És elkészült A jövő hajnala 4. fejezete, vagyik visszatérek a harmadikra, hogy pótoljam a hiányosságokat. Még azután is vár rám egy jó adag szerkesztgetés és konvertálás, hogy tényleg teljesen visszaadja az eredeti regény hangulatát, de már látom a fényt az alagút végén.
„- Luna! Minden rendben? – Sol megtorpant, és aggodalmasan figyelte a fiatal nő arcát.
– Semmi baj. Csak ez a szobor… van benne valami furcsa.
– Őszintén, kicsit hasonlít rád. De nem meglepő. Az első Orákulum az ősöd volt, nem?
Lunafreya megint hallani vélte a nevét. Felnézett a szoborra. Egy pillanatra mintha könnyeket látott volna a kőszemekben. Aztán a szobor körvonalai egyre jobban elmosódtak, és Sol aggodalmas szólongatásai is a semmibe vesztek.
Az istenek megáldottak egy hatalommal és egy céllal: hogy megszabadítsam az embereket a fájdalmuktól.
Luna ismerte ezt a hangot. Biztos volt benne, hogy hallotta már. És abban a pillanatban, hogy elérte a fülét, mintha körülötte mindent beborított volna az aranyló fény. Eltűntek az ősi falak és kőpadlók. Eltűntek Sol kiáltásai. Csak lágy szélben bólogató búzakalászok maradtak egy végtelenbe nyújtózó mezőn. Akármerre fordult, az aratás aranyát látta.
Az odaadásod nem felejtődik majd el. Bizonyos, hogy az istenek vigyáznak rád.
Ez a hang az első Orákulumé volt. Lunafreya ezt biztosan tudta.
De akkor kié lehetett a másik? Kihez beszélt?
– Ardyn Lucis Caelum.
A kérdést azonnali válasz követte. Aera Mirus Fleuret, az első Orákulum szavai most közvetlenül a fiatal nő elméjében csendültek fel.
– Ez volt a neve a férfinek akit szerettem – folytatta Aera. – A férfinek, aki az első királya lett volna az új nemzetnek, amit Lucisnak neveztek.”
Amíg pedig elkészülök, az első két rész itt olvasható:
https://todaywiggin.blogspot.com/2021/08/forditas-final…
