Arkham Horror: The Card Game (2016)

Nagyon nagy fába várom a fejszémet, mert szeretnék érdemben pár szót írni az Arkham Horror: The Card Game-ről. Nem csak azért lesz ez nehéz, mert maga a játék bonyolult lenne (mondjuk, az se segít), hanem mert bármit elárulnék róla, már spoilernek minősülne. Ezért igyekszem ködös maradni, mégis valamennyi informatív.

JÖJJÖN A BORZALOM!

Amikor először hallottam magáról a játékról, eléggé vegyesek voltak a gondolataim, mert korábban volt szerencsém más FFG játékkal és nem ismeretlen számomra a Cthulhu-mítosz sem. Az Ősi Jel nevű játékkal játszottam korábban és egy ideig birtokoltam is, de nem tartottam többre egy nagyon szép kockapókernél és mivel rendszeresen szerencsétlen kézzel dobtam, csak frusztrált és egy cseppet sem élveztem. A Call Of Cthulhu szerepjáték egy fokkal már jobban bejött, de a baráti köröm annyira nem nyitott a klasszikus szerepjátszásra. Maga a világ mindig is vonzott, de valahogy sosem találtam a rendesen balanszolt játékot, ami képes lenne megfogni. De nem adtam fel és mivel a rendes Arkham Horror mindig is érdekelt, de a kockadobásokat nem szeretem, adta magát, hogy legalább egy próbát tegyek a kártyaváltozattal.
Ekkor kaptam az első sokkot: EZ NEM A KÁRTYÁS VÁLTOZATA A TÁBLÁSNAK. A címen kívül véleményem szerint sokban nem is hasonlít, mert míg a táblás Arkham Horror (és cáfoljatok meg nyugodtan), tudtommal inkább egy akció orientáltabb játék, tele nyomozással és Dagon Ezoterikus Rendjének ivadékaival. Addig az Arkhan Horror: The Card Game egy olyan „történet”, ahol egy percre sem veszik el a felfedezés öröme, a fókusz inkább a nyomozáson és a túlvilági borzalmak megismerésén van, a harc elkerülhető(bb), és igencsak megcsap annak a szele, hogy halandó senkik vagyunk a Vének Nagy Játszmájában.

MI VAN A DOBOZBAN?

A doboz tartalmaz egy halom jelölőt, elképesztő mennyiségű kártyát és legnagyobb meglepetésemre, káosz tokeneket, amik a kockadobást hivatottak kiváltani. Ugyanis a játék során próbákat fogunk tenni, mint a klasszikus szerepjátszás során, csak itt egy úgynevezett káosz zsákból kihúzott „zseton” fogja eldönteni, hogy milyen eredménnyel zártuk a próbát. Játékonként jellemzően 14 zseton kerül a zsákba, szóval kicsit olyan, mintha egy D14-es kockát vetne a mesélő a történet bizonyos pontjain. A kártyát átbogarászása és megcsodálása után (édes jó istenem milyen szépe) előkerült a szabály könyv… vagyis három darab füzetecske. Ekkor nagy levegőt vettem, mert ugyan tudtam, hogy a játék komplex, de ezzel szembesülni elég kiábrándító volt. Abszolút megértem azokat, akik itt adják fel a dolgot. Mivel nem egyszerű vele játszani. Még az alapszabályok csak-csak, de nagyon sok kis szabály van, amit fejben kell tartani vagy játék közben bogarászgatni kell a szabálykönyvet. Maga a szabálykönyv nem hosszú, kb 14-15 oldal. Ebben, nagy vonalakban mindent elmond, de aki azt érzi, hogy kevés (és higgyétek el, fogjátok), előkerülhet a háromszor ilyen hosszú referencia könyv, ami mindent letisztáz. Ha bármilyen kérdésed lesz, garantálom, hogy ebben választ fogsz kapni. Node, akkor mire való a harmadik füzet?

