Dragon Age: Origins (2009)

Ez a játék valami borzalom, életem legrosszabb rpg-je, most játszom 2. alkalommal, gondoltam, elsőre csalódás volt, mert mivel kb mindenki ajnározta, azt hittem kapok egy BG, vagy hasonló szintű játékot, de ez egy zs osztályú rpg, iszonyat béna helyszinekkel. A 2. végigjátszás gondoltam hátha jobb lesz, mert így már nincsenek nagy elvárásaim. De nem, kb 4 db szünet kellet, hogy be tudjam fejezeni.

A sztoritól nem várom el h minden rpg-nél egyedi legyen, szóval az mindegy is általánban, a körítés az ami számít, zene, helyszínek, hangulat, stb.
De ebben milyen putri területek, helyszínek vannak?
A főváros is kb annyi hogy középen van egy piac, a szélén boltok, illetve tudsz átmenni másik területekre amik ugyanúgy néznek ki, de ott amúgy is csak harcok vannak.
A többi helyszín is hasonlóan élettelen, egyedül a mágusok tornya ami egész jó.

Nem értem h miért kapott olyan jó értékeléseket, miközben, sok rpg-vel játszottam, és ennél mind jobb volt…

Az meg h régi, nem mentség, az összes régebbi rpgben nagyobb élet volt, pl ID, BG, Fallout, Planescape, Drakensang és még a grafikájuk is szebb.

A dlckről még nem végeztem, még csak az elsőnek játszott Witch Hunt felénél tartok, de ez alapján a dlc-k is hasonlóan borzalmasak, mint az alapjáték..

