Final Fantasy XV (2016)

Nagyon szeretnék racionális lenni, és beszélni pro-król és kontrákról, ami ezt a játékot illeti, de nem hiszem, hogy menni fog. Talán azért is, mert nagyon sokat vártam rá, talán csak azért mert jókor talált meg, elég háttértudással, de a Final Fantasy XV nekem egyike lett a legnagyobb videójátékos élményeimnek, olyan történeteket utasítva maga mögé, mint a Mass Effect vagy a Dragon Age, amik szintén teljesen elvarázsoltak.
Az alapokkal kezdve, ha valaki annyira grafikabolond, mint én, az meg fogja találni a számítását. Nem csak a cutscene-ek, hanem az egész játék csodálatos, szinte bármelyik pillanatban lehet lőni a képeket, és valami szépet kapsz, ehhez képest pedig egyáltalán nem akadozik, nálam legalábbis gyönyörűen futott végig. A zene szintén nagyon kellemes, különösen az végső csata zenéinél éreztem, hogy hidegrázósak. Én angol szinkronnal játszottam, és mindenki kitett magáért. Matthew Mercer (Cor) egyébként is egy nagy kedvencem, de Ray Chase, Adam Croasdell, Robbie Daymond… az egész főszereplőgárda kitett magáért.
A harcrendszer. Én tipikusan bénán kezelem a harcrendszereket: megvan az az idegesítő játékos, aki egyetlen gombot nyomogat minden pályán, és reménykedik? Az esetek kilencven százalékában az én vagyok. Itt nem. Itt a harcrendszer adja magát, tanít, és szép. A mágiát használnod kell, több szinten: a warp rendszer személyes kedvencem, és az FFXV világának egyik legkreatívabb elemének érzem, de azért az elementális mágia is kijátszható, és különösen Lucii gyűrűjével rengeteget varázsoltam. Látványos, változatos küzdelmek vannak, amiket izgalmas végigjátszani, és nem csak várod, hogy legyen már végük. A mellékküldetések kicsit repetitívek, de ezen nagyon nem volt alkalmam morogni, mert igazából kissé túlzottan is csak a fő szálra, plusz a társak küldetéseire fókuszáltam – mire meg vissza akartam volna fordulni, és még húzni kicsit az időt, már nem lehetett.
A karakterek abszolút a szívét-lelkét képezték a játéknak. A személyes kedvencem Noctis, a főhős lett: pont azért, mert egy nagyon jól kijátszott, reális „alkalmatlan hős”. Lényegében egy fiatal fiú, akinek a nyakába szakad a világ, királynak kéne lennie, harcolnia és vezetnie kéne, de még önmagáért sem nagyon tud felelősséget vállalni, igényli, hogy vigyázzanak rá, foglalkozzanak vele, és sokkal erősebb motiváció számára, ha este elmehet videójátékozni, mint az, hogy van egy ország, amit kormányozni kéne. Ráadásul szép és egyedi irányba vitték a történetét, nem klasszikusan a „barátok mellett felnő a feladathoz, és a végére rá sem ismersz” sémát követtük, hanem spoiler. De hozzá nagyon közel áll Ignis is, akinek kíváncsian várom a DLC-jét, mert rengeteg megválaszolatlan kérdés maradt vele kapcsolatban – amelyek valószínűleg mélyítik még a karakterét az ügyeletes csapatanyuka és egyben a legjobb stratéga szerepkörén túl. De rajtuk kívül is, Prompto, Gladio, Iris, Talcott, egy idő után még Luna is a szívemhez nőttek, és az antagonistát sem tudtam igazán gyűlölni, mire odaértünk. Nagyon érdekes szereplőgárda volt, akikkel még töltöttem volna időt.
A történet, a világkép klasszikus fantasy, de szépen keveri a mitológiákat (akkor is, ha ebben a témában szerintem a Naruto mindig verhetetlen lesz), van itt minden: Görög, indiai, kelta, iszlám, keresztény/héber, perzsa, és ez csak amit felismertem, és össze tudtam számolni. Mindenféle filozófiából vesz egy kicsit, miközben felépíti a saját mitológiáját, ami nagyon szépen megalapozza a főhős szerepkörét, és a történet alapjait. Ezt pedig megfűszerezi még egy kis road-movie hangulattal, némi steampunkkal és sci-fivel, és kész van a létező legkevertebb világkép, ami viszont valahogy mégis összeáll egésszé. A történet nagy hátránya, hogy erőteljesen feltételezi, hogy legalább a Kingsglaive filmet megnézted előtte: én a játék felénél döbbentem rá, hogy igazából senki nem magyarázott el semmit sem a gyűrűről, sem a kristályról… mindenki úgy veszi, hogy én azt már tudom.
Emellett pedig még van egyfajta részletessége, ami számomra egy külön meglepetést jelentett. A karakterek egyedi módon mozognak, reagálnak egymásra, a világra: ha meleg van, és Noctis ruházatának része a dzseki, akkor elkezd morogni rajta, és le kell cserélni a felszerelését. Amikor éppcsak szemerkél az eső, kirakja a kezét, ködben megjegyzi, hogy zavarja a látótávolság, ha hosszan mászkálsz velük, az egész csapat közli, hogy fáradnak. Mikor Ignis spoiler Még a kocsiban is, ha Ignis vezet (ha Noctis, akkor általában csak piszkálnak, hogy nem jól csinálod – de lehet, hogy ez az én kritikán aluli vezetési készségeim miatt volt), mindenkinek megvannak a mozgásai… Gladio olvas, Prompto néha hátrafordul beszélgetni, Noctis kiülhet a csomagtartóra, vagy akár elszundíthat a hátsó ülésen. Látszólag felesleges kis részletek, de mégis nagyon sokat hozzátesznek az élményhez.
A DLC-k még hátra vannak, és nagyon kíváncsi leszek, mivel egészítik még ki a történetet. A játék maga pedig biztos, hogy újrajátszós: nem akarom végleg elhagyni Eos világát.
Átfogó elemzésem a teljes történetről (DLC-kkel együtt):
https://todaywiggin.blogspot.com/2020/11/final-fantasy-…
Elemzésem a karakterdizájnokról:
https://todaywiggin.blogspot.com/2021/08/final-fantasy-…
Illetve a blogomon megtalálhatóak a kiegészítő regények és az Episode Ardyn: Prologue fordítása is.