A SÖTÉTSÉGBE VEZETŐ ÚTON

Az Arkham Horror: The Card Game egy kőkemény amerish játék, mert minden a történt alá van rendelve. A harmadik füzet tartalmazza a játék esszenciáját, a küldetésünket. Az alapdoboz 3 összefüggő fejezetet tartalmaz, melyben a játékmenetünk és az ott meghozott döntéseink határozzák meg a későbbi settingeket, előnyöket vagy hátrányokat, illetve ezek határozzák meg konkrétan a folytatást is.
Lehetőségünk van a játék elején összeállítani nyomozónk pakliját (meghatározott paraméterek alapján), majd olvassuk el Kampány füzet első bejegyzését. Ezek a meghatározások adják meg, hogy mi fog történni, hogyan kerülnek fel a helyszínkártyák, majd megkapjuk a kaland háttértörténetét. Ez konkréten „novellaszerűen” van megírva, elképesztően megalapozva a játéknak. Minden kalandhoz jár egy Agenda (lényegében ezek a rossz, hátrálható történet elemek) és egy Kaland (ez viszi előrébb a történetet és határozza meg a később settingeket és feladatokat) paklit.
Minden sikeresen/sikertelenül befejezett sztori elem után alakul tovább a történet és kapunk a nyakunkba újabb ellenfeleket vagy kerülünk más-már helyzetbe. Folyamatosan kapunk győzelmi pontokat, melyekkel a későbbiekben paklinkat fejleszthetjük. Erre mindenképpen szükségünk lesz, mert gyakran szaladunk bele ellenfelekbe, akik az életerőnk mellett az ép elménket is megcsapolják és ha fel akarjuk venni velük a harcot (értsd: szeretnénk sikeresen megmenekülni) szükségünk lesz a jobb lapokra.

CSAK BELE NE ŐRÜLJEK

ÉS itt jön be a játék legegyedibb aspektusa. Mert mi van akkor, ha elbukok? Általában vége a játéknak, szitkozódhatok vagy eltöprenghetek azon, hogy mit rontottam el. Itt kicsit más a helyzet. Ha befejeződik egy fejezet, legyen az jó vagy rossz, ez is csak egy olyan elem, ami előrébb lendíti a történetet. Ez fogja meghatározni a későbbieket és a következő settinget, egészen az elkerülhetetlen befejezésig.

AZ ELMEGYÓGYINTÉZETBEN

Az Arkham Horror: The Card Game egy nagyon egyedi, mással össze nem hasonlítható élmény. A legelső partym során minden szabálykönyv nyitva volt előttem és gyakran megálltam ellenőrizni, hogy jól csinálom-e azt, amit kell, de még így is imádtam. Erősen nyelvfüggő alkotás, nem lehet kiback-elni annyival, hogy oké, végül is a játékmenet kárpótol majd. Ez részben igaz, de a főszerep a történeten és döntéseinken van. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni a dolgot, akkor azt mondanám, hogy a játék olyan, mint egy klasszikus szerepjáték, csak kártyákkal. A legnagyobb hátrány, hogyha beránt, akkor nagyon zsebbe nyúlós a dolog, mert az első 3 fejezet nagyon kevésnek fog tűnni és egyre többet akarunk az őrület legsötétebb útvesztőiben tölteni. Mivel amikor nem játszol vele, akkor is játszol vele, mert 2 fejezet között lehet eleget kattogni, hogy vajon mit csináltam rosszul és milyen kártyákkal tudom jobbá varázsolni a paklimat, hogy ne tűnjek annyira sebezhetőnek.

pro:
+ nagyon beránt, ha hagyod
+ végre egy játék, ami jól megragadja a Cthulhu-mítosz esszenciáját
+ nagyon sok lehetőségünk van és a kártyák képesek kompenzálni nagyon sok mindent
kontra:
– $@!#% drága, a gatyád rámegy, ha újabb sztorikat szeretnél lejátszani
– nagyon sok a szabály és nagyon sok figyelmet követel a játékosoktól
– egyedül sokkal nehezebb, mintha többen játszunk vele és a solo szabályok enyhítése sokban nem segít