Our Life: Beginnings & Always (2020)

A „lépjünk ki a komfort-zónánkból” jeligére tegnap befejeztem az Our Life című játékot.

Na már most az van, hogy nem igazán szeretem a randiszimeket. Nem a zsánerrel magával van a bajom, sokkal inkább az azt övező klisékkel. A férfiaknak szóló randiszimulátorok és erogék ugye alapból kiesnek ("I don't swing that way"), az otome játékokból meg sokszor elég három képkockát látnom, hogy torkig legyek velük: ez a laza csajozós ikemen, ez a jóképű tsundere, ez a gyerekes kisfiús srác (aki játéktól függően lehet egy mocskos yandere), ez a szemüveges csendes értelmiségi, és az egész közepén a „herceg”, játszódjon a sztori bármilyen kultúrkörben. Simán látom az ezekre felépített történetet, még csak nem is kell játszanom a játékkal! És őszintén, valahogy felhúz, hogy ez a sok jó pasi egy tök átlagos kis szürke egér (a főhősnő) körül legyeskedik, ez annyira lerágott csont! Persze lehet, hogy csak én viszolygok ennyire a háremektől. Egy mangában fogalmazta meg valaki a problémám a legjobban: ha a főhősnő bejön A karakternek, akkor a vele szöges ellentétben álló B karakter miért van belezúgva? Hogy lehet, hogy két (vagy több) teljesen más érdeklődésű/életű/problémájú ember ugyanazokat az értékeket keresi és találja meg ugyanabban az egy emberben?

Na az Our Life pont nem ilyen.
A sztori középpontjában egy Cove Holden nevű srác áll, a játék EGYETLEN romantic interestje (spoiler), aki a főhősünk mellé költözik nyolc éves korában. A játék három fejezetre oszlik (legalább is egyelőre): nyári szünet nyolc éves korban, nyári szünet tizenhárom éves korban és nyári szünet tizennyolc éves korban. A játékos nagyjából mindent eldönthet a játék során: a saját nemét, szexuális beállítottságát, az összes píszí dolgot, ami elképzelhető, eldöntheti, hogy Cove-val milyen a kölcsönös kapcsolata (amit a játék során elmélyíthet), hogy Cove hogy néz ki és milyen jellem. A srác lehet potenciális szerelem, közömbös ismerős, és a kettő között bármi.
Ez a játék egy feel good nosztalgiabomba, még az is visszaréved a gyerekkori emlékei közé, aki nem a tengerparton él a felső-középosztálybeli családjában és költségvetéssel. És bár nem támogatom a simpelést, de az ember nem igen tehet mást, minthogy elkényezteti a szeretetre éhes, magányos Cove-ot. Nincs rossz befejezés, nincs nagy dráma, csak könnyed szórakozás, ahogy az ember végignézi két gyerek tízéves kapcsolatának fejlődését.
Meg szokott velem esni az ilyen „feleletválasztós” játékok esetén, hogy a felkínált lehetőségek nem igazán fedik azt, amivel szeretnék reagálni. Na itt kb a fordítottja történt: valaki mondott/tett valamit, amire felkiáltottam vagy mondtam valamit, majd ugyanez az opciót a játék is felkínálta három soron belül. Volt olyasmi, amin kuncogtam, majd reakcióképp a karakterem is. Ezt kifejezetten pozitívan éltem meg.
A játék DLCkkel 15-20 óra, de kéri is az újrajátszást, illetve ígérnek negyedik szezont és plusz DLC-t.
És ami a legjobb: az alapjáték teljesen ingyenes (egyébként a két DLC darabja is bagóért van Steam-en).

Én ezt a játékot egészen megszerettem, kedvem lenne tőle ránézni otome játékokra… csak hát ilyenkor jön az első bekezdésben felvázolt probléma.
Mindenesetre Cove Holdent fűzni fogom még egy ideig.

–

Május 1: Április 16-án kijött a játék harmadik DLC-je, és úgy vetettem magam rá, mint gyöngytyúk a takonyra. Azt hiszem most már hivatalos: ez a játék az egyik kedvencem lett, és prioritást élvez elég sok midennel szemben. Hogy perspektívába helyezzem: a Genshinnel december vége óta minden nap foglalkozok, de pár óránál több időt nem nagyon szoktam vele tölteni. Cove Holdennel azonban… leülök a játék elé nap közben, és nyolc órával később meglepetten tapasztalom, hogy besötétedett.
Most van a játékban 76 órám úgy, hogy az epilógus kiegészítőre még várunk. (És ha jött az is, akkor megint végigjátszom.)