Ez egy igazán különleges utazás volt, ami teljesen magával ragadott. Ezt mi sem bizonyítja jobban annál, minthogy 57 órám van a játékban. A furcsa az, hogy a Final Fantasy XV korántsem hibátlan alkotás, nem egyszer fordult elő, hogy felbosszantott, ennek ellenére nem tudom nem szeretni.

Mindenképpen a játék erősségei közé tartozik maga az univerzum, amelyben játszódik. Valóságos fúzió az egész, de mindegyik eleme olyan tökéletesen van adagolva, hogy egyáltalán nem érződik katyvasznak. Pedig itt aztán van minden: sci-fi és fantasy elemek, egy nagy adag retrofuture, western, meg még ki tudja mi, amit nem vettem észre. A lényeg, hogy elég egyedi világot sikerült megalkotni.
A történet is érdekes volt, igaz elájulva nem vagyok tőle, viszont voltak igazán érzelmes és epic pillanatai is. A karaktereket imádtam, főleg a főszereplőkként szolgáló baráti társaság vált kedvencemmé, és javarészt azokat is megkedveltem, akikkel utunk során összeakadtunk.
Sajnos a pozitívumok mellé néhány negatívumot is fel tudok sorolni. Először is a harcrendszerrel akadtak kisebb-nagyobb problémáim. Szerintem nem igazán volt gördülékeny, pontosabban sokszor éreztem azt, hogy a kritikus pillanatokban a karakterem nem azt csinálja, amit én szerettem volna, illetve nem elég gyorsan. Valószínűleg ebben az én bénaságom is benne van valamennyire, de amikor azt nyomom, amit kell és pont abban az időben, amikor kell, akkor tényleg nem fogom fel, hogy miért nem azt csinálja, amit kell.
Másik negatívum a boss fightok kiegyensúlyozatlansága. Kettő boss fight-tal szenvedtem meg valamennyire, a többi viszont nevetségesen könnyű volt. A legnagyobb csalódást az spoiler
Egy apróság volt még, ami így a végén felbosszantott: az egyik boss legyőzéséért járó trófeát nem kaptam meg, holott a feltételek teljesültek hozzá.

Szóval összességében a Final Fantasy XV – egy-két hibája ellenére is – pozitív élmény volt számomra, és bárkinek jó szívvel tudom ajánlani. Az biztos, hogy én nem most kalandoztam utoljára a Final Fantasy XV világában, hiszen még csak az alapjátékot játszottam ki, a DLC-k egyelőre váratnak magukra.

