Tokió királya (2011)

Kockapóker mechanikájú, azt hatalmas menős szörnyekkel megbolondító faék egyszerű partijáték. Az, hogy melyik szörnnyel vagy, nem számít; a megvásárolható kártyák adnak némi csavart a dologba. Amit sajnáltam, hogy bár a játék szabályzata kifejezetten ösztökél arra, hogy menj be Tokióba, de 4-5 környi játék után is sokkal inkább tűnt hatékonyabb taktikának ráfeküdni a városon kívüli pontszerzésre és az extra kártyák vásárlására.

Egy jó és szórakoztató parti játéknak tartom. Főleg 4 vagy afölötti játéksszámmal ajánlom. Engem a grafikája is megfogott, az alkatrészek is nagyon jók. A kockadobás mechanizmusa kicsit a kockapókert jutatta eszembe. Persze nagy a szerencsefaktor benne, de mivel háromszor újra tudod dobni a kockákat és kártyákat is tudsz venni, amikkel valamilyen előnyhöz tudsz jutni, szerintem nem zavaró ez a tényező, ez adja meg az izgalmát. Mi mindig szívesen vesszük elő.

Sokszor hallottam már a játékról, és mivel nagyon népszerű, gondoltam kipróbálom.
A játék arról szól, hogy te legyél Tokió királya, és gyűjts össze 20 győzelmi pontot. Ám közben a többi szörny gyepál téged, ha Tokióban vagy, így nem is olyan könnyű életben maradni. A kockákkal dobhatunk macsot, ezzel sebezzük a Tokióban lévő játékost, szívet, ezzel gyógyulhatunk, ha nem Tokión kívül, villámot, ezzel energiát kaphatunk, amiből kártyákat vásárolhatunk különböző képességekkel, és 1-2-3 számot, amiből ha összegyűlik három kocka ér pontot.
Ami szerintem érdekes benne, hogy nagyon más a játék játékosszámtól függően. Ketten játszva szerintem nagyon jó, számolható olyan szempontból, hogy látod, mi történik, és erre gyorsan tudsz reagálni, hiszen rögtön a te köröd jön. Végig éreztem, hogy a gyeplő a kezemben van, tudom irányítani a dolgokat magam körül, és hogy tudok figyelni mindenre, amire figyelnem kell, de főleg arra, hogy ne essek ki.
Még három főnél is tud az ember figyelni erre, de már ott is kicsit kezd random lenni, ám négy fővel már nagyon más, egyszerűen sok idő telik el, mire reagálni tudok. Ha nem is vagyok Tokióban, akkor is három életelvevős kártyát kijátszanak ellenem, és konkrétan meghalok úgy, hogy esélyem se volt védekezni, vagy bármit csinálni. Öt és hat fővel pedig igazából az elengedem magam, és mint a hullámvasúton próbálok nem kiesni addig, amíg újra én jövök.
Érdekes motívuma amúgy a kiesés, én viszonylag kevés játékkal játszom, amiben megvan ez a motívum. Ha négy feletti játékosszámmal játszik az ember, valószínű, hogy valaki ki fog esni, egyszerűen azért, mert ha elszalad a pontokkal, egyszerűbb kiütni, hiszen akkor volt-nincs előny. Nekem nehéz volt, ha nem két fős játékot játszottunk, mindig kiestem, és ez azért kellemetlen volt nekem (de tudom, minek szedtem össze annyit pontot. Ebben a játékban az egyetlen taktika, ami valamit is érhet a lassan járj, tovább érsz).
Érdekes, hogy lehet nagyon konfrontatívan is játszani, és a játék igazából szereti is ezt, ha ütöd a másikat, sőt a kártyákon keresztül is sokszor jutalmaz. De, igazából ha nem akarsz nagyon konfrontálódni, van olyan játékosstílus, amikor a gyűjtögetéssel és gyógyulással oké szinten tarthatod magad a győzelemig. Emiatt nekem az volt az érzésem, hogy igazából nagyon nem mindegy, hogy ki az, akivel játszom ezt a játékot, mert egyszerűen attól fog függeni a játékélményem is (ez esetben nem kis mértékben).
A grafika érdekes, nekem kicsit nevetettő volt olyan szempontból, hogy a legelborultabb karakterekkel találkozhatok benne (az alapjátékban még próbálnak klasszikusabb szörnyeket mutatni. Kb, de azért már ott is megjelennek nagyon elborult formák. De a játékcsaládban már teljesen elvetemült karakterek is előkerülnek). Vannak kiegje új karakterrel, külön helloweenes kieg is van, ami nagyon illik a játékhoz. És közben ez a játékot magát nem fogja megváltoztatni, de közben mégis, mert segít kicsit a karaktered bőrébe bújni. Vagy csak szuper menő, hogy Cyberkittivel vagy, és pofozod a többieket, mint egy gombolyagot.
Érdekes játék, és én nem tudom, hogy összességében mit gondoljak róla, mivel nagyon más játékélményeim voltak más játékosokkal. Szerintem jó, kellemes kockacsörgetős játék, de azért otthonra nagyon nem kéne :D

Nem ájultam el a játéktól. Sosem jártam utána, hogy pontosan mi is ez, csak egy ismerősnek megvan a New York verzió, sosem került elő, így aztán a klubban a Tokió verziót kipróbáltuk, hátha végre tudni fogom, mi is ez. Őszintén szólva, nem teljesen erre számítottam.
Faék egyszerű játék, nincs benne semmi extra, dobsz a kockákkal, sebzel vagy sebződsz, gyógyulsz, káposztákat (villám, de párom így hívta) gyűjtesz, kártyát vásárolsz és egy kicsit próbálsz taktikázni, de itt elég nehezen lehet. NO és persze a lényeg, hogy győzelmi pontokat gyűjts, ami nem is olyan egyszerű.
A kockákat háromszor is újra lehet dobni, így ha elsőre béna vagy, talán kompenzálni tudod (nem mindig sikerült, pedig aztán én nyertem a meccset), és bízol benne, hogy nem esnek neked túlságosan, mikor megpróbálsz egy kört kihúzni Tokióban. Kint meg gyógyulni, mert bármikor visszakerülhetsz.
Fura egy játék, nem is tudom nagyon, minek nevezzem. Akkor jó, mikor nem igazán akarsz gondolkodni, nem akarsz túltaktikázni semmit, csak egy picit hülyülni a barátokkal.

Mi ez? Ez számomra nem társasjáték, hanem agyzsugorítás. Kösz, de nem.