Mivel innentől a kiegészítőkkel játszom, gondoltam, megírhatom a véleményt magáról a fő játékról. Alapvetően nekem a Dragon Age nem indult akkora hátszéllel, mint a Mass Effect. Szeretem a jó fantasy-t, de nem annyira, mint a jó sci-fit, így sokáig töprengtem, hogy elkezdjem-e… és mekkora szerencse, hogy megtettem.
Az origins valami elképesztően jó játék. Egyrészt aktívan beleveszi a játékost a történetmesélésbe. Nem csak tanúja vagy a történetnek, hanem a megalkotásában is fontos szereped van – értem ezalatt, hogy a főszereplődet tényleg a legapróbb mozzanatokig te alkotod meg. Nem csak a kinézetét, hanem általában öt-hat válasza lehet egy szituációra, súlyos döntéseket kell hoznia, komoly meló építeni a kapcsolatokat. A végére elértem odáig, hogy képem volt a karakterem személyiségéről, világnézetéről, bizonytalanságairól, és már konkrétan nem azért választottam ki egy-egy választ, vagy hoztam meg egy-egy döntést, mert én találtam helyesnek, hanem azért, mert a karakterem személyiségéhez az illett – míg Shepard, sőt, akár Revan és Exile esetében is volt egy megadott stílusa a karakternek, függetlenül attól, hogy jó vagy rossz, ami adott egy alapot, addig itt 7-8 teljesen eltérő személyiséget építhetsz fel.
Maga a játék hangulata nagyon erős – ahogy többször említettem, látszik, hogy a BioWare már megint a turmixgép módszert alkalmazza, és még csak nem is szégyelli. (A kedvencem, mikor Zevran tesz egy megjegyzést Oghrennek, hogy akkor ezek szerint ők lesznek a sztereotíp törp-elf páros? Olyan nyilvánvaló kiutalás volt a Gyűrűk Urára, hogy hangosan felnevettem.) De miért is szégyellné, ha egyszer jó benne? Alistair Jon Snow, ugyanolyan erkölcsbajnok, ugyanazok a dilemmái, csak éppen kapott mellé egy tonnányi humort. Grey Wardenek a Night's Watch, darkspawn a mások, de működik a dolog. Még a Fade is kínosan hasonlít az Őrségben megjelenített Homályra, de ott is szerettem a koncepciót, itt is szeretem. Megint élveztem, ahogy a játék kézen fog, és átvezet ezen a mixen, néha rámutatva az elemekre, hogy „Nézd! Megvan, hogy azt hol láttad legutóbb? Örülsz, hogy itt van? Én is.”
A karakterek szuperek, én talán Morrigant és Alistairt emelném ki, mint kedvenceket, mert mindketten haláliak, különösen, amikor épp egymás idegeire mennek, de nem tudok olyat mondani, aki valamilyen szinten nem nőtt a szívemhez. Vannak érzelmek, vannak problémák, és van csapatdinamika. Egyszerűen imádtam, hogy a karakterek tényleg beszélgetnek egymással, reagálnak szituációkra – amikor az egyik le van lombozódva, nem csak Warden mehet oda, hanem valaki más is megnyugtathatja, amikor valaki hozott egy fontos döntést, nem csak Warden, hanem a többiek is kérdezgetik, hogy mi volt mögötte.
Maga a játék sokféle. Kell taktikázni, ott a taktikai képernyő, észnél kell lenni csata közben, és nem csak nyírni az ellenséget. Nehéz, de teljesíthető, ha az ember gondolkozik. Vannak helyzetek, pl. a Lost in Dreams küldetés, vagy a Gauntlet szakasz, ami tömény logikai játék, de abból is, puzzle-től kezdve a találóskérdésekig mindenféle. A végső csata sem úgy működik, mint a Mass Effect 3-ban, hogy egy fronton mész át, gyakorlatilag egyedül, miközben hallod, hogy a többin mi zajlik – itt igenis behívhatod a támogató csapatokat, neked magadnak kell több részre osztanod a saját csapatodat is, mert valakinek maradnia kell védekezni… az első pillanattól az utolsóig érezni, hogy ez tényleg egy csata, ahol te vagy a csapatok fővezére, akinek észnél kell lennie.
A zene gyönyörű, leginkább a főcímet tudom kiemelni, de ott van az „I am the one”, és teljesen meglepett, mikor realizáltam, hogy a „This is War” is. Soha többet nem tudom máshoz kötni azt a számot.
A grafika szerintem oké. Ajánlott felnyomni jó magas beállításokra és nagy felbontásra, ha bírja a gép, akkor kimondottan szép lesz – KOTOR, vagy akár Jade Empire után nagy fejlődés, még a Mass Effect 1-hez képest is szebbek például a textúrák. Én mindenesetre folytatom a kiegészítőkkel, majd a második és a harmadik résszel – az Origins egyértelműen helyet kapott a kedvenc RPG-im között.

A játék összes előnye egyben a hátránya is. Megdöbbentő, szívszaggató és súlyos a története. Kár, hogy egyben nyúlták le a Final Fantasy X-ből, csak csonkítottak rajta, hogy a játékos bármi vagy bárki lehessen, bármilyen személyiséggel (nem számít) illeszkedjen bele. Harminc éve játszom, de nem tudok felidézni ennél szemérmetlenebb történet-plágiumot.
A harcrendszer, a grafika, a tárgyak kezelése mind teljesen átlagos, semmi hűha élmény. A csapattársak működése jó pont, a szintén BioWare-es Mass Effectre emlékeztet, bár annyira nem elevenek mellékszereplők. A játék hossza és véressége sem jött be.
Úgy ültem le elé játszani, hogy semmit sem tudtam róla, csak azt, hogy AAA-s cím. Ehhez képest egy erős B-kategóriás játék szintjét hozta. Minden oké volt, csak eredetiség semmi. Talán, ha egyszer rászánom magam, hogy újrajátsszam, és már nem várok tőle semmit, jobb lesz a véleményem.