Hiába a megannyi legendás előd, a Final Fantasy nálam először a PSP-re kiadott FFVII spin-offal (Crisis Core), illetve a Dissidia első részével bizonyította: érdemes figyelni rá. Előbbi például olyannyira a szívemhez nőtt, hogy a mai napig az egyik legnagyobb játékélményemként tartom számon… köhmm, konkrétan elbőgtem magam rajta és emlékeim szerint, olyan 50 órát öltem bele, ami egy marokkonzolos darabnál csodaszámba ment. (PC-n már remekül futtatható emulátorokkal, szóval erősen ajánlom azt is.)
A XV. epizód pont a Dissidia pörgősebb harcrendszerét viszi tovább, (Plusz az eddigiekhez képest varázslatainkat ezúttal különböző elemek kombinálásával tudjuk összerakni.) dobva ezzel a franchise-t uraló körökre osztottságot, de ez nem megy az összkép rovására. Egy RPG esetében persze nem is erre vagyunk kíváncsiak, de minden egyéb területen is a csúcskategóriát képviseli, hiszen a nyílt világ szinte köröket ver a GTA V, a Skyrim, vagy a Dying Light-ban látott hatalmas területekre, melyek teljes egészükben bejárhatók lábon, autóban ülve, vagy akár egy csipogó, Chocobo hátán lovagolva. Magunk döntünk a haladásunk irányáról, hiszen a történet menetét bármeddig húzhatjuk fölfedezéssel és mellékküldetések teljesítésével. Ezekbe sem lehet belefásulni, hiszen tölthetjük még időnket horgászattal, fotózással, táborozhatunk, gyűjtögethetünk és főzhetünk, amiért nem mellesleg igencsak hasznos, ideiglenes buffokat kap a csapatunk. Baráti társaságunk, Gladius, Prompto és Ignis pedig mindenhová velünk tart és egy Mass Effect szintű, családias légkört biztosít számunkra a kalandozásaink során. Megnevettetnek, bátorságot öntenek belénk és még sorolhatnám, miközben párbeszédeitek végkimenetelét időnként magad formálhatod különböző választási lehetőségekkel.
Eddig túl szépnek hangzik? Igazából az is. A talentfánk is könnyedén átlátható, mégsem érezzünk semmisnek, plusz karaktereink, autónk és még maguk a Chocobók is kaptak kisebb nagyobb, külsődleges személyre szabhatóságot.
Nehéz rosszat írni róla, pedig még a felénél sem járok. Talán helyenként kissé könnyűnek hat és a sztori sem egy mestercsomó eddig, amit úgy kell kibogozni, mégis az elmúlt 10 év egyik legnagyobb meglepetése eddig, hiszen látszik rajta, hogy a készítők szíve-lelke benne van.
Ezért is írtam róla most, hogy elkerüljem az esetleges spoilerezést, így senkinek se lőjjek le fontos részleteket, akik esetleg nekivágnak eme eszméletlen kalandnak.

Nagyon szeretem a Final Fantasy szériát, mindegyik részével játszottam, épp ezért szomorúan állapítottam meg ,hogy ez a rész borzasztó. Egyszerűen halálra untam magam benne. Egy nagy vonaglás az egész. Utazószimulátor. Kb. 15 óra után abbahagytam. Majd valamikor talán folytatom. Kár érte…..

Walk tall, my friends!
Életemben nem éreztem ilyet egy játék játszása közben, hihetetlen mennyire ki tudom élvezni, nem pedig csak harc harc harc.
Nem untam el benne semmit, habár igaz gyorsan kivittem a storyt mert annyira de annyira érdekelt a story, igaz kevés sidequestet csináltam meg benne. A horgászást nagyon élveztem.
De visszatérve a storyra. Pazar.
Emlékszem kicsi voltam és nagyon tetszett a Versus trailerje, azt, sem tudtam mi az, s kerestem de nem találtam, kb akkor voltam a Final fantasy lázban, hogy tetszettek a moviek minden ff-ből, a karakterek, de viszont eggyel sem játszodtam, aztán az években próbáltam ki a Xiii, xiii-2, X-2, nos tetszettek ezek is nagyon.
Látványból nagyon tetszett a X-es Final. De ó, hogy én mennyire vártam a XV-öt az leírhatatlan.
Mikor megjelent is akkor nos…a gépem sem valami bika, így nem tudtam játszani vele. De most, nos szuper érzés volt kipróbálni.
A story végét megkönnyeztem és ó, még több ilyen szuper gameval akarok játszani.
Nos szerencsémre nagyon jó érzékem van ahhoz, hogy mik a jó játékok.