Dragon Age: The Veilguard (2024)

Előrebocsátom, hogy ez az első Dragon Age, amivel játszottam, úgyhogy nem fogom hasonlítgatni az előző játékokhoz, nem fogok lore dolgokat kritizálni. Bár sokan állítják, hogy túl sok az expozíció meg unalmas vagy éppen nem lehet követni – nekem pont elég információ volt, hogy érdekeljen és behúzzon a világ és a karakterek, bár a cameók biztos nem értek el nálam semmit.

Ez a játék amúgy a Mass Effect 2 és a Marvel's Midnight Suns szerelemgyereke – akinek a fluffy, found family életérzés bejött a Midnight Sunsból (sőt, a történet hangulata és hangneme is pont ugyanolyan – közelgő apokalipszis sötét istenekkel, miközben mindenki viccelődik, humorral vezeti le a feszültséget), annak szerintem a történettel nem lesz itt gondja. A játék felépítése ugyan lehet elavult, a BG3 mellett főleg elhiszem, hogy a szerepjátékosok sírnak, de nekem ez a játékélmény pont megfelelő volt – a felépítése ugyanolyan, mint a Mass Effect 2-nek. Egy nagy küldetés a végén, amire mindenkit fel kell készíteni, különben hullanak a companionok és a factionvezérek.

Ez volt talán az első játék, ahol 6-ból 5 romantikus opció teljesen bejött, és nem tudtam választani sem közülük. Mindegyik mellékküldetés a főtörténetbe organikusan illik, ezért kifejezetten nagy élvezettel csináltam ezeket, nem éreztem unalmas, pipálandó nyűgnek őket, és volt értelme, hogy miért kell most segíteni a társainknak, illetve ha nem segítünk nekik, akkor miért vezetne az a halálukhoz a csatában.

A harcrendszer engem a Guardians of the Galaxyra emlékeztetett – flashy, látványos, a társaink különböző képességeivel kombózva lehet nagyobbakat ütni. Bár nem sok az enemy variáció kifejezetten nem untatott, mert kreatív megoldásokkal, level és combat designnal mindig feldobták.

A negatív:
– A puzzle-ök halálosan egyszerűek – de annyira ez nem zavart.
– Az ugrálás kriminálisan rossz, és főleg mert kell kicsit platformerkedni, nem igazán esett jól. (Hányszor ugrottam véletlen vízbe és haltam meg vagy kellett a nagyon lassú felkúszó animációt végignéznem.)
– Enyhébb grafikai bugok.
– Mélyebb szerepjátékra nem alkalmas, mert nagyon sok különbséget a dialógus kerék nem jelent. Egy nagyobb döntés van csak a játékban + nyilván a vége és a companion küldetések.

Őszintén, ez a játék egyáltalán nem éri meg a sok savazást, amit kapott. Persze, vannak benne kritizálható dolgok, a befejezés például elég érdekesen lett megírva (pláne a secret ending), néhány karakterszál kicsit alulírt és számomra a románc sem lett olyan erős, mint az inquisitionben (sooookkal rövidebb, plusz majdnem kimerül annyiban hogy kedves vagy a karakterekkel a beszélgetések alatt), illetve a döntéseknek alig van következménye, de nálam a negatívumok itt ki is merültek. (oké, azt még ide tenném hogy szegény Dorian stílusérzéke eltűnt az évek alatt, de ez csak ilyen lányos probléma)

Teljesen jó fantasy rpg, és nagyon élvezhető dragon age, értékeltem a cameokat, élvezetes a combat, tetszettek a pályák, élvezetes volt fullozni a kerületeket, tetszett hogy a mellékkarakterek nincsenek hozzámkötve, hanem élik a saját életüket ha nem velük jövök össze, az egész csapatnak nagyon aranyos volt a dinamikája, a karakterkészítő az egyik legjobb, amivel találkoztam ( az első Rookom konkrétan a legjobb OC akit valaha csináltam, főleg úgy, hogy mennyi személyiséget ad neki a játék a konstans szinkronnal meg a hátterével). Nálam külön plusz, hogy egyszerű puzzlek vannak mindenhol, utálok órákat bíbelődni ilyen kis cuccokal, mikor mellettem folyik az élet a játékban.
Biztos újrajátszom még párszor.

Ez a játék tönkretett. 10/10

Abszolút nem érdemli meg ezt a rettentően nagy siránkozást és negativitást a játékvilágtól. Én szinte minden percét élveztem annak ellenére, hogy nem lett egy igazán „mély” rpg. Szerethető karakterek, jó csapattárs történeti küldetések és szerintem a látványvilága is szép annak ellenére, hogy eltért a régi képivilágtól.