Hűha, hát eljutottam végre én is ide. Kicsit sajnálom, hogy csak nem rég ért el hozám ez a game, de nem is baj, azt hiszem jobb is így, hogy ebben a korban találkoztam vele. És igazából egy ideig pihentettem, nem is tudom miért, de még jó, hogy nem a diplomázásom előtt függtem rá, mert húúú.
Szóóval, te jó ég. AMikor először ültem le hozzá eszméletlenül magával ragadott a hangulata.De komolyan, nem emlékszem, hogy bármilyen játék így hatással lett volna rám. Oké, imádom a fantasyt, az RPG-t, meg minden ehhez tartozó dolgot, de hát te jó ég, milyen búskomorúan gyönyörű ez a játék.
A hangulata festői, egyszerűen tökéletes a világépítése, ahogy megfogja a kezem és úgy vezet át a fajokon a valláson és a mágián át mindenen, hogy az gyönyörű. Olyan típus vagyk, aki alaposan igyekszik kimaxolni mindent. Szóval mindent kinyitottam, meg összeszedtem meg begyűjtöttem, meg felfedeztem, és igyekeztem ezt a melléküldetésekkel is megcsinálni, mert ebbe a játékba egyszerűen olyan jó belemerülni.
Na de, oké, a hangulat az egy dolog. Amiért játszani szoktam, az a sztori. És hát milyen sztori van itt kérem szépen! Alapvetően szeretem a hősökről szóló történeteket, rendkívül motiválóak és olyan epicek. Itt viszont a Wardenek ahogy ki vannak találva eszméletlen. Nagyon megindított bennem valamit, ami olyan keserédes vol, mert az önfeláldozásuk, a végső céljuk az, hogy ők miért is léteznek nagyon súlyos teher és nagyon-nagyon szép. Ahogy az egész események összefüggésben vannak, akkor is, ha az adott karakterrel nem azokon a helyszíneken kezdesz, mindegyik részben van valami plusz, ami hozzátesz a nagy egészhez, hogy az események mennyire több szálon futnak, és ahogy a vége felé összeérnek, zseniális.
Imádom az olyan történeteket, ahol a döntés a kezemben van, és nem egyszer ültem és agyaltam egyes szituációknál, hogy akkor most mi is lenne a karakterem szempontjából a legjobb. Zseniális, hogy hány féle képpen lehet egyébként felépíteni egy karaktert, és őszintén mondom, hogy az ember lányom nagyon-nagyon a szívemhez nőtt, főleg, hogy egymásba szerettek Alistairral. És ilyen szép szerelmet ritkán láttam eddig egy játékban. spoiler.
spoiler Mellesleg ő a kedvenc karakterem nem nőtt még így senki a szívemhez, de lehet azért is szeretem ennyire mert mindenhova cipeltem magammal, mint valami kabalát. XD
És el is érkeztem a karakterekhez ez által. Imádtam mindegyiket, főleg, ahogy egymással beszégettek. Oghrenen különösen besírtam, amikor Alistairral dumált, mondjuk valahogy egy idő után mindenki a karakterem szerelmi életét találta a legjobb témának, de én nagyon jól szórakoztam rajtuk. Imádtam, hogy mindenre, minden fordulópontra reagáltak egymás között. Szóval nagyon jókat szórakoztam rajtuk, nem tudom mennyi idő ment el feleslegesen arra, hogy jobbra-balra mászkáltam velük, tök céltalanul, csak hogy hallgassam ahogy beszélgetnek. XD
Minden küldetés baromi izgi volt, egyedül a Mage-ekét utáltam de azt nagyon, főleg a Nightmare részét, mert bruh, fárasztó volt szerintem és unalmas. Egyébként nem is igazán szerettem meg ebben a mágusokat, Olyan furák voltak, hogy igazából tökre érdektelenek voltak a számomra… Mondjuk legalább végre nem mage karim volt, hanem rogue, amit nagyon nagyon szerettem. Mellesleg a kedvencem az úrnás volt, nagyon magával ragadott az egész, főleg hogy megint egy csepp részét beleengedett látni a világból.
Most pedig itt ülök egy tök értelmetlen értékelésnek a végén, és bambán nézek ki a fejemből, hogy mit is kezdjek magammal, mert túl új a varázs a 2-höz, és mégis úgy kiüresedett az életem. Még párszor egészen biztosan újra fogom játszani, mert annyi féle módon be lehet fejezni, hogy hűű.
Szóval igen, nagyon megérte beszerezni ezt a játékot, mert gyönyörű, keserédes és fantasztikus élmény, és azt hiszem örökre a szívembe zártam.

