor megvettem az RDR2-t, még közel sem játszottam végig a Spider-Man-t, viszont a Read Dead olyan szinten elrabolt, hogy hónapokig Spidey felé sem néztem. Ez már csak azért is sajnálatos, mert nagyon élveztem a Spider-Mant, és szerintem egy bitang jó játék lett. Különben pár hónap után megpróbáltam újra nekifeszülni, de mivel eléggé a végén jártam már így ez nem ment olyan könnyen. Főleg, mert addigra azért már expert szinten kellett Spidey képességeit használni, azonban a kombók kiröppentek a fejemből. Amúgy ez a félbehagyás nem végleges, majd egyszer valamikor tuti, hogy nekiállok újra, és végigjátszom teljesen az elejétől úgy, ahogyan első körben is megérdemelte volna. Addig azonban megelőlegezem a 10 csillagot, meg egyébként ez ki is jár neki az eddigi játékélmény alapján.

Hiába vagyok odáig és vissza a szuperhősökért, ismerem betéve a Marvel és DC filmjeit, olvasom a történeteiket oldalt oldal után, videojátékok terén közel sem számítok ebben a műfajban veteránnak. Ugyanakkor nem hiszem, hogy alaptalanul mondom, hogy ez minden idők talán legtökéletesebb szuperhősön alapuló játéka. Majdnem.

De kezdjük is az elején. Az Insomniac már-már pofátlanul fogta azt a formulát, ami az Arkham sorozatot naggyá tette és feltöltötte azzal, ami azokból rendkívül hiányzott: élettel. Remekül felismerték, hogy nem elég egy jó történet és remek mechanika egy tökéletességet megcélzó játékhoz, bizony a térképednek is nyüzsögnie kell, új és új kaland és apróság felbukkanása szükséges, hogy az élmény valóban immerzív legyen.

Az Insomniac Games fogta az Arkham Asylum és Arkham City nagyon magasan lévő lécét és úgy volt vele, hogy az neki alacsony, pár fokkal tegyük még feljebb. Kiváló döntés volt, hogy egy tapasztaltabb, már 8 éve tevékenykedő Peter-t adni a játékosok kezébe és bebizonyították, hogy így is lehet eredet-szerű történetet írni. A gonoszok között vannak régi ellenfelek és vannak, akik csak most születnek, vagy születőben vannak. És hiába tapasztalt a Pókunk, ennek köszönhetően fel van adva neki a lecke. Hiába dobálják az egyik boss fight-ot a másik után elé, mégis hihető marad és vele együtt keringesz ebben a spirálban.

Az örökifjú Yuri Lowenthal zseniális választás volt Peter Parker szerepére, arról az apróságról, nem is beszélve, amire csak egy Playstation Studios játék figyelhet: szinte minden telefonos beszélgetést kétszer vett fel, egyszer nyugodt állapotban és egyszer terhelés alatt, így figyelve arra, hogy Peter másképp válaszol, ha éppen hálóhintázik New York felett vagy csak áll egy háztetőn. Őszintén bevallom csak a játék felénél esett le, hogy MJ hangja az a sokak által gyűlölt Laura Bailey, aki Aby-t játszotta a The Last of Us Part II-ban. Micsoda tehetségek! De sok mindenkit ki lehetne még emelni, JJJ, Otto, Miles…

A játék mechanikájával megint fején találták a pókot a fejlesztők. A harc folyékony, rengeteg lehetőséged van, még Ultimate szinten sem nehéz, ugyanakkor ha minél elegánsabban akarsz egy csoport bűnözőt elintézni, az már csak a te ügyességeden múlik. A hálóval való közlekedésben akadnak néha nehézségek, semmi olyan, amit a második részre ne tudnának feljavítani, de zseniálisan egyszerű használni egy fejlesztői oldalról valószínűleg rendkívül komplex rendszert.

