Szellemek szigete (2017)

Egyszer már végigpörgettem sorban a 8 szellemet. Minden szellemnek más az erőssége és gyengesége, ha gyors és biztos győzelmet szeretnél, akkor több olyan szellemet válassz, amik képességei kiegészítik egymást. Én szerettem azt a kihívást, hogy egyesével próbáltam ki őket és küzdöttem végig, így ismertem ki őket elég jól.

Nagyon összetett játék, ami mellé akkor érdemes csak leülni, ha van legalább szabad 3 órád, amit rászánsz. Sokan nagyon nehéznek tartják, amivel félig meddig egyetértek. Maga a játékmenet nagyon egyszerű ha megértetted, szerintem a játék nehézségét az adja, hogy a szabálykönyv nagyon logikátlanul van megírva. Tele van „a részletekért lapozz a x. oldalra” utasításokkal, ami azt eredményezi, hogy nagyon nehezen áll össze egésszé a játék. Én biztos, hogy nem így építettem volna fel a szabálykövet, de, hogy valami pozitívat is mondjak róla, aranyos, hogy felhívja a figyelmet rá, hogy a játék nehéz, így szinte biztos, hogy valamit be fogsz nézni, de ne foglalkozz vele, ha utólag rájöttél, ne rontsd el a játékodat azzal, hogy visszamész és kijavítod, az már maradjon úgy. :)
A másik, amivel egyetértek, hogy tényleg nem könnyű nyerni, mert a telepesek nagyon jönnek és nagyon építkeznek, de ez adja a kihívását a játéknak, nincs ezzel semmi baj. Igazság szerint csak egy valami zavar, hogy a kártyák nem mindig egyértelműek és nagyon nem mindegy, hogy hogy értelmezem őket, és sajnos a szabálykönyv nem magyarázza meg őket.
Az összetevők nagyon minőségiek, nagyon jó az insert és szimpatikus a fa a műanyagok ellen elgondolás. A téma nagyon átjön, nagyon érzed, hogy telepesek csak jönnek és mindent leigáznak. Annak ellenére, hogy kooperatív játék nincs benne alfajátékos, mert mindenkinek pont elég a saját szellemére figyelni és arra, hogy a lehető legtöbbet hozza ki az adott fordulójából, az már nem megy, hogy más helyett is gondolkozzon. Ezzel szemben a közös agyalás, hogy „akkor ha te megvéded azt a területet, akkor én megsebzem amazt” nagyon megy és elengedhetetlen is a játékhoz. Igaz eddig még csak ketten játszottunk vele – azért is vettem meg, mert a BGG szerint ketten a legjobb – és adom is, hogy ketten nagyon jó, de szeretném majd 4 fővel is kipróbálni, na az lehet, hogy 5 óra hosszás is lesz. :D

