Először a Fun with geeksen néztem, hogyan játsszák, és azt hiszem, akkor pont az átjött, hogy ez egy nem könnyű partijáték. Így addig nyaggattam páromat, amíg csak ki nem próbáltuk.
A játék abból áll, hogy meghatározott ikonok vannak, ahova jelölőket lehet letenni. Vannak többféle színű jelölők, ha több aspektust, vagy több szót kellene megfejteni, és vannak pici kockák, amikkel ezeket az aspektusokat részletezni lehet.
Szerintem, amikor asszociációra gondol az ember, akkor a Dixit jut az eszébe: van egy kép, amiről gondolnod kell valamit. A Concept ennél egy mélyebb asszocicációt mutat be: asszociálnod kell a fogalomról, de úgy, hogy legyen olyan tulojdonsága, amit meg tudsz mutatni ezen a táblán. Nem könnyű, és az sem könnyű, hogy mással ne legyen összetveszthető (amikor a trombitát raktam ki, akkor eljutottunk odáig, hogy rézfúvós, majd mondtam, hogy én ennél többet nem tudok ebből kihozni, kérlek találgasd ki az összes rézfúvóst). Közben a másik fejével is kell gondolkodni, mi az amit másfelé vihet, mi az, amit nem feltétlenül úgy ért, ahogyan kellene. (mókust kellett kitalálnia páromnak, és színnek a vöröst és barnát raktam. Az összes vörös állatot vgigpróbálgatta, mikor a végén mondja, hogy de hát a mókus barna. Én csak forgattam a szemeimet, és azóta is vörös mókus képeket küldök neki)
Ami érdekes, hogy nem könnyű, mert nagyon kevés ikon van, és sokról (akármennyire vannak hivatalosan elfogadott jelentései) másra is lehet asszociálni, így nagyon eltudja az embert binni. Ellenben szerintem pont ez a vonzereje is a játéknak. Nem az a lényeg, hogy rögtön meglegyen, hanem hogy közben figyelj a másikra, és próbálj neki segíteni. Kínszenvedés, de az a fajta, amikor nevetsz a másikon és magadon, hogy milyen hülyék vagytok, és aztán új feladványt vesztek elő.
Szerintem zseniális játék, és olyan asszociációs játék, amit párom is szeret (ami hihetetlen, mert ezt a műfajt nem nagyon szereti). Sokat nevettünk játék közben, és azt hiszem, még sok-sok órát fogunk ebbe ölni, és hogy minél jobban elmutogathassuk az ikonokkal, például a lumbágót is.