Nagyon szívesen adtam volna a játékra 10/10 csillagot, de van egy része, ami bevallom egy ilyen minőségi játék esetében rendkívül szúrja a szemem. Mivel a New game+ végigjátszásom esetében csak a fősztorira koncentráltam, pontosan tudom, hogy ezek a küldetések a játék szerinti mérő 60%-át teszik ki. Ez még rendben is lenne, ha a maradék 40% esetében lenne valamiféle egyensúly és nem agyatlan, már-már Ubisoft-szerű töltelék lenne. Van pár mellékküldetés, amik ötletesek, jópofák, de nagyon kevés. A maradék bázisok és közel 170 random utcai bűntény megállítása. Mivel nem nagy a térkép és a történet sem a mai háromszor húzott rétestészta (szerencsére), ezért ez utóbbiak egy idő után mássá sem válik, mint egy számlálóvá az adott kerület felett. Még akkor is, ha a küldetések között rendszeresen tevékenykedsz ezekkel is. Hihetetlen repetitív a végére, amiből remélem tanulnak a fejlesztők és a második részre kissé átszabják a játék „töltelék” részét. Mert ezt leszámítva egy tökéletes játékot kaptunk, amibe nem lehet belekötni és mindenkinek kötelező kipróbálnia.

Végül sikerült a 100%-os végigjátszás, szóval ideje értékelni.
Volt már dolgom az első generációs Playstation mindkét Pókemberével, az Ultimate Spider-Man-nel és a 2012-es Andrew Garfield mozifilm folytatásául szolgáló Amazing Spider-Man PC-s verziójával is. Veterán rajongóként mindegyik megfogott valamivel, mégis mindből hiányzott valami kis apróság, ami rontotta az élményt.
Az Activison / Beenox alkotások ideje azonban lejárt és az Insomniac mindent megtett azért, hogy a lehető legjobb Pókember adaptációt tegye a játékosok elé, melyben összegyúrta az eddigi darabok legjavát, plusz merített a műfaj legjobbjának tartott Arkham szériából is. A gameplay-re tehát nem lehet panasz, a hálóhintázás még sosem volt ilyen könnyed és szórakoztató, küldetéseink kellőképp változatosak, (Becsúszott persze itt is pár monoton ismétlődő elem.) New York pedig végre teljes pompájában ragyog, hatalmas és élettel teli.
Essen egy kis szó a sztoriról is. Köztudott, hogy gyerekkorom óta gyűjtöm a képregényeket, imádom a Raimi féle triló… első két részt és Tom Holland verzóját is, szóval leesett az állam az itt bemutatott karakterek felépítésétől, a fordulatoktól és persze a minőségi szinkronhangoktól is, melyek természetesen a gyönyörű grafikával megtámogatott animációkkal keltek életre. Bevallom, ez a Pókember köröket vert Tobey és Tom változatára is és sajnálom, hogy a filmek még most sem hozzák ezt a szintet.
A rengetek plusz mellett essen szó a negatívumokról is. Ebből nem sok akad. Elszórtan találkoztam apróbb glitch-csekkel, bugokkal, de semmi komoly, viszont Mary Jane és Miles Morales lopakodós részeit teljesen feleslegesnek találtam. Csak az időt húzták velük és egy-egy cinematic-ban simán összefoglalhatták volna ezek történéseit… Talán helyenként picit sok lett a QTE is és a sztoriban található főgonoszok adagolása sem lett épp egyenletes. A problémáim többsége persze mind-mind szőrszálhasogatás, de még így sem mondanám tökéletesnek. Mindenesetre erősen közel állunk hozzá és az eddigi legjobb Pókember játékként minden fannak ajánlott!
ui.: Mind a 3 DLC kijátszása után már csak azért sem adom meg neki a tökéletes pontszámot. Ezzel a Hammerhead és Screwball párossal teljesen tönkrevágták az élményt, gratulálok!

Sokáig tartott a Platina trófea, de megérte. :)

Nem tartom magam szuperhõs-fannak, de ezt a játékot nagyon eltalálták a készítõk!
Pókember jelleme olyan volt, amilyennek a filmekben kellett volna lennie, és az összes karakter jelleme tökéletes volt. //Ilyen filmet kellene csinálni, ilyen szereplõkkel!

