Kartográfusok (2019)

Nagyon, nagyon tetszik. ♥ Flip and write, de csodás fantasy köntösben. A rajzolgatás… Imádom! Fogok szerezni hozzá színes ceruzákat is. Kicsi kiszúrás van benne, de ez csak egy kis fűszer hozzá, nem vészes. Két oldalas a papír, sok kártya is van, szóval nagy az újrajátszhatósága. És nem mellesleg egyedül is ugye játszható.

Egyszemélyes mód:
Imádom, bár nem könnyű, mivel a nagy nehezen összeszedett pontjaidból, amikor végre örülsz magadnak, levonódnak a pontozó kártyák sarkában feltüntetett összegek a solo mód miatt. Van egy skála aztán, ami megmondja neked, mennyire vagy jó. Szerintem eddig 40 körül volt a legtöbb. :D
Imádom ezt a módot is, olyan jó agyalgatni, rajzolni. Bár én az alkalmazáson játszom a legtöbbet. Bárhol, bármikor, de legtöbbször lefekvéskor az ágyban.

Imádom a témáját, és a rajzolgatást benne! Mindenki a saját térképét rajzolja, azonban a rajtaütéskártyáknál ki kell cserélni a térképet, így még izgalmasabb lesz. Én sokszor azt éreztem, hogy nem a másik legyőzése a cél, hanem hogy minél szebb legyen a térkép, persze színes tollak segítségével. :D Nem lehet elrontani, hiszen nem minden esetben az a jó, ha az egész térkép ki van töltve alakzatokkal. Mivel nincs olyan sok kártya benne, így hamar meg lehet jegyezni az alakzatokat. Az egyszemélyes módja nagyon tetszik, habár a pontozó kártyákon nem mindig értem, az egyik miért von le több pontot, mikor szerintem ugyan annyira nehéz teljesíteni, mint egy másikat. :D

Kartográfusok olyan nagyon népszerű játék, amivel meg akartam ismerkedni, és véletlenül (kicsit kacsingattam páromnak is), otthonra is beszereztünk egyet.
A játék alapvetően nem bonyolult: felcsapunk kártyán, amin az ominózus alakzatot be kell rajzolni a térképünkre, és ami remélhetőleg fog számunkra a kör végén pontozódni is az extra pontkártyák hatására.
Amikor először játszottunk, nem tudtam jól játszani, mert itt nem az a cél, hogy mindent pontosan kitöltsünk a lapon, hanem hogy úgy rakd le az alakzatokat, hogy pontot érjenek. Ez pedig egy nagyon más gondolkodást kér. Ahogyan az is nagyon más gondolkodást kér, hogy priorizálj: az a fontos, hogy a szörnyek ne okozzanak mínuszpontot, vagy az, hogy kapj érmét (ami ugye körönként pont), vagy az aktuális célra gyúrsz rá inkább. Szerintem nem könnyű jól játszani, akármennyire is amúgy egyszerű a játék.
Amit meg kell említenem, hogy mi NAGYON sokáig rosszul játszottuk (és igazából társasos csoportból láthatóan nem csak mi) egyszerűen azért, mert se a magyar, se az angol szabály egyszerűen nincs jól megírva (vagy inkább: a kérdéses helyzeteket nem erősíti meg, hogy itt ezt is csinálhatod, itt pedig ezt kell csinálnod). Szerintem aki szabály alapján tanulja meg, annak szívás és nem lesz könnyű az első néhány játék, attól függetlenül, hogy tényleg nem bonyolult dologról van szó.
Alapvetően tetszik a játék, és amikor eltudom engedni, hogy nem összefüggő területet kell alkotnom, akkor jó is tudok benne lenni. De nagyon nehéz.
Ui: Én nem szoktam rajzolgatni, és művészeti alkotást csinálni belőle, de a színes ceruzával satírozás tényleg jó ötlet. Gyors, és jobban átlátható.

Kategóriájában a kedvencem. Igaz eddig még csak egyedül rajzolgattam és az is igaz, hogy kiemelkedő pontok még nem lett, de akkor is szeretem és folyamatosan fejlődök benne.
A játékban térképészek vagyunk akik elosztják a királyság területeit miközben azért az ellenség néha meg akar támadni. Elő a színes ceruzákkal és alkossunk egy szép királyságot.
Jó tipp ha ezt is lelamináljuk.

