Dragon Age: The Veilguard (2024)

Őszintén, ez a játék egyáltalán nem éri meg a sok savazást, amit kapott. Persze, vannak benne kritizálható dolgok, a befejezés például elég érdekesen lett megírva (pláne a secret ending), néhány karakterszál kicsit alulírt és számomra a románc sem lett olyan erős, mint az inquisitionben (sooookkal rövidebb, plusz majdnem kimerül annyiban hogy kedves vagy a karakterekkel a beszélgetések alatt), illetve a döntéseknek alig van következménye, de nálam a negatívumok itt ki is merültek. (oké, azt még ide tenném hogy szegény Dorian stílusérzéke eltűnt az évek alatt, de ez csak ilyen lányos probléma)

Teljesen jó fantasy rpg, és nagyon élvezhető dragon age, értékeltem a cameokat, élvezetes a combat, tetszettek a pályák, élvezetes volt fullozni a kerületeket, tetszett hogy a mellékkarakterek nincsenek hozzámkötve, hanem élik a saját életüket ha nem velük jövök össze, az egész csapatnak nagyon aranyos volt a dinamikája, a karakterkészítő az egyik legjobb, amivel találkoztam ( az első Rookom konkrétan a legjobb OC akit valaha csináltam, főleg úgy, hogy mennyi személyiséget ad neki a játék a konstans szinkronnal meg a hátterével). Nálam külön plusz, hogy egyszerű puzzlek vannak mindenhol, utálok órákat bíbelődni ilyen kis cuccokal, mikor mellettem folyik az élet a játékban.
Biztos újrajátszom még párszor.

Előrebocsátom, hogy ez az első Dragon Age, amivel játszottam, úgyhogy nem fogom hasonlítgatni az előző játékokhoz, nem fogok lore dolgokat kritizálni. Bár sokan állítják, hogy túl sok az expozíció meg unalmas vagy éppen nem lehet követni – nekem pont elég információ volt, hogy érdekeljen és behúzzon a világ és a karakterek, bár a cameók biztos nem értek el nálam semmit.

Ez a játék amúgy a Mass Effect 2 és a Marvel's Midnight Suns szerelemgyereke – akinek a fluffy, found family életérzés bejött a Midnight Sunsból (sőt, a történet hangulata és hangneme is pont ugyanolyan – közelgő apokalipszis sötét istenekkel, miközben mindenki viccelődik, humorral vezeti le a feszültséget), annak szerintem a történettel nem lesz itt gondja. A játék felépítése ugyan lehet elavult, a BG3 mellett főleg elhiszem, hogy a szerepjátékosok sírnak, de nekem ez a játékélmény pont megfelelő volt – a felépítése ugyanolyan, mint a Mass Effect 2-nek. Egy nagy küldetés a végén, amire mindenkit fel kell készíteni, különben hullanak a companionok és a factionvezérek.

Ez volt talán az első játék, ahol 6-ból 5 romantikus opció teljesen bejött, és nem tudtam választani sem közülük. Mindegyik mellékküldetés a főtörténetbe organikusan illik, ezért kifejezetten nagy élvezettel csináltam ezeket, nem éreztem unalmas, pipálandó nyűgnek őket, és volt értelme, hogy miért kell most segíteni a társainknak, illetve ha nem segítünk nekik, akkor miért vezetne az a halálukhoz a csatában.

A harcrendszer engem a Guardians of the Galaxyra emlékeztetett – flashy, látványos, a társaink különböző képességeivel kombózva lehet nagyobbakat ütni. Bár nem sok az enemy variáció kifejezetten nem untatott, mert kreatív megoldásokkal, level és combat designnal mindig feldobták.

A negatív:
– A puzzle-ök halálosan egyszerűek – de annyira ez nem zavart.
– Az ugrálás kriminálisan rossz, és főleg mert kell kicsit platformerkedni, nem igazán esett jól. (Hányszor ugrottam véletlen vízbe és haltam meg vagy kellett a nagyon lassú felkúszó animációt végignéznem.)
– Enyhébb grafikai bugok.
– Mélyebb szerepjátékra nem alkalmas, mert nagyon sok különbséget a dialógus kerék nem jelent. Egy nagyobb döntés van csak a játékban + nyilván a vége és a companion küldetések.

