Bő egy évtizednyi várokozás után végre visszatér kedvenc bestseller-írónk, Alan Wake, és egy teljes értékű, számozott folytatást kap az Alan Wake II túlélőhorror képében. A második részben nagyobb hangsúly lesz a horror elemeken, míg kevesebb az akció részeken. Intenzív, sötét… [tovább]
Alan Wake II (2023)
Alan Wake II: Deluxe Edition | 2023 |
Videók
Képek 18
Most játszik vele 3
Kedvencelte 7
Várólistára tette 9
Kívánságlistára tette 14
Kiemelt értékelések
Alan Wake II (2023) videójáték 90%
Igazság szerint az első Alan Wake-be a Control AWE DLC-je után vetettem bele magam. A kissé egysíkú, darabos gameplay ellenére is remek volt, azonban a híres rémíró sztorijának 2. felvonása minden téren előrelépés elődjéhez képest.
Már a két szálon futó történetvezetés roppant érdekes, amiknél idővel ugyan lehet manuálisan választani, viszont van annyira rohadt izgalmas mindkét ág, hogy a tisztábban látás érdekében érdemes a fejezetek lezártával váltani a valóságok között. Saga és Alan parallel módon haladó szcenáriója nincs túlsúlyban egyik vagy másik oldalon. Nyilván nyitottabbnak kell lenni metaszinten, de ha egyszer elkap ez az összetett misztikumörvény, akkor egy őrülten zseni mindfuck történetté egységesül. Az alkotók vérprofin építik a Remedyverse világukat. Saga-val már az első percekben belefutni Control utalásokba (mondhatnám úgy is, hogy nem rejtik Wake-a alá referenciáinkat, kackac). Élmény volt jegyzetekből, falfirkákról, személyektől stb. vadászni a tucatnyi visszacsatolást.
Ehhez szervesen hozzájárul a lehengerlő megvalósítás. Bright Falls és környéke élő, lélegző, hagyományőrző közege eszméletlen hangulatot áraszt békésebb pillanataiban. Hihetetlen fényhatásokkal bír a game, a naplementés kilátóknál szabályosan elolvadtam.
New York teleszemetelt, eső áztatta, neonfényes utcái, sikátorai, földalatti, szűk, belső terei szintén hangsúlyosak. Masszív Silent Hill (a Hotelben pedig Ragyogás) vibe villant fel bennem itt, akárcsak a Coffee World parknál a túloldalon. Saga Mind Place-e frenetikusan kitalált. Igaz, hogy a Case Board-on nem lehet tévútra tévedni, más befejezést kreálni ezáltal, mint a Detroit-ban, viszont a nyomozások annyira veszettül érdekfeszítőek, izgalmasak, felfedezésre hívóak, hogy egyáltalán nem zavart a kézen vezetés.
Alan plotváltásainál, az echoknál, Saga profilozó képességénél a hologramos átfedések, behúzva ezzel a valódi színészeket, vagy ahogy a cselekményt zenés betéteken, szimbólumokon keresztül mesélik el, páratlan művészi kifejező összhatás a Remedy-től.
Ennek ékes példái a WE SING és a SUMMONING fejezet, ami kérdés nélkül ugyanolyan instant klasszikus szegmensek, mint a Control-ban az Astray Maze és a Swift Platform. Nem lehetett betelni az itt ért zsigeri eksztázissal, ezúton is örök hála Sam Lake-nek a kitartó lobbizásáért. Alan figurája pazarul lett továbbgörgetve, Ilkka Villi több alteregóban brillírozik, Matthew Porretta perfect hang hozzá. Saga szimpatikus karaktere zseniális átgondolással lett beleszőve a csavarokkal tűzdelt sztoriba. Melanie Liburd szuper, a sidealakok szintén memorizálhatók.
Míg az első rész csupán kellemesen borzongató volt számomra, addig a folytatás esszenciális horroratmoszférával dolgozik. Már a prológusnál azonnal kíméletlenül megteremti ezt, és 20-30+ óráig (néhány kitérőt leszámítva) nem engedi ki a kezéből, ami bravúros. Valahányszor alámerülnek főhőseink a vészjóslóbb helyekre a nyomasztó érzés rögtön jelentkezik. Nem szívlelem az olcsó jump scare-eket a megelőző zenékkel, de itt pont a randomságuk miatt pokoli jól működtek, és okoztak sokszor azonnali szívbajt, a bevillanó rémalakokkal. Az abszolút kedvencem e kapcsán a már kívülről is kísérteties, bizalomgerjesztő névvel ellátott Valhalla Nursing Home, ami már-már Visage szintűen volt hátborzongató etap számomra. Többször is sikerült belém akasztania a félelemfaktort, konkrétan belefagytam a székbe.
De persze a többi területen is érezni a parahangulatot, ahol sokszor nem tudni ki mikor veti rá magát protagonistáinkra. A főbb összecsapások előtt mindig nyugtalanító felvezetés társul, idegtépő hanghatásokkal, intenzív zenékkel. Szokatlanul sok, változatos, éltérő nehézségű rejtvény színesítette még az élményt. Olyannyira, hogy némely opcionális fejtörőnél (a RE2R után ismét) tollat és papírt kellett ragadnom a megfejtésekhez. Nagyon éltem ezt. A játékmenet eleinte kicsit bukdácsolt, de idővel totál ráállt a kezem. A realtime-os Resi-re hajazó inventory-hoz is hozzá tudtam szokni, hála a quick slotos funkciónak, és mindig módfelett díjazom a kimértséget igénylő, lőszertakarékos metódust a legkisebb harcoknál is.
Még mindig a Control nekem a top Remedy game, de az Alan Wake II.-nek sikerült mögé sorolnia. Vérbeli túlélőhorror egy komplex, egyedi univerzummal, ami ha nem lett volna idén a RE4R, akkor GOTY-re tűzném. Overall masterpiece, ott a helye a videójáték világ legjobb folytatásai közt.
Alan Wake II (2023) videójáték 90%
Az Alan Wake 2 az év egyik legjobb játéka lett túlszárnyalva azt, amit egyáltalán vártam tőle. Senki nem csinál úgy videójátékot, mint a Remedy Entertainment. Minden porcikáján érződik az, hogy ez a játék egy küldetés volt a csapat számára, nem pedig valami, amiből pénzt lehet csinálni. Lehengerlő története, nagyszerű vizualitása, egyedi megoldásai olyan egyéniséget kölcsönöznek az Alan Wake 2-nek, ami nem csupán az év, de az elmúlt évtized címei közül is kiemelkedővé teszi. Egyike azon játékoknak, amelyek megérik azt, hogy hosszú időn át emlékezzünk rájuk. Olyan játék lett ez, amelyet fel lehet hozni példaként arra, hogy milyen művészi érték is van a videójáték médiumában.
Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2023/11/14/alan-wake-2-teszt/
Ha tetszett, játssz ezzel is
4 | Control (2019) videójáték 82% | |
2 | Resident Evil 3 (2020) videójáték 83% | |
2 | Twin Mirror (2020) videójáték 63% | |
-1 | Resident Evil 2 (2019) videójáték 93% | |
-1 | The Last of Us Part II (2020) videójáték 91% |