The Hero's Journey (2022)

Még egy indie visual novel, amire rávettem magam, és vegyesek az érzéseim – egyfelől, még mindig nagyon értékelek úgy mindent, amit amatőr művészek és játékkészítők raknak össze, mert gyakran nagyon sok ötlet és energia van bennük, amivel túl is szárnyalják a nagyobb cégek munkáit, másrészt pedig abszolút az az érzésem, hogy ez a konkrét játék sokkal jobb lett volna, ha nem játékként, hanem képregényként vagy regényként készítik el. Nagyon, nagyon kevéssé interkatív, azt hiszem, talán négy pont van az egészben, mikor rendesen el tud ágazni a cselekmény – ezek közül egy, ami tényleg kritikus (négy karakterből kettő-kettő vagy antagonista, vagy szövetséges lesz. Mind a négyük biztos nem marad veled, attól az egy döntéstől függ, hogy melyik kettőt kapod meg.) Romantikus szálak vannak, de pont az interaktivitás hiánya miatt szerintem még otomének sem tudnám nevezni: a „route” meghatározása nagyjából annyiból áll, hogy egyetlen döntésnél, ami nagyon egyértelmű, felteszi a kérdést a játék, hogy szeretnéd-e, hogy a két karakter romantikus kapcsolatba kerüljön. És ennyi, nincs több dolgod, nem kell építeni a kapcsolatot, a játék megírta helyetted a teljes történetüket. Ugyanez igaz a főhősnő személyiségére is, mivel nagyon ritkán szólsz bele a döntéseibe, a játék előre megírta a múltját, és jó 70%-ban a karakterfejlődését. Szóval nagyon szórakoztató kis visual novel, de nem nevezném játéknak.
Ellenben ha elengedtem annak a gondolatát, hogy valami interaktívat várnék, és úgy indultam neki, mint ténylegesen egy fantasy képregénynek, akkor nagyon kellemes szórakozást jelentett. Van egy sötét középkori low/darkfantasy világunk, benne egy főhősünk, akinek az alakja köré jóformán személyi kultusz épült, miután éveken át harcolt egy gonosz keleti mágussal. Ő viszont, nem tudja miért, de elveszíti az emlékeit az utolsó csatában, öt teljes évre nem emlékszik (beleértve a menyasszonyával való teljes kapcsolatát is), viszont gyanakszik, hogy az irreális hőskép azért nem fedi teljesen a valóságot – ráadásul úgy tűnik, a gonosz mágus, akit legyőzött, mégiscsak túlélt valahogy, így a barátaival és segítőivel együtt elindul, hogy kiderítse az igazat.
A világkép tipikus fantasy, de tényleg nagyon sötét, ami nagyon érdekessé tette. Külön tetszett, hogy annak ellenére, hogy európai jellegű világban mozogtunk, behoztuk kicsit Kínát (a keleti, mágikus birodalom egyértelműen arra alapul). Gyakran kellően szürkék a moralitások is, a főhős hiába próbál jó ember lenni, azért általában nagy ára van a döntéseinek, nagy a kockázat, és valaki szenvedni fog.
A karakterek között, a főhős igazából egy nagyon érdekes figura. Ahogy írtam, kb. semmi befolyásod nincs rá, viszont pont ezért az író tudott vele dolgozni. Seren spoiler Mellette a hőscsapat, akik a „Path of Sun” úton kísérik, kicsit unalmasabbak – szerethető, őszinte, nyílt társaság, akik tényleg jó barátok és becsületes emberek, de azért nem a karakterírás csúcsai. Ehhez képest a „Path of Stars” antihőseit sokkal jobban szerettem: Beca aranyos, de Emrys motivációi és egész érzelmi világa nagyon szépen lett megírva, Ikemma pedig Seren mellett talán a legizgalmasabb figura lett. A legkevesebbet találkozunk vele a karakterek közül (lényegében az utolsó jelenetig csak flashbackekben szerepel), de megérthető és tragikus figura, spoiler
Amit kicsit hiányoltam, az a humor. Miközben igenis vannak aranyos, és potenciálisan kifejezetten jópofa karakterek, nagyon kevés az, aki bármilyen szintű oldást ad, az pedig nagyon kéne, akkor is, ha fenn akarjuk tartani a sötét hangulatot. De míg bájos és keserédes pillanatok vannak, viccesek egyáltalán nem, ami azért egy nagy hiányosság.
Összességében: ügyes munka, de kitartok amellett, hogy szívesebben olvastam volna képregényben.
Megjelent a kedvenc otome játékaimról szóló blogbejegyzésemben:
https://todaywiggin.blogspot.com/2024/04/top-5-kedvenc-…