Karácsonyra kaptam páromtól (vagyis magának és nekem is egy közös ajándék volt vagy mi :D ) mert mondtam neki, hogy szeretnék egy nehéz játékkal játszani. Végül is, ha úgy nézzük, jó játékot talált, de azért van némi ellenérzésem is.
A játék arról szól, hogy a szigetet belepik a telepesek, és őket kell kiűzni onnan, a helyiekkel, az úgynevezett dahanokkal. Mi a szellemek energiát gyűjtünk, jelenléteket pakolunk le, és próbálunk kártyákat kijátszani, hogy minél hamarabb megszabaduljunk a telepesektől.
Előre le kell szögeznem, igazán ambivalens érzéseim vannak ezzel a játékkal kapcsolatban. Kezdeném is a negatívummal, mégpedig, hogy nem elég nehéz számomra. Ha a Szellemek szigetéről olvasok, tízből tíz véleményben ott van, hogy bitang nehéz, hogy átláthatatlan (és ezért nincs alfajátékos, ami szerintem nem igaz. Azért nincs alfajátékos, mert nem látod a másik pakliját és igazából kevés kártyánk is van végig, így aligha van nagyon nagy ráhatása az alfának, hiszen max azt tudja mondani, hogy ne azt a kártyát játsszd ki, hanem amazt). Én pedig arra számítottam, hogy agyégető lesz, küzdeni fogunk, és mindmeghalunk úgy az első tíz játéknál. Aztán az első tanulójátékba nyertünk. Néztem is páromra (aki tanította nekem a játékot), hogy akkor most tényleg nyertünk? Ő pedig csak bólogatott. Átnéztük a szabályt, mindent jól csináltunk, lehet, gyakorló játék volt pótkerékkel, de akkor is nyertünk.
Ezután szépen lassan nehezítettünk, miközben próbáltuk ki az új karaktereket is. Ám igazából az összes (fél tucat) játék alatt talán egyszer éreztem igazán a kihívást, és azt is inkább azért, mert rosszul választunk karaktereket. Most ott tartunk, hogy a Brandenburg-Porosz nemzetiségkártyát „kijátszottuk”, és a következő alkalmakkor pedig várnak más nemzetiségkártyák.
Igazából azt néztem benne, hogyha az ember a nemzetiségkártyákat is „stabilnak használja” akkor pedig már csak extra kihívások vannak, hogy nem jó karakterekkel próbálj nyerni ilyen helyzetben. Ami nyilván izzasztó, de nekem valami más hiányzik ebből a játékból. Hiányzik egy olyan fajta stratégiai komplexitás, ami mindig újat és újat ad, amitől átláthatatlan lesz az egész sziget, és amitől tényleg kihívásnak érezném a játékokat. De számomra ez nincs meg, inkább olyan, aminél folyamatosan tanuljuk a stratégiákat, és kellemesen ellépegetünk, de mégsem égeti le az agyam teljesen.
Jó, eddig arról volt szó, hogy mennyire nem tartom annyira komplexnek ezt a játékot, mint amennyire mások tartják, de valójában ez egy nem rossz játék. Egyrészről nagyon izgalmas a világa, amibe bele lehet helyezkedni: már a kis szellemlapodon egy karakterjellemzést ad, ebbe bele tudsz helyezkedni, és ez nagyon izgalmas. A komponensek is ezt erősítik: fa a műanyag ellen, különböző területeken, harc egymással. Nagyon jól átérezhető a történet, vagy inkább ez a helyzet, és ez nagyon tetszik benne. Ha nem is szellemnek, de egyértelműen védelmezőnek (és néha, ha nagyon belemerülök, akkor a dahanok ősanyjának) érzem magam, és ez igazán klassz benne.
Az is jó, hogy rengeteg dologra kell egyszerre figyelni: nem csak akkor győzünk, ha legyőzzük a telepeseket, hanem ha félelmet generálunk. Közben pedig sokszor mindenhol tűzoltás jelleggel próbálunk valamit csinálni, hogy ne halljanak ki a dahanok, és ne terjedjenek a telepesek, esetleg a métely. Bár látjuk, hogy mi következik (nagyjából), tudunk készülni a következő körre, és kell is készülni a következő körre, mégis nagyon erős fókuszáltságot kér az embertől, hogy mindent átláss benne, és közben tényleg haladj a győzelem felé. Ez tetszett benne szerintem a legjobban.
Az is nagyon tetszik benne, hogy minőségi komponensekkel van tele a játék (és avval is jó sokkal). Nagyon tetszik a szigetek minősége, a szellemtébla, a kis telepesek, és igazából kb minden. Jó megfogni, jó rájuk nézni. Nagyon izgalmas grafikák vannak rajtuk, amik nagyon különbözőek, de mégis megvan benne a kötőanyag, amitől harmónikusnak érződik. Minőségi munka, én a Fesztáv prémium minőségéhez tudnám hasonlítani, kevés játék ilyen jó ebben.
Bár a fél érteklésemet annak szenteltem, hogy elmondjam, nehezebbre számítottam, igazából szeretem ezt a játékot. Ha nem is mindig új arcát mutatja, de mindig tudunk új stratégiákat tökéletesíteni, ami szerintem jó. Tényleg nehéz a játék olyan szempontból, hogy ez a legnehezebb játékunk otthon (és talán ez a legkomplexebb játék, amivel eddig játszottunk), és még mindig van felfedeznivalónk benne (és azt hiszem, ha kijátszottnak érezzük, akkor jöhet a kieg, mert azért a világa meg úgy az egész életérzés nagyon megfogott minket).
Ez egy jó játék, de szerintem stratégáknak, akiknek tudnak egyszerre többfelé figyelni, és ha stresszelnek, jobban megy nekik a játék (ha a stressztől befeszülsz, szerintem nem a te játékod lesz). Nagyon izgalmas és érdekes, de azért le kell szögeznem, nem olyan nehéz játék, mint elsőre mutatja magát.

Érdekes coop játék négy (kiegészítővel öt) főre, ahol a játékosok természetszellemeket játszanak el, mindegyik más, és mást is tudnak. A sziget, ahol laknak, a bennszülötteké, és valamelyik ország galád keresztény betelepülői próbálják kipusztítani a bennszülötteket, lelőni, megfertőzni, közben betelepülni, építkezni. Pfuj! Le a gyarmatosító férgekkel! Védjük meg a szigetünket!

Ádám karácsonyi ajándéka volt, most játszott vele ő is először csapatban. Nekem amúgy bejött a játék, de iszonyat szenvedtünk és nagyon hosszúra nyúlt a játék 4 fővel, ja igen, az alap szellemekkel játszottunk az ajánlott paklikkal. Kicsit a Pandemic-re emlékeztet a játékmenet, kb próbálsz a víz tetején maradni, hogy ne fullajd meg :D Szerintem kevésbé fáradtan és már a szabályok ismeretében fogunk még játszani vele.