Ez a játék tönkretett. 10/10

Úgy látom ezen az oldalon csak nekem nem tetszett..
Egy felszínes disney játékot csináltak belőle. Az írás amivel problémám volt, a párbeszédek, a társak felszínessége…
A korábbi részekben mindig volt egy pár szereplő, akit bírtam, de ebben sajnos nem..
Szerintem elég lett volna a korábbi részek íróit megtartani, és ugyanolyan jó lehetett volna mint a korábbi részek..

Abszolút nem érdemli meg ezt a rettentően nagy siránkozást és negativitást a játékvilágtól. Én szinte minden percét élveztem annak ellenére, hogy nem lett egy igazán „mély” rpg. Szerethető karakterek, jó csapattárs történeti küldetések és szerintem a látványvilága is szép annak ellenére, hogy eltért a régi képivilágtól.

Meglepően jó volt ez a játék annak ellenére, hogy mennyi negatívat hallottam róla.
A történet jó volt, és a szereplők is rendben voltak, de bevallom az egyikőjük egyáltalán nem volt szimpatikus, egyenesen irritált. A fő problémám Taash-al az volt, ahogyan a sztorija meg volt írva borzasztóan negatívan tünteti fel azt, amit az egész reprezentálni szeretne. Félreértés ne essék nem azt kritizálom, hogy egy játékban bizonyos identitással rendelkező emberek reprezentálva vannak, hiszen egy nagyon jó és megható történet lehetett volna arról, hogyan találja meg önmagát és fogadja el azt aki. Viszont szerintem az írók itt szabadságra mentek, hiszen az egész annyira kellemetlen volt, hogy amikor lehetett kerültem a karaktert. A viselkedése borzasztó és nem is javul sehova, olyan volt mintha egy magát nagyon edgy-nek hívő kamasszal beszélgettem volna, aki meg van győződve róla, hogy mindenki ellene van, akkor is ha segíteni szeretnél neki.
Továbbá, drága készítők, a side quest azért SIDE quest, mert OPCIONÁLIS. Ugyanakkor ahhoz, hogy a frakciók ereje elég magasan legyen egy jó végkimenetelhez, ahhoz az összes nyamvadt szöszmötölős side questet végig kellett csinálnom, különben az összes főszereplőm odaveszett volna.
A romance nekem egy picit üresnek tűnt, sokkal jobban örültem volna speciális cutsceneknek, amit az adott karakterrel való kapcsolat old fel, ehelyett van pár dialógus és egy jelenet a vége fele, ami minden karakter esetén ugyanaz.
Na, de hogy pozitívat is mondjak, nagyon tetszett, hogy a karakterem teljesen testre szabható volt, a füle hosszától a derékbőségen át a magasságig minden én állíthattam be így sokkal inkább úgy éreztem, hogy ez az én történetem.
Összegezve, a Dragon Age: The Veilguard nagyon élvezhető játék pár apróbb hibával, de mindenképp megéri egyszer kipróbálni azoknak, akik szeretik a fantasy RPG-ket.

Nagy rajongója vagyok a szériának. Olvastam a könyveket, képregényeket, több száz órám van az előző játékokban.

Őszintén elmondhatom, hogy azt kaptam, amit vártam. A Veilguard tökéletesen hozza a Dragon Age hangulatot és világot. Persze mindenbe bele lehet kötni és manapság szeretnek is a „játékosok” boszorkányüldözéssel fogadni új megjelenéseket, de ez a játék tényleg jó.

