GreedFall (2019)

Ez volt az első játékom, amit úgy vettem meg, hogy a trailer alapján érdekelni kezdett, és amibe mindenféle előzetes tudás nélkül vágtam bele. Értsd: nem baráti ajánlásra, vagy gameplay nézése után kezdtem el, tehát amikor leültem vele játszani, fogalmam sem volt milyen lesz a harcrendszer, hova fog ki futni ez az egész.
Kezdetben nehéz is volt a játék. Gyakorlatilag attól meghaltam, hacsak valaki rám nézett a szigeten, mert ahogy rohangál ott fel-alá az ember, mindig belefut olyasmibe amibe nem kellene. Bevallom, unni is kezdtem, mert az alap beszélgetéseken kívül nincs sok interakció az elején, hiába mennek veled a csapattagok, nincs felesleges duma. Szóval nem véletlen hagytam félbe tavaly a játszást. Aztán idén újra neki álltam, mert utálok félbe hagyni dolgokat, és azért csak érdekelt, mi lesz a sztori vége. Másodjára sokkal jobban elkapott, és abszolút megérte, hogy adtam neki még egy esélyt.
Az biztosan elmondható, hogy ez nem egy akciódús játék. Vannak harcok, lények, amiket meg kell ölni, de nem ezen van a hangsúly. A karakterünk diplomata, tehát ilyen feladatokat lát el – híreket hozz-visz, próbál megoldani konfliktusokat a helyi erők képviselői között, felderít összeesküvéseket, nyomoz gyilkossági ügyben –, amelyeket különböző képen lehet megoldani és ez bizony kihat a végkifejletre. Nem véletlen van, ha jól tudom, 5 különböző befejezési opció.
A világ gyönyörű, nekem a sziget összes része nagyon tetszett, ahogy ez az egész tizennyolcadik századi légkör, a különböző népek kultúrái, és az egyre sötétebb színt öltő történet is, aminek egyértelmű, komoly mondanivalója van. A mellékküldetések is sokat árnyalnak az összképen, és a csapattagokat is mind kedvelhetőek.
Szerintem a neten olvasható lehúzós értékelések túloznak a játékkal kapcsolatban, mert ez annál sokkal jobb, még a kezdeti nehézsége ellenére is.