A játék irányítását rettentõen eltalálták! Annyira jó feeling lengedezni, mászni; sõt! harcolni, hogy a végtelennek tūnõ crime-k kimaxolása csak a legvégén tūnt már soknak.
A boss harcok egyáltalán nem nehezek, nem akarták ezzel frusztrálni a játékosokat, viszont nagyon látványosak, jól koreografáltak, igazán jó érzés végig vinni a main storyt, és ha valakinek az kevés, ott van a rengeteg side quest, rengeteg gyüjtögetnivaló, hogy megismerjük a sok tartalmat, amit beletettek. A backpack-ekben sok régi relikvia, visszatekintés van; a sok ruha is rejteget sok-sok régi történetet. A Black Cat vadászat cuki, de csak a kiegészítõben lehet vele találkozni is.

Mindenféleképpen ajánlott!

Nem vagyok egy képregény rajongó és úgy általánosságba véve a szuperhősökért sem rajongok. De azért van egy szuperhős akiért gyerekkoromban még én is rajongtam. És eme rajongás a mai napig tart és ő nem más mint Spider-Man. Ezért is hiányoltam a jó Spider-Man játékokat, próbálkozások ugyan voltak, de végül nálam mind elbuktak. Ezidáig. Az Insomniac-nak végül sikerült egy olyan Pókember gamet az asztalra tennie amelyre már régóta vártunk, én mindenképp. A látvány káprázatos olyan akár a trailereken. :) A játékmenet szintén jól sikerült. Még soha nem volt ilyen élvezetes hálón belengni New York városát. A harcrendszer is jól sikerült, nincs túlságosan leegyszerűsítve és kellően tartalmaz kihívást. Ez alól csak a boss harcok kivételek, azok némileg egyszerűre sikerültek, de megtudom bocsátani, mert maguk a harcok igen látványosak lettek. :) Hatalmas plusz az íróknak, mert hát a Spider-Man a megszokott alapokra épül, de emellett egyáltalán nem érződik klisésnek. Emiatt is zseniális, fordulatos és drámai a fő történeti szál. A fő karaktereket is nagyon jól kidolgozták. És Peter humora nem egyszer késztetett hangos nevetésre. :D Amitől elsősorban tartottam ennél a játéknál, az a mellékküldetések és gyűjtögetni valók. De a készítők ezeket is ügyesen oldották meg. Szépen adagolva tették elérhetővé őket és emellett mindegyik kapcsolódik valamelyest a játék történetéhet. Ezek által jobban megismerhetjük magát a világot az előzményeket és számos utalást is kapunk a fejlesztők jövőbeli terveihez is. Összességében ez a legjobb Spider-Man játék amivel valaha játszottam. Rajongóknak kötelező vétel, és mindenki másnak is. :)

Vegyes érzés volt.

Először is, majdnem abbahagytam, mivel Tom Holland nyomott feje az agyamra ment, amitől akkor sem tudtam elvonatkoztatni, amikor rajta volt a maszk (tudom, az Insomniac megmagyarázta, hogy az Yuri Lowenthal. Néha teljesen szellemi fogyatékosnak nézik az embereket..) Ezen segített a modder közösség, így sikerült visszaaplikálni az eredeti arcát. Ennek a kis takonynak semmit nem hinnék el amik itt Peterrel történtek. Kompetens tudós/harcos/MJ pasija/Miles mentora… Nope. Ezen túl is lendültem és elkezdtem élvezni a game-et.

Sztori szempontjából…furcsa volt(?) egy kicsit? Mondjuk. Nem kapta meg a Pókember lore-t, legalábbis nem olyan töményen, mint az Arkham játékok Batmanét. Itt-ott feltűnik egy két klasszikus személy vagy elem, de többé kevésbé a saját lábán próbál megállni, aminek aládolgoznak a másodvonalbeli ellenségekkel is (ami itt jó dolog, nem lopják a rivaldafényt. Amikor EGY BIZONYOS spoiler feltűnik akkor magára is húzza a szpotot.)

A fő sztori vonal ennek ellenére lapos volt, vontatott és nagyon (értsd NAAAAAGYON!) lassan indult be.

