Rumini – A küldetés (2011)

9 éves lányom kapta ajándékba, és velem játszotta az első játékot. Annak ellenére, hogy a Keller & Mayer játékoktól nem vagyok elájulva (gyönyörűen vannak megrajzolva, általában neves illusztrátorok által, viszont maga a játék ettől jóval elmarad), szóval ennek ellenére nagy reményeket fűztem ehhez a játékhoz, mert Ruminit nagyon szeretjük, a könyveket falja a lányom. És hát a leírás alapján a társas is hasonlóan izgalmasnak ígérkezik. És igen! Tényleg az! Nyugodtan mondhatom, beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
Szerintem legjobban a kiszámíthatatlan szó jellemzi. Totálisan kiszámíthatatlan, hogy a tengert ábrázoló játéktáblán, ami valójában Rumini térképe, merre fogunk haladni, ugyanis azt a szélirányokat jelző dobókocka dönti el. Pontosabban, hogy mit dobunk vele. De azért hogy ne csak a szerencsén múljon, olyan oldala is van ennek a kockának, aminél mi dönthetjük el, hogy melyik irányba szándékozunk menni. Sőt, olykor, ha van a tulajdonunkban mágnest ábrázoló kártya, azzal is elfordíthatjuk hajónkat a nem kívánt irányból.
Aztán még ott vannak a szigetek, meg a veszélyek, amik a tengeren ránk leselkednek, ezek mind befolyásolják az utunkat. Épp ezek miatt lesz összetett is a játék, mert ha van ilyen vagy olyan kártyánk, akkor könnyedén szabadulhatunk a szigetről, ha meg nincs, akkor kimaradunk 1-2 körből. (Minden ilyen mezőre más szabály vonatkozik, úgyhogy résen kell lenni.) És hogy milyen kártyánk van, az is részben azon múlik, hogy mit húzunk a pakliból, meg azon, hogy a kincsünkért akarunk-e egyáltalán ilyen (varázsezsköz)kártyát venni. Mert a kincs jól jön akkor is, ha éppen kalózok fogságába esünk.
Szóval a játék kimenetele ugyanannyira függ a szerencsétől, mint tőlünk. Hogy jól tudjuk-e a hajónkat irányozni, mikor lehetőség van rá, és hogy jól tudunk-e kufárkodni az értékes eszközökkel, kincsekkel.
Mi a lányommal egy játék után megszerettük, remélem (és úgy gondolom), hogy ez a lelkesedés később sem múlik el.