Dragon Age: The Veilguard (2024)

Előrebocsátom, hogy ez az első Dragon Age, amivel játszottam, úgyhogy nem fogom hasonlítgatni az előző játékokhoz, nem fogok lore dolgokat kritizálni. Bár sokan állítják, hogy túl sok az expozíció meg unalmas vagy éppen nem lehet követni – nekem pont elég információ volt, hogy érdekeljen és behúzzon a világ és a karakterek, bár a cameók biztos nem értek el nálam semmit.

Ez a játék amúgy a Mass Effect 2 és a Marvel's Midnight Suns szerelemgyereke – akinek a fluffy, found family életérzés bejött a Midnight Sunsból (sőt, a történet hangulata és hangneme is pont ugyanolyan – közelgő apokalipszis sötét istenekkel, miközben mindenki viccelődik, humorral vezeti le a feszültséget), annak szerintem a történettel nem lesz itt gondja. A játék felépítése ugyan lehet elavult, a BG3 mellett főleg elhiszem, hogy a szerepjátékosok sírnak, de nekem ez a játékélmény pont megfelelő volt – a felépítése ugyanolyan, mint a Mass Effect 2-nek. Egy nagy küldetés a végén, amire mindenkit fel kell készíteni, különben hullanak a companionok és a factionvezérek.

Ez volt talán az első játék, ahol 6-ból 5 romantikus opció teljesen bejött, és nem tudtam választani sem közülük. Mindegyik mellékküldetés a főtörténetbe organikusan illik, ezért kifejezetten nagy élvezettel csináltam ezeket, nem éreztem unalmas, pipálandó nyűgnek őket, és volt értelme, hogy miért kell most segíteni a társainknak, illetve ha nem segítünk nekik, akkor miért vezetne az a halálukhoz a csatában.

A harcrendszer engem a Guardians of the Galaxyra emlékeztetett – flashy, látványos, a társaink különböző képességeivel kombózva lehet nagyobbakat ütni. Bár nem sok az enemy variáció kifejezetten nem untatott, mert kreatív megoldásokkal, level és combat designnal mindig feldobták.

A negatív:
– A puzzle-ök halálosan egyszerűek – de annyira ez nem zavart.
– Az ugrálás kriminálisan rossz, és főleg mert kell kicsit platformerkedni, nem igazán esett jól. (Hányszor ugrottam véletlen vízbe és haltam meg vagy kellett a nagyon lassú felkúszó animációt végignéznem.)
– Enyhébb grafikai bugok.
– Mélyebb szerepjátékra nem alkalmas, mert nagyon sok különbséget a dialógus kerék nem jelent. Egy nagyobb döntés van csak a játékban + nyilván a vége és a companion küldetések.

Őszintén, ez a játék egyáltalán nem éri meg a sok savazást, amit kapott. Persze, vannak benne kritizálható dolgok, a befejezés például elég érdekesen lett megírva (pláne a secret ending), néhány karakterszál kicsit alulírt és számomra a románc sem lett olyan erős, mint az inquisitionben (sooookkal rövidebb, plusz majdnem kimerül annyiban hogy kedves vagy a karakterekkel a beszélgetések alatt), illetve a döntéseknek alig van következménye, de nálam a negatívumok itt ki is merültek. (oké, azt még ide tenném hogy szegény Dorian stílusérzéke eltűnt az évek alatt, de ez csak ilyen lányos probléma)

Teljesen jó fantasy rpg, és nagyon élvezhető dragon age, értékeltem a cameokat, élvezetes a combat, tetszettek a pályák, élvezetes volt fullozni a kerületeket, tetszett hogy a mellékkarakterek nincsenek hozzámkötve, hanem élik a saját életüket ha nem velük jövök össze, az egész csapatnak nagyon aranyos volt a dinamikája, a karakterkészítő az egyik legjobb, amivel találkoztam ( az első Rookom konkrétan a legjobb OC akit valaha csináltam, főleg úgy, hogy mennyi személyiséget ad neki a játék a konstans szinkronnal meg a hátterével). Nálam külön plusz, hogy egyszerű puzzlek vannak mindenhol, utálok órákat bíbelődni ilyen kis cuccokal, mikor mellettem folyik az élet a játékban.
Biztos újrajátszom még párszor.

Ez a játék tönkretett. 10/10

Abszolút nem érdemli meg ezt a rettentően nagy siránkozást és negativitást a játékvilágtól. Én szinte minden percét élveztem annak ellenére, hogy nem lett egy igazán „mély” rpg. Szerethető karakterek, jó csapattárs történeti küldetések és szerintem a látványvilága is szép annak ellenére, hogy eltért a régi képivilágtól.

Nagy rajongója vagyok a szériának. Olvastam a könyveket, képregényeket, több száz órám van az előző játékokban.

