Munchkin (2012)

Általában jobban szeretem, ha nem kell direkt kitolni a másikkal egy játékban. Persze mindig ellenfelek vagyunk, de a legtöbb játékban a saját ügyességed, ravaszságod, stratégiai érzéked kell a győzelemhez. Itt valahogy mégis megfogott ez a részlet is, hogy bizony kell hátráltatni a másikat, hiszen még így érdekesebb is az egész parti. Már a kártyákat átnézve szerezhetünk magunknak jó pillanatokat, kell egy elmeállapot ezek kitalálásához. :D Tényleg igazi alapdarab, egyszer érdemes mindenkinek kipróbálni.

A partyjátékok egyik legjobb darabja, ha lehet ilyet mondani. A kártyákat csak imádni lehet, annyi agyament hülyeség szerepel rajtuk. Anno barátomat meg is ihlette a játék, nemrég mutatta meg, milyen baromságokat írt össze ő is – ideje lenne azt is kipróbálni, bár állítása szerint a tesztalanyaival játszva érezte a játék kiegyensúlyozatlanságát, így kéne még alakítania rajta. Pedig a látottak alapján simán elmenne Munchkin kiegészítőnek.
Csak sok ember kell hozzá és lehetőleg nem a sértődős fajtából.

Anno marha nagy fanok voltunk, a legújabb kiegészítőn kívül mindegyik megvan. Heti szinten 2-3 napot, alkalmanként legalább 3-6 órát toltuk, de aztán szétszéledt a csapat és azóta csak porosodik a szekrényben és várakozik ránk. Nagy ritkán vesszük csak elő.
Mindenképpen szétszakít barátságokat, óvatosan vele :D

Párszor játszottam vele kollégiumi társasesten, de valahogy nem az én stílusom volt. Pedig szeretem a partijátékokat, és a stratégiai játékokat is, ennek pedig a humora is kifejezetten kellemes… de valahogy nem nyűgözött le annyira, mint reméltem.