Kezdjük azzal, hogy mindegyik Dragon Age játék más volt egy kicsit, mindegyikben voltak újítások, gyengeségek és erősségek. A világ háttere azonban mindig bővült és folyamatosan kaptunk új kedvenc karaktereket és régieket is vissza cameoba. Ez itt is jelen van. Az LMBTQ és Woke kifogás hülyeség pedig alaptalan, mert egy rajongó pontosan tudja, hogy ez mindig részese volt a szériának, és maga a játék sosem erőltette rá ezt a játékosra. De vannak és voltak karakterek akik ilyenek voltak, ezt szerették, azt szerették, pont, mint a valóságban. Ettől pedig nem lesz semmi sem kevesebb vagy több.

A sztori lineáris, bár rengeteg mellék küldetés van benne, mint a DAO-ban vagy a DA2-ben. A pályák térképei is inkább visszatértek erre a formára, és nem vitték tovább a DAI open worldjét. Nagyon sok gyűjthető elem/kódex leírás van benne, mint az előző szériákban, amelyeket érdemes el-elolvasni. Vannak visszautalások az előző részekre, a könyv vagy éppen képregényekre is. Igaz nem olyan nagy hangsúllyal, így olyan játékos sem érzi magát elveszve, aki teljesen új a világban.

Az elején picit féltem attól, hogy nem tartották meg a Keepet, de látva, hogy hozták ki azt a pár döntést, amit az elején vagy közben beállíthattunk, egyáltalán nem bánom már. Mert a történetben kipótolja ezt a részt és válaszol rá valamelyest, hogy miért.

– Aki arra morog, hogy túl humoros a játék -> Már a DAO-ban is voltak ugyan ilyen, ugyan ennyi humoros megszólalások, néha secondhand szégyenérzetű karakterek. Zevran apró bókját és Wynne apró flörtjét nem is említve. A széria mindig hozta a humort magával, ami szükséges is, hiszen a történet és a világ alapvetően sötét.
– LMBTQ és Woke -> Nem jobban, mint az előző részek. A játék nem erőlteti rád, a játékos eldöntheti maga, hogy mit részesít előnyben.
– Gyenge párbeszédek -> Nope. A párbeszédek többsége megmutatja, hogy a karakterek fejlődnek vagy éppen hogy állnak a világhoz, ez a személyiségük része. A DAO-ban Stennel egy süteményről is tudtál beszélni, miért lenne gyengébb az, hogy Lucanis a kávét említi? Arról ne is beszéljünk, hogy Anders mennyit emlegette kedvenc macskáját.
– Nem elég sötét a hangulat! -> Kérlek menj el a Blight területekre és meglátod, hogy de… amikor kell, elég sötét a játék. Látod a szenvedést Tevinter utcáin, látod a háború nyomait egyre jobban. A DAI-ban sem jelent meg azonnal minden rossz. Az tény, hogy a képi világ színesebb, mivel északon vagyunk, ami fejlettebb, mint mondjuk Ferelden volt. De azt is vegyük figyelembe, hogy 22-23 év eltelt a DAO óta. Az a valóságban is sok idő lehet.

– Az irányítás minden játékban más volt és fejlődött. Én nem bánom, hogy most lendületes és akció dúsabb, a taktikai részt így is használni kell, mert bőven találkozhatunk nagy és kifejezetten kellemetlen ellenfelekkel, akikkel vagy 10-20 perc is lehet egy harc, ha nem vagy nagy szinten vagy nem megfelelő taktikát alkalmazol. Persze, az Arishokot is anno 30-40 perc volt leszedni a második részben. :D

És még sok mindent lehetne írni, de nem hiszem, hogy érdemes lenne jobban bele menni. Inkább azt javaslom, hogy mindenki próbálja ki a játékot minden előzetes ellenérzett nélkül és eldönti, neki mennyire tetszik vagy sem. Vannak hibái és vannak előnyei a játéknak, de mindenképpen méltó részese a szériának. Lehet nem szeretni, lehet imádni (én sem szeretem a második részt annyira, mint az elsőt), de ettől függetlenül tudom, hogy elismerten a széria tagja. Plusz vegyük figyelembe, hogy nem lehet mindenkinek „tökéletest alkotni”.

Azok pedig, akik tönkreteszik 10 év munkáját vagy más rajongók őszinte szeretetét pár tévképzet meg agymosás miatt, ássák el magukat pls.