Őszintén elmondhatom, hogy azt kaptam, amit vártam. A Veilguard tökéletesen hozza a Dragon Age hangulatot és világot. Persze mindenbe bele lehet kötni és manapság szeretnek is a „játékosok” boszorkányüldözéssel fogadni új megjelenéseket, de ez a játék tényleg jó.

Kezdjük azzal, hogy mindegyik Dragon Age játék más volt egy kicsit, mindegyikben voltak újítások, gyengeségek és erősségek. A világ háttere azonban mindig bővült és folyamatosan kaptunk új kedvenc karaktereket és régieket is vissza cameoba. Ez itt is jelen van. Az LMBTQ és Woke kifogás hülyeség pedig alaptalan, mert egy rajongó pontosan tudja, hogy ez mindig részese volt a szériának, és maga a játék sosem erőltette rá ezt a játékosra. De vannak és voltak karakterek akik ilyenek voltak, ezt szerették, azt szerették, pont, mint a valóságban. Ettől pedig nem lesz semmi sem kevesebb vagy több.

A sztori lineáris, bár rengeteg mellék küldetés van benne, mint a DAO-ban vagy a DA2-ben. A pályák térképei is inkább visszatértek erre a formára, és nem vitték tovább a DAI open worldjét. Nagyon sok gyűjthető elem/kódex leírás van benne, mint az előző szériákban, amelyeket érdemes el-elolvasni. Vannak visszautalások az előző részekre, a könyv vagy éppen képregényekre is. Igaz nem olyan nagy hangsúllyal, így olyan játékos sem érzi magát elveszve, aki teljesen új a világban.

Az elején picit féltem attól, hogy nem tartották meg a Keepet, de látva, hogy hozták ki azt a pár döntést, amit az elején vagy közben beállíthattunk, egyáltalán nem bánom már. Mert a történetben kipótolja ezt a részt és válaszol rá valamelyest, hogy miért.

– Aki arra morog, hogy túl humoros a játék -> Már a DAO-ban is voltak ugyan ilyen, ugyan ennyi humoros megszólalások, néha secondhand szégyenérzetű karakterek. Zevran apró bókját és Wynne apró flörtjét nem is említve. A széria mindig hozta a humort magával, ami szükséges is, hiszen a történet és a világ alapvetően sötét.
– LMBTQ és Woke -> Nem jobban, mint az előző részek. A játék nem erőlteti rád, a játékos eldöntheti maga, hogy mit részesít előnyben.
– Gyenge párbeszédek -> Nope. A párbeszédek többsége megmutatja, hogy a karakterek fejlődnek vagy éppen hogy állnak a világhoz, ez a személyiségük része. A DAO-ban Stennel egy süteményről is tudtál beszélni, miért lenne gyengébb az, hogy Lucanis a kávét említi? Arról ne is beszéljünk, hogy Anders mennyit emlegette kedvenc macskáját.
– Nem elég sötét a hangulat! -> Kérlek menj el a Blight területekre és meglátod, hogy de… amikor kell, elég sötét a játék. Látod a szenvedést Tevinter utcáin, látod a háború nyomait egyre jobban. A DAI-ban sem jelent meg azonnal minden rossz. Az tény, hogy a képi világ színesebb, mivel északon vagyunk, ami fejlettebb, mint mondjuk Ferelden volt. De azt is vegyük figyelembe, hogy 22-23 év eltelt a DAO óta. Az a valóságban is sok idő lehet.

– Az irányítás minden játékban más volt és fejlődött. Én nem bánom, hogy most lendületes és akció dúsabb, a taktikai részt így is használni kell, mert bőven találkozhatunk nagy és kifejezetten kellemetlen ellenfelekkel, akikkel vagy 10-20 perc is lehet egy harc, ha nem vagy nagy szinten vagy nem megfelelő taktikát alkalmazol. Persze, az Arishokot is anno 30-40 perc volt leszedni a második részben. :D

És még sok mindent lehetne írni, de nem hiszem, hogy érdemes lenne jobban bele menni. Inkább azt javaslom, hogy mindenki próbálja ki a játékot minden előzetes ellenérzett nélkül és eldönti, neki mennyire tetszik vagy sem. Vannak hibái és vannak előnyei a játéknak, de mindenképpen méltó részese a szériának. Lehet nem szeretni, lehet imádni (én sem szeretem a második részt annyira, mint az elsőt), de ettől függetlenül tudom, hogy elismerten a széria tagja. Plusz vegyük figyelembe, hogy nem lehet mindenkinek „tökéletest alkotni”.

Azok pedig, akik tönkreteszik 10 év munkáját vagy más rajongók őszinte szeretetét pár tévképzet meg agymosás miatt, ássák el magukat pls.