Gazdálkodj okosan! (1966)

Gyerekkorom játéka. Nem tudom, ma is élvezném-e – feltételezem, hogy nem – de szép emlékek fűződnek hozzá.

Tulajdonképpen ebben a játékban találkoztam először a 60-as évek igazi hamisítatlan szocreál lakáskultuszával. :)

Igen, gyerekként ez volt, ezt játszottuk, szerettük. De ez egy hosszú, unalmas, 99,9%-ban kizárólag szerencse alapú játék, annyi ezer (!) jobb játék van nála, hogy az elképesztő. Igen, még a Monopoly/Capitaly is fényévekkel jobb nála, pedig afölött is eljárt már az idő. De ezt úgy alkották meg a szocialista időkben, hogy a kapitalizmusnak és az interakciónak az irmagját is kiirtották belőle, gyakorlatilag magát a játékot, bármiféle döntést kiirtva az egészből.
Ne ezt játsszátok! Játsszatok jobb játékokat, rengeteg van!

Unalmas, monoton, dobj és lépj. Felejtsétek el.

Ezt se kell bemutatni senkinek. Az évek alatt számos verzióval játszottam, nekünk a duplakörös volt meg, ahol lehet limót is venni, meg a házat csak 3 részletben tudod, annyira nem szerettem azt a verziót, de a játékot magát a mai napig :)

Kicsit csalóka az adatlapon a 45 perces játékidő…
Gyerekként én ezt a játékot még mondhatni szerettem, de mindig is zavart, hogy ez egy végtelen játék. Kevés embernek van türelme végigjátszani, még a Monopoly-nál is lassabb szerintem. Ha valahogy fel lehetne pörgetni, még jó is lenne.

Nézzük reálisan… mint társasjáték, csapnivaló. Full szerencse kérdés, és aki megnyeri a szombabútort, viszi a játékot.
De mint életérzés, mint nosztalgiafaktor, 10 csillagot is érne azoknál, akik ezen nőttek fel.

Lehetett nagyokat játszani, nevetni, veszekedni.
Lakás még nem volt, de bútorok már igen. Spórolni, vásárolni. Nem lépni a szívatós mezőkre.
Inkább a nosztalgia jut eszembe róla. Kétféle is volt nekünk. Mindkettő forint alapú.

Régen nagy kedvenc volt, de idén mikor újra megtaláltam a szekrényben, játszottunk vele egyet, de elég nagy csalódás volt. Valahogy már nem pörög úgy, ahogy régen tűnt. Csak dobálgatunk, rójuk a köröket, kevés taktika és kevés gondolkodás kell hozzá. Inkább nem erőltetném a továbbiakban.

Sosem rajongtam úgy igazán az ilyen fajta játékokért, de ha az alkalom úgy hozza, szívesen játszom vele.
Egyik unokatesóm kapta még meg karácsonyra ezt a játékot. Valamikor az uniós csatlakozás körüli időkben lehetett, mert marha nagy szó volt, hogy az övében euro volt a fizetőeszköz.