Discworld: Ankh-Morpork (2011)

A legnagyobb kedvenc. Bővebben idézném saját magamat:
Komoly gondolkodást igénylő, de igen magas szerencsefaktorú is, mint általában a Korongvilágon történő események. Persze minél jobban ismered a lapokat, annál jobb stratégiákat eszelsz ki, és ez már megmagyarázná, miért akarsz mindig „na még egyet” játszani, de azt hiszem, nem csak erről van szó.
Bár kicsit hasonlít a Munchkinra, mert sok vicces kártya van hozzá, amik a játék tetemes részét kiteszik, ugyanakkor egy gyönyörű Ankh-Morpork térkép is játszik, a hozzá tartozó csatlósokkal, trollokkal, és különféle épületekkel. Ahhoz, hogy nyerj, össze kell hangolnod a kezedben lévő lapokat, az előtted heverő dollárokat és a megszerzett épületek bónuszait is, ami állandó koncentrálást igényel, de ez korántsem elég a győzelemhez. Ha valaki más nyeri meg a játékot, hiába minden igyekezeted, ezért jobb, ha arra is áldozol az idődből, hogy a többiek igyekvéseinek gáncsot vess. Ha mégis úgy érzed, sínen vagy, és csak egy karnyújtásnyira van a győzelem, még mindig színre léphet egy varázsló, akit először ugyan jó ötletnek tűnik hívni, de nyomában árvíz, földrengés, démonok, és számtalan egyéb katasztrófa jár.
Talán ebből is érezni, mennyire jól megfogták az egyes karakterek lényegét, és milyen remekül beépítették a játékba. Így például Igen Hülye Jonatán nem is egyszerű karakterként szerepel, hanem mint kész természeti katasztrófa, Széltoló bármikor el tud slisszolni egy olyan területről, ahol éppen balhé van, Törmelék egyszerre két helyen is rendet tud teremteni a városban, aki az Árnyakat uralja, az könnyen zavargásokat idézhet elő a város környező részein, aki pedig Vinkóval van, mindössze annyi a dolga, hogy megakadályozza, hogy bárki erőfölényre tegyen szert a többiekkel szemben, amíg szépen el nem múlik ez a lehetetlen állapot, azaz véget nem ér a játék.
Nekem ugyan hiányoztak a városon kívüli karakterek (a boszorkányok, Csöves, Kétvirág, Cohen és a hordája, stb.), megértem, hogy nem tartoztak soha szervesen a városhoz. Cserébe gyakorlatilag minden lényegesebb karakter szerepet kapott a rezidensek közül, no meg aztán ki tudja, lehet, hogy egy kiegészítő keretében egyszer még a városba látogat Ogg Jásón.
(Mondjuk ennek az esélye egy a millióhoz.)

Ez egy NAGYON GONOSZ játék! :-))

Nagyon bejött a játék és csak megerősített abban, hogy tényleg nem ártana elmerülnöm Pratchett világában.

Wallace és a Korongvilág együtt… Jó lesz ez? Nagyon!

Egy-egy titkos karakter mögé bújva próbálunk kitolni a másikkal, miközben próbáljuk kitalálni, kik lehetnek az ellenfelek, valamint megakadályozni, hogy ne jöjjenek rá, mi kik vagyunk. Sokat kell taktikázni, ügyeskedni, de a szerencse is komoly szerepet játszik az életben maradásban. Mint Ankh-Morporkban úgy általában :) És hiába érezzük magunkat nyeregben, jön egy nem várt esemény, és utána már csak sírunk. Szerencsére csak a nevetéstől, mert ezt a játékot nem szabad túl komolyan venni. A könyvekből ismert humor nagyon átjön, a grafika is kiváló. Bár felkarolta volna a Delta Vision a könyvkiadások mellé!

Az egyetlen, ami nem tetszik, hogy Vinkóval látszólag könnyebb nyerni, mint mással. De lehet, csak még sokat kell játszani, és tökéletesíteni a taktikát… :)

Egyrészt hurrá, mert Korongvilág, és szeretem a regénysorozatot, másrészt ez is csak egy egymás ellen játszós stratégiai játék. Az egyre biztosabb, hogy lényegesen jobban szeretem a szóbeli kreativitáson alapuló társasjátékokat mint a stratégiai játékot, egymás ellen játszani pedig azt hiszem kifejezetten utálok. Vicces-vicces, és jó társasággal bármit jó játszani, mert az a lényeg hogy játsszunk, de ezerszer többre becsülöm az Activityt, a mesélős kártyajátékokat vagy a kooperatív játékokat, mint az egymás ellen taktikázást.