Milest-t nagyon bírtam, alig várom a saját játékát, MJ stílusa k..vaidegesítő volt (belemászik a …ba, majdnem agyonlövik, erre Peter-ön veri le, hogy őt ne féltse, meg csak visszatartja…" az erős, önálló karakternek való ábrázolási kísérlete ment a kukába ezzel a hisztijével.

Grafika, animációk félelmetesen szépek, a harcrendszer kicsit olyan mintha a holdon lennénk. Akrobatikus Póki, de egy túl laza lett.

A városban hintázgatás viszont lélegzetelállítóan van megcsinálni.

Zenék jók, az első órában, utána elkezdik az embert idegesíti a városban hintázgatás közben. Erre valamit kitalálhattak volna.

Mi maradt. Mellékküldetések…Meeeh, semmi extra. A táskagyűjtögetés fantáziátlan, a többi meg ugyanaz a brawler meló, vagy raceing máshogy becsomagolva. Kivéve Harry tudományos állomásait. Azok kreativak voltak.

Összességében jól szórakoztam vele, jót tett a játéknak az egyedi megközelítés, hogy elszakadtak a klasszikus Pókember kliséktől és szereplőktől, ebből minusz egy pont, hogy befeküdtek az MCU-nak a remastered-nél, dehát annyi baj legyen, mindenre van gyógyír, ezt pedig kompenzálták Miles szolíd felvezetésével.

A játék tehát audiovizuális szempontból és irányíthatóságát tekintve végletekig polírozott, lehetőségekben bővelkedő, de én mégis kicsit többet kívántam volna nyílt világú akciójátékként, mintsem amit adni tud. Az alapokat tehát a játékmenet és a narratíva jól lefektette, de számomra még az igazi ugrás hiányzik, ami a szuperhősös nyílt világú játékok következő lépcsőfoka lehetne. A játék ugyanis hiába jó, ha szinte majdnem mindig eszembe jutott róla vagy az Arkham Knight, vagy pedig valamelyik Assassin’s Creed, de még néha a Web of Shadows is. Ettől függetlenül mindenkinek ajánlom, mert tényleg egy jó Pókember játék, viszont nem korszakalkotó, mint az Arkham-trilógia volt. Jelenleg a DLCk vannak porondon, azokról is majd egy rövid értékelést írok, ha végeztem velük.