Pár éve, amikor először kezdtem el játszani az Origins-zel (spoiler), megdöbbentett, hogy mennyire randa. Úgy értem, még 2009-es viszonylatban is randa. Aztán játszottam vele, és lehidaltam, hogy mennyire lassú! Komolyan, volt olyan, hogy három közelharcos zúztuk az adott mobot, és sorba kellett állnom, hogy egyáltalán bevigyek egy ütést! Majd mikor megijesztett, hogy mennyire minimális benne tutorial, és hogy lövésem sem volt, hogy mit csináljak, hova kapjak, az egészet töröltem is a fenébe.
Idén elkezdtem játszani a Fallout 4-gyel, és sok helyről hallottam, hogy a kedvenc companionöm mennyire hasonlít az Inquisition-féle Cullenre. Megnéztem róla egy videót, van is benne valami, nosza mondom, adunk az Origins-nek még egy esélyt.

Tény, a játék csúnya, bár semmi megszokhatatlan, lassú, de nem kiismerhetetlen, és egyáltalán nem köti a játékos orrára a világ minden apróságát, de nem megismerhetetlen.
De amitől igazán nagyon zseniálisan jó ez a játék, azok a karakterek, a történetvezetés, a karakterek, a szerteágazó végkifejletek, a karakterek, az, hogy csak a party banter maga majdnem 4 órás (!!!), a karakterek, a humor, és a karakterek! Törpe harcos voltam, így kicsit redundáns volt Alistairt mindig magam mellett tartani (főleg úgy, hogy nagyon sokszor kellett volna mondjuk helyette egy tolvaj), de a dumája miatt egész egyszerűen nem tudtam megválni tőle. Volt olyan, hogy egy rossz döntésem miatt nagyon csúnyán összerúgtuk a port, én pedig betöltöttem egy két órával korábbi mentésemet és melóztam vele másik fél napot, csak hogy a srác jó oldalán kössek ki. Nem bántam meg egy szálat sem.
Ez a játék meglepően nagyon szerepjáték. Az ember döntései nem csak a végkifejletre hatnak, hanem az Origins-t követő játékokra is. A játékos karakter és a társai közti kommunikáció pedig maga a mámor. A játék reagál a játékos fajára, nemére, származására, korábbi döntéseire, korábban leadott válaszaira, sőt egészen speciális esetben a hordott holmijára is (spoileresen kifejtve: spoiler).
Ezek mellett a játék megcselekszi azt, amit én még cRPG-től soha nem láttam: kérdez a játékostól. A karakterek kíváncsiak az ember/elf/törpe véleményére és múltjára. Lehet, hogy csak én vagyok ennyire korlátolt, vagy csőlátású, hogy ilyet korábban soha, de amikor ez először megtörtént, nagyon elkerekedett a szemem.
A Dragon Age: Origins egy nagyon jó játék. Annyira nagyon jó játék, hogy jelenleg legalább két újrajátszást tervezek.

Aki félretetette hasonló okok miatt, mint én anno, annak üzenem, ne legyen ennyire felszínes, a játék meghálálja a törődést.
Aki még nem játszott vele, az pedig bátran essen neki, ebben NEM fog csalódni.

Nem pontozom, mert nagyon megkoptak az emlékeim, de arra emlékszem, hogy ketten játszottuk és betegre röhögtük magunkat rajta. (Voltak vicces helyzetek, na… pl. volt, hogy levettem a páncélt, bugyiban flangált a karakter, erre hirtelen jött egy átvezető animáció – valami lovagi tanácskozás – a karakterem meg a sok páncélos lovag közt egy szál bugyógóban ott állt és bólogatott, de ez senkit nem zavart. :D)

A legjobb RPG-k közül való. Érdekes, szerteágazó történet, élvezetes játékmenet, mi kell még? A Bioware egyik csúcsteljesítménye.