Gamer blogolók zóna

Engem is komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Elolvastam a témában néhány cikket, utánanéztem néhány játéknak, illetve a személyes tapasztalataimmal, emlékeimmel kiegészítve, az alábbi konklúzióra jutottam. https://the-gaming-haven.blogspot.com/2024/05/a-retro-f…

A „gonosz pap” archetípust okkal veszik elő újra és újra ma is, okkal népszerű a horrorfilmekben is. Olyan figuráról van szó, akinek erkölcsi iránytűnek kéne lennie, akiben félelem nélkül meg lehetne bízni, aki meg tudja bocsátani azt is, amit más nem – helyette viszont ezeknek az értékeknek az ellentétévé válik, aki pont azokhoz ér el, és pont azoknak tud ártani, akik a legelesettebbek. Frollo karaktere pusztán attól is hátborzongató lenne, amit tesz és amit képvisel, de ennél sokkal tovább megy…

Egy hét után elkészültem az Egy karakter ezer arca II. – Claude Frollo feldolgozásokon át c. bejegyzésemmel. Bár elég jól álltam A párizsi Notre Dame feldolgozások terén, így nem kellett sokat pótolnom, így sem volt könnyű dolgom – egyszerűen a téma súlyossága miatt is elég nehezen állt össze a végleges cikk. Remélem, hogy szórakoztató olvasmányt jelent majd – és talán felkelti az érdeklődéseteket néhány film, színdarab és könyv iránt is.

Ezúton köszönöm mindenkinek, aki az ajánlásaival hozzájárult a bejegyzés elkészültéhez!
https://todaywiggin.blogspot.com/2024/05/egy-karakter-e…

A farkasember ellopja a zászlót egy T-Rextől! De a küzdelem folytatódik, egy víziszörny visszaszerezte! Most viszont már egy óriási gumikacsa kaparintotta meg! Ez a Gémklub által Szupercsapat! néven kiadott pörgős és vicces társasjáték, ami mindenképpen megérdemel egy ismertetést!

A teljes kritikát itt találjátok: https://www.kritizator.hu/szuperhosok-es-oriasszornyek-…

Hát, ezzel a bejegyzéssel megküzdöttem, mert akármennyit írtam, csak nem akart elfogyni a mondanivalóm – nem csoda, hiszen egy hatalmas kedvencem legújabb adaptációjáról van szó. Az „Avatár: Az utolsó léghajlító” rajzfilm változata végigkísérte a gyerekkoromat, és abszolút lenyűgözött, amit az élőszereplős változat kezdett az egyébként önmagában is nagyon erős alappal. Vagyis megint hosszú, erősen elemzős kritikával érkeztem, ami mélyen belemegy a széria változtatásaiba – és mondhatni a korábbi Dűne kritikám ellenpontjaként ezúttal hozok egy példát egy olyan adaptációra, ami képes volt megtalálni az eredeti változat gyengeségeit, és ott erősítette meg.

A bejegyzés nagyon spoileres, mindenképp ajánlom az első évad megtekintését, mielőtt valaki belevág, valamint az eredeti sorozatra, és a hozzá kapcsolódó tartalmakra is teszek kiutalásokat.

Tartsatok velem!
https://todaywiggin.blogspot.com/2024/04/maradjatok-gye…

Nem is emlékeztem, hogy a Wii Sports is lehetőséget ad a fizikai állapotunk felmérésére. 12 év után elővettem a, és örömmel vettem tudomásul, hogy 32 évvel fiatalabbnak látja a fizikai állapotomat. Én mondom, mindig van út felfelé. https://supermario4ever.blogspot.com/2024/04/12-ev-alat…

A Rise of the Ronin azon játékok sorát gyarapítja, amelyeket sokan, szinte abban a pillanatban fognak elfelejteni, amint meglátják a stáblistát. A Ninja Gaident, a Dead or Alive-ot és a Nioh sorozatot is elkészítő Team Ninjának sikerült egy roppant középszerű, vizuál-technológiai oldalról is avítt, Japán történelmének egy izgalmas pontjára helyezett, de rosszul elmesélt történettel operáló játékot letenni a PlayStation asztalára.