Értékelés: 81%

Narratíva: 80
Grafika: 80
Zene: 85
Játékélmény: 80

Amikor 2018-ban kijött, Playstation 4 hiányában, nem tudtam kipróbálni. Pedig nagyon érdekelt a játék és rengeteg pozitív kritikai visszhangot kapott. Szerencsére, már egy jó ideje PC-re is beszerezhető, így eljött a lehetőség, hogy végre végigvigyem! A történet ígéretesen indul, a „tutorialban” Wilson Fisket, alias a Vezért kell elfognunk. Miután sikerül, New York-ban megindul a bandaháború Fisk megüresedett pozíciójáért. Peter már nyolc éve Pókember és ugyan történtek vele dolgok, de olyan nagy világot megrengető események nem. Ha nem szuperhősködik, akkor Octavius doktorral különböző tudományos kísérleteket végeznek. Erősen indít a játék, Fisk elfogása nagyon izgalmas! Utána megismerhetjük Otto Octaviust, akinek remek karaktert sikerült írni. A város szép, a hálóhintázás szórakoztató! Igen ám, de ahogy haladunk előre, úgy tűnik fel, hogy itt meg is állt a tudomány! Otton és Peteren kívül mindenki iszonyatosan sablonos! A küldetések nem túl változatosak, a főellenség harcok meg siralmasak! Még a Sokkoló volt a legjobb (a főbosson kívül), de még így is mindegyiknél az a bevett eljárás, hogy behálózod őket, aztán meg szétvered… Az sem fokozza az izgalmakat, hogy klasszikus képregényes gonoszok nagy számban, csak a játék végén tűnnek fel (addig kb ugyanazt a három ellenfél típust lehet püfölni), és sajnos nem jelentenek nagyobb kihívást, mint egy miniboss. 2018-ban ez siralmas! Régebbi Pókember játékokban is voltak kreatívabb megoldások, az Arkham szériát meg már meg sem említem. A történet három részre bontható. Peter Pókemberkedik, Peter és Mary-Jane „románca” (aki sokkal inkább hajazott Gwen Stacy-re) és Miles Morales eredetsztorija. Az első az rendben van, a Mary-Jane is dolgot is megértem, bár többször kellett irányítani, mint amennyiszer szerettem volna, de a Miles Moraleses szálat teljesen feleslegesnek érzem. Elég Mary-Jane-nel lopakodni, nem kell még egy kis srác is! A történetről az is sokat elmond, hogy a melléktevékenységek szórakoztatóbbak, mint a fősodor. A Dr. Octopusos szál tényleg tök jó, csak a többinek is legalább ezt a szintet kellett volna hoznia. A város nagyon szép, még akkor is ha az épületek inkább érződnek makettnak, mint rendes felhőkarcolóknak. Viszont nem túl nagy a terület. Vártam, hogy megnyíljon még egy sziget, de ez elmaradt. A kütyük bevezetése jó ötlet, a kis pókrobottal a küldetések tetszettek! A rengeteg megnyitható jelmez is sokat dob a hangulaton! A befejezés drámai és működne is, ha nem öntenének rá egyből egy másik drámát, ami már eddigre nem hatja meg a játékost. Szerencsére a DLC-ék sokkal összeszedettebbek, mind történetileg, mind játékmenetileg! Fekete Macska, Kalapácsfej és Silver Sable a főszereplők ezekben. Sikerült kiküszöbölniük az alapjáték monotonitását. Tetszett, hogy volt utalás más karakterekre, pl. a Megtorlóra, de még kikacsintottak a Marvel világán kívülre és A Sötét Lovag filmre is tesznek utalást. Történetileg sablonos és iszonyatosan kiszámítható, a játékmenet néhol már az unalomig önismétlődő, de a Spider-Man mégis egy jó játék, csak semmi kiemelkedőt nem tud nyújtani!

Alapvetőleg szeretem a szuperhősös sztorikat, de nem vagyok igazi fan. Egyszerűen csak érdekelt a játék. Platinázás és a DLC-k kipörgetése után meg kellett állapítanom, hogy nekem ez a játék annyira nem jött be. A látványvilág és a sztori rendben, viszont a játékmenetet sokszor untam. Repetitív, unalmas feladatok, sokszor elhúzódó 1 gombos mechanizmusok vannak benne. ( Szedjünk le 3 drónt, aztán még 3-at, aztán még 4-et….jön egy pakk bandita,aztán még egy, meg még egy, meg még….csak pislogtam, hogy mikor lesz már vége.)Sokszor az irányítással is meggyült a bajom, mikor egy precízebb ugrásra lett volna szükség természetesen Spidey csak pattogott össze vissza.( Mondjuk ez az én bénaságom, de akkor is zavart.) A Marvel és Pókember rajongók biztos imádják, mert nagyon jó szuperhősös játék, nekem annyira nem jött be.

Az Pókember játékkal a Marvel (és vélhetőleg a Disney) videojátékpiaci stratégiáján próbál változtatni, s ha így halad tovább, elképzelhető, hogy nemcsak a Marvel Studios mozivászna lesz igazán jó üzlet a Disneynek, hanem a gamer-közösség is. A Marvel’s Spider-Man azt adja, amit az MCU a mozivásznon (igaz nem annyira konzekvensen és összeszedetten), csak megtoldja a műfajt egy igazán tempós interakcióval. Minden percében izgalmas, érdekfeszítő és eszméletlenül szórakoztató. Nyugodtan leszögezhetjük, hogy végre a videojáték zsánerében is csodálatos Pókember és végre elkészült egy olyan adaptáció, ami valóban szinte teljesen hű Pókfej szellemiségéhez.

Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2020/11/12/marvels-spider-man-teszt/