God of War – A kártyajáték (2019)

Őszinte leszek, sohasem játszottam a God of War ezen epizódjával. Korábbról ismertem, és tudom jól, hogy egy várgőzös őrület, ahol több tetemen fogunk átvágni, mint ahogy szó elhangzik a játék alatt összesen. Nem áll messze tőlem az ilyen és ehhez hasonló brutalitás, elvégre szerelmese vagyok a Warhammer 40k világának. Éppen ezért nagyin kíváncsi voltam, hogyan sikerül ezt átültetni egy társasjátékba.
(Nem ez lenne az első ilyen, ott van rögtön a „Space Hulk: A Halál Angyalai”, vagy a "Resident Evil 2.: The Board Game")

Kezdjük akkor azzal, hogy mi az, ami remekül működik a játékban:
– remek pakliépítő mechanikával rendelkezik a God of War – A kártyajáték. Minden egyes kör alatt szerezhetünk plusz kártyákat, amikkel a későbbi támadásainkat vagy védekezéseinket tudjuk erősíteni
– a különböző karakterek paklijai elképesztően találékonyan alkották meg. Mindenki más területen remekel. Nem meglepő módon Kratos egy igazi tank, sok élettel és bitang brutális támadással, Arteus értelemszerűen inkább a távolsági támadások területén remekel, de az abszolút kedvenc Mímir, aki se támadni nem tud, se mozogni (mindig odacsapódik valaki mellé), ellenben szinte minden kártyája támogat valakit valamilyen formában
– a kártyák grafikája gyönyörű. Szinte mint egy festmény, egyes helyszíneket simán beraknám háttérképnek is.
– a játék doboza (végre) olyan funkcionális, hogy valóban mindennek megvan a maga helye és nem kell azzal szöszölni kibontás után, hogy akkor most azt a rengeteg tokent és kártyát hová is rakjam (…igaz, kedves Ősi jel? Öhömm… öhömm…)
– a játékmenet gyorsan elsajátítható, nem kell különösebben sokat bújni a szabályokat, jól megírt kis könyv van hozzá, így szinte első játszásra le fog tisztulni minden.

Ami viszont annyira nem működik jó:
– az egyjátékos mód iszonyúan nehéz. És akkor most nem azt értem ezalatt, hogy nehéz benne nyerni, és rohadjon meg a játék, hanem látszik, hogy inkább több játékosra tervezték, a solo módot valószínűleg később heggesztették hozzá. Emiatt gyorsan világossá válik, hogy jobb lenne, ha többen mozognánk, másik is kapnának sebzéseket, nem csak egy karakter szívná be szinte az összeset, illetve jó lenne, ha más is aktiválna helyszíneket.
– amennyire egyszerűek a szabályok, pont annyira kaotikus az összes küldetés. Addig az rendben van, hogy hogyan tudok támadni, a mini bossok (vagy ha nem adja Odin, eljutnánk egy bossig) esetében viszont szinte fogalmam sincs, hogy kit vagy kiket kellene támadni, vagy mit is kellene csinálnom. Jó lett volna egy kis könyv vagy szoríthattak volna helyet a szabálykönyvben, hogy leírják, pontosan melyik helyszínen mit is kellene csinálni. (Halkan azért megjegyezném, hogy a játék hivatalos oldalán vagy agy FAQ fájl, ami orvosolja ezt a hibát, de azok akik híjján vannak kell angol tudásnak, azoknak marad a google fordító)
– ahol a játék ad, ott rögtön el is vesz, hiszen minden egyes küldetés után az alappaklink visszarendeződik és elveszik a fejlődés élménye (itt értem ez alatt a szívató kártyákat is, nem csak a fejlesztéseimet is)
– talán a legnagyobb hibája, hogy könnyű elunni. Solo módban, mire a boss(ok)ig elverekedtem magam, már úgy voltam vele, mindegy mi lesz, csak fejezzem be. Pedig nem hosszú egy-egy küldetés, és 2 helyszín abszolválása után jöhet is a végső leszámolás valamelyik főellenséggel. Nem volt katarzis, nem volt izgalom, csak frusztráció. Biztos vagyok benne, hogy többen más képet fog festeni, de így többesben idáig még nem jutottunk el.

A God of War – A kártyajáték épít arra, hogy kinek milyen lapjai és képességei vannak, rákényszerít a taktikázásra. Nem egy rossz játék, de nekünk annyira nem jött be. Teszünk még vele jó néhány próbát, de azt hiszem, hogy nem lesz kedvenc. Jól mutat a polcon és a Resident Evil 2: The Board Game mellett talán a második legmenőbb társasunk és megválni sem szeretnék tőle, mert tartogat kihívást és élményeket, de csak akkor fog igazán jól működni, ha kemény vikinget teszik oda magukat, hogy maguk alá gyűrjék a skandináv mitológia kreatúráit.