Nem is gondoltam volna, hogy ebben a kis dobozban ilyen szórakoztató, gondolkodtató, összetett játék lehet. Elsőre megkedveltem.

Nagyon nagyon szeretem, több okból kifolyólag is :D
Az első ami megfogott benne, az a rajzolgatós stílus. Ez kinek fekszik, kinek kevésbé, de nekem nagyon jól esett, hogy ennél a játéknál gyakran azt érzem, hogy elsőkörben nem le akarjuk győzni a másikat, hanem tulajdonképpen egy saját kis térképet készíteni, színezgetni. Nemcsak arra figyelünk, hogy mit hova tegyünk le, hanem sokszor arra is, hogy szép legyen. Így számomra nagyon kis nyugtató játék, nálunk abszolút nem stresszes, kompetetív, nekem az a kevés interakció is bőven elég. Ez számunkra nem erről szól.
A második, és ami a legjobban meglepett, hogy a játék akkor is nagyon jó, ha pont a rajzolgatás marad el. Játszottam már telefonon egyedül is, és hiába nincs rajzolgatás, mégis imádom, próbálom folyton megdönteni a rekordomat.
A harmadik, hogy bár van benne szerencsefaktor, de azért bőven fejleszthető. Bár a pontokat nem igazán érdemes figyelni (vannak könnyebben és nehezebben összeegyeztethető célok, illetve a kártyák sem mindig jól jönnek), de ahogy egyre többet játszik az ember, mégis egyre jobban ráérez. Érződik, hogy szinte játékról játékra fejlődünk.
A negyedik, hogy tetszik, hogy néha kimozgat a komfortzónámból, másfajta megközelítést követel. A tetrisz és ennek megfelelően a tetriszjátékok során általában arra kell törekedni, hogy minden egyes lyukat kitöltsünk. Na a Kartográfusokban mindig a céltől függ, néha sorokat/oszlopokat kell kitölteni, néha négyzeteket, néha az a cél, hogy maradjanak üres helyek, néha pedig egyáltalán nem számít, hogy milyen alakzatokat raksz le. Ennek megfelelően minden játék másfajta gondolkodást igényel, így szerintem nagyon magas az újrajátszhatósága.
És a plusz ötödik, hogy valamiért erre a játékra már a kezdetektől sikerült ráéreznem xD Ezzel csak az a baj, hogy már azóta sem igazán szeretett velem leülni senki, mióta meg játszom vele egyedül is, azóta végképp nem :'D

Imádom, hogy magam rajzolgathatom a térkép(ek)re a formákat, hogy szépre lehet csinálni színesekkel, és hogy egyedül is lehet. Ha nekiülünk játszani, szinte mindig sorra kerül. És annyira nem hosszú, hogy még pár másik rövidebb ne férne be elé/utána…vagy több forduló, kiegészítőkkel. :D

Hasonló játékokat ismerek, nem volt rossz, máskor is játszok vele.

Mechanizmusában semmi új, de – bár egy tetrisformás lapkalerakós játékról beszélünk, ahol lapkalerakás helyett berajzoljuk az adott tetrisformák mintáit a térképünkre – minden ízében a témáját kiszolgáló, arra építő flip and write játék, ahol kivételesen a tematika miatt lesz az egész élvezetes. Igen, egy mikronnyi interakció is jut a játékba (egészen pontosan legfeljebb négy alkalommal a játszma során), de ez is inkább csak arra való, hogy ne kelljen a szabálynak meghatároznia, hogy „a lehető legrosszabb helyre rakjuk le a támadókat”, ezt simán inkább a szomszéd játékosra bízza (és nyilván ha olyan gyerekkel játsszuk, akkor esetleg megkönyörülhet rajta a szívünk). Szép illusztrációk, kellemes játékmenet, ennyit tud, de azt jól. (A Hősök című folyatást kevésbé kedvelem; a térképkiegeket annál inkább.)

Könnyed játék, egyszerűen észben tartható szabályokkal. Nekem kicsit monoton volt, kevés volt az interakció benne, de az alapötletben látok fantáziát. Mindenképpen előkerül még, ha már meguntuk egymás szekálását más játékokban.