Teszt: https://www.roboraptor.hu/2024/04/19/rise-of-the-ronin-…

A legújabb játékleírásom a Nintendo 64-re és Game Boy Color-ra megjelent Mario Golf-ról szól. Olvassátok. :) https://the-gaming-haven.blogspot.com/2024/04/sport-rea…

Ennek a bejegyzésnek a története valahol ott kezdődött, hogy évekkel ezelőtt @GokYuuSa megismertetett a Hakuouki játékkal – az volt az első otome, amit életemben játszottam, és annak ellenére, hogy a mai napig kitartok mellett, hogy vannak szórakoztató elemei és történetszálai, úgy gondoltam, az utolsó is lesz. Aztán jött az egyetem, később a COVID, egyre többet ismerkedtem kis fejlesztőcsoportok játékaival, és a visual novelek/otomék között is volt, ami felkeltette az érdeklődésemet. Egy ideje már billegek azon, hogy kellene írnom valamit azokról, amik a legemlékezetesebbek lettek ezek közül, de eddig mindig tologattam a témát. Mert mégiscsak, hogy néz ki, ha írok egy egész listacikket randijátékokról?
Talán most pont ezért került sorra ez a bejegyzés: mert a kis kalandozásaim során a visual novelek és otomék világában rádöbbentem, hogy valahol ez is csak egy történetmesélési mód. És ha az ember elvonatkoztat, előfordul, hogy olyat talál, amire nem számít.
https://todaywiggin.blogspot.com/2024/04/top-5-kedvenc-…

Évek teltek el azóta, hogy ezzel a projekttel rendesen foglalkoztam, amiért szégyellem is magam (bár nem állítom, hogy az első, amit félbehagytam). Most viszont megint igényem volt rá, hogy visszatérjek a Final Fantasy XV-höz, úgyhogy A jövő hajnala visszatért.
A nagy kihagyás azt is jelentette, hogy tisztesen elhagytam egy fél Lunafreya fejezetet, amit majd pótolnom kell (és sajnos az is jó sok oldal, szóval még idő, mire a végére érek). De nekiestem a Noctis fejezetnek (Az utolsó kard), és azt viszont határozottan élvezem. Noctis POV-ja egyébként kicsit üres, a kezdése erős, de jobbra emlékeztem (és egyszer le fog olvadni az agyam az istenek borzalmasan archaikus és dramatikus beszédétől – próbáltam átadni a hangulatot úgy, hogy ne legyen komikus, de nehéz). Viszont a közbeszúrt Ardyn POV-okat imádom, A jövő hajnalának még mindig legjobb eleme ez a karakter.

És egy kis részlet, hogy mivel szenvedtem az utóbbi időben:

„- Irónia. Úgy tűnik, ebből az egy dologból sosincs túl sok – morogta Ardyn, ahogy megmászta a Lucis trónjához vezető lépcsőket.

Soha nem kapott rá esélyt, hogy a trónra üljön. Igazság szerint pont az indította a sötétség és vér felé, hogy megtagadták tőle ezt a jogot. Amíg Noctisra várt, hogy visszatérjen tíz éves álmából, előszeretettel heverészett rajta, mintegy hangsúlyozva, hogy az is csak egy szék, mint az összes többi. A bája része volt, hogy nem szabadott volna ráülni.

De most királyként foglalta el.

– És az Igaz Király adott jogot rá – motyogta. – Kétezer év után, az élet még mindig tartogat meglepetéseket…

Elhelyezkedett a trónon.

– Nem tud megbocsátani… és nem tud nem gyűlölni… de azt akarja, hogy békére leljek. Nagyot nőtt a makacs herceg…

Felidézte Noctist akkor, amikor először találkoztak, a Galdin Öbölnél. A fiatal férfi mintha egészen más emberré vált volna azóta.

Nem tudok megbocsátani, és nem tudom elengedni a gyűlöletemet. De minden életet meg akarok menteni a Csillagon. És te is része vagy ennek a világnak.

Ezek a szavak valahogy mélyre találtak. Noctis kölyök volt, még mindig. De ő kétezer év után sem volt képes rá, hogy megkönyörüljön Lucison. A fiatal király nagylelkűsége mintha csak az ő hibáit hangsúlyozta volna.

De mégis, most, hogy a trón felé lépdelt, nem akart hőssé válni. Ennyi év után már nem. Használni fogja a gyűrűt, igen, de nem Noctisért, nem a világért, nem másért. Ez csak egy utolsó, önző lépés volt, saját magáért.

– Itt az idő a bosszúmra – suttogta, ahogy felhúzta az ujjára a gyűrűt. – Lucis Királyai… gyertek hozzám!”

Aki még nem olvasott ebből semmit, A jövő hajnala a Final Fantasy XV el nem készített DLC-iből írt fantasy regény, ami lényegében egy alternatív endinget mesél el a játékhoz. A tartalma lényegében alternatív kánon, sokaknak preferált endingje a videójátékéval szemben – én személy szerint jobban kedvelem az eredetit, de mindig örülök, ha visszatérhetek kicsit Eosra, és ez a könyv ezt is megadta.

Kissé megkésve ugyan, de ez is elkészült – a jó hosszú, a könyvsorozatra és filmre is spoileres kritika a Dűne: Második részről.
Avagy mennyire jó adaptáció, miért problémásak a változtatásai, és miért nem biztos, hogy igazán működni fog a könyv rajongói számára?
Tartsatok velem!

https://todaywiggin.blogspot.com/2024/03/dune-masodik-r…