Elképesztően cuki volt, és elképesztően szükségem volt rá így az egyetem kimerítőbb időszakában. Egyszerűen csak lélekemelő, bájos, és elképesztően egyszerű az egész, és pont attól jó, hogy nem akar csodát tenni. Hiába szeretem akár a komplexebb, sötétebb, nem annyira romantika fókuszú otoméket, akár a kifejezetten bonyolult visual noveleket, mint a Danganronpa, az Our Life egy modern, mágiától mentes mese, és nagyon jól áll neki.
A játék egyetlen love interesttel dolgozik, szóval jó kérdés mennyire klasszikus értelemben otome, és mennyire inkább interaktív képregény. A történet elején, nyolc évesen ez a srác (Cove Holden) költözik egy kaliforniai kisvárosba, Sunset Birdbe, ahol megismerkedik a főszereplővel, és innentől kezdve az ő barátságukról/szerelmükről szól a játék.
A történet igazából egy nosztalgiabomba, arra ébreszt rá, hogy milyen keserédes a gyerek és kamaszkor, és maga a felnőttéválás. A játék négy nyarat ölel fel (ahol a főhősök 8, 13, 18, majd 23 évesek), ebből három hosszú, a negyedik inkább egy epilógus, ahol a főszereplők kicsit visszatérnek a gyerekkoruk helyszíneire. Minden nyáron vannak epizódszereplők, akik aztán néha eltűnnek, néha visszatalálnak, és néha a barátságok elég csúnyán érnek véget. Állandó figurák a szülők, a család, bár nem látunk bele az évközbeni eseményekbe, de azért említésre kerül az iskola. Előkerülnek testkép problémák, nemi identitás és szexuális orientáció keresése, hobbik, változó ízlés, mentális egészség, fokozatos függetlenedés.
Maguk a karakterek nagyon szerethetőek. Nyilván Cove messze a legkidolgozottabb – valamennyire befolyásolható a személyisége a játék során, de én általában nem nyúltam bele. Introvertált, érzékeny, ragaszkodó srác, akinél viszont örültem, hogy nem játszottuk be a sarokban ülő okoska sztereotípiát, hanem mellette igenis élénk, sportos, fizikailag is erős, és vannak kifejezetten aranyos hülyeségei (visszatérő poén a játék alatt, hogy folyton bemászik a főszereplő ablakán). Autizmus reprezentációnak is kifejezetten jó, eltaláltak apró szokásokat, viselkedésmintákat, amik jellemzőek lehetnek egy autisztikus emberre, de közben maga diagnózis egy nagyon pici mondat az egész történetben. Cove autizmusa láthatóan egy része a karakterének, és nem maga a karaktere, ezt pedig szerintem sok könyv, film és sorozat sem tudja megoldani. Mellette a szülők is szerethetőek, Pamela és Noelani párosát imádtam (és imádtam azt is, hogy mennyire természetesen ábrázolják az örökbefogadott gyerekeket nevelő leszbikus párt), Cove apja abszolút átadja a gyerekkel egyedül maradt fiatal szülő hangulatát, aki sokszor túlságosan is próbálkozik. Kyra volt talán az, akiből a szülők közül szívesen láttam volna többet, de valamennyire ez is hozzáadott a realitáshoz – hiszen egy elvált szülőpárosból ő volt az, aki messze élt, és aki a főszereplővel alig interaktált. Kiemelném még Lizt, a főszereplő testvérét, aki igazából megkapta a saját kis karakter arc-ját a fő románccal párhuzamosan, és nagyon jópofa volt látni, ahogy nagyszájú kislányból nagyszájú tini, majd komolyabb, megbízhatóbb felnőtt lesz.
Az egyetlen akinél hagyott bennem némi hiányérzetet a játék (visual novel átok) az maga a főszereplő volt (a standard nevén Jamie, szóval innentől úgy hivatkozom rá). Rajta szó szerint mindent testre szabhatsz. Nincs olyan igényes modellje, mint az összes többi karakternek, amit sajnálok, de cserébe tényleg megalkothatod az utolsó részletig, és a játék figyelembe veszi. Ha van egy sebhelye, anyajegye, májfoltja, ő is, Cove is kommentálja, említésre kerül a szemszíne, haja, a képeken, ahol látszódik a keze, látszik az is, hogy milyen ékszereket hord. Rengeteg válaszopció van, és nem egyszer azt is engedi a játék, hogy valami sajátot írj be – egyes válaszokat pedig megjegyez és visszautal rájuk (például ha többször is rányomtál, hogy a karakter válogatós, akkor elkezdik piszkálni vele, vagy ha sokszor választott csípős ételeket, akkor egy következő választásnál Cove már forgatja a szemét, hogy nem is ő lenne, ha kihagyná). A probléma inkább az, hogy minden opcióval együtt, Jamie valahogy nem élt úgy a cselekményben, mint a többiek. Lehet ez azért is volt, mert még visual noveleknél sem vagyok az E/2 mesélésmód híve, de szándékosan választottam férfi karaktert, mert érdekelt, hogy lesz-e bármi hatása a kapcsolat alakulására, ha az LMBTQ+ vonalra megyek. És igen, értem, hogy miért nem korlátozta le a játék a döntéseimet (a játékban ott az az opció is, hogy Jamie-ről kiderül, hogy transznemű, és a cselekmény alatt megy át a tranzíción – bár itt is, szerintem jobban sült volna el, ha a játék megjegyzi a kétszer/háromszor megerősített döntést. Ha egy srác kétszer kimondta, hogy cisznemű, és sosem akart szoknyát venni, akkor lehet nem az ötödik alkalommal szeretne), viszont azt furcsállottam, hogy a mellékszereplőknél téma a szexualitásuk és nemi identitásuk, Jamie esetén viszont nem igazán. Az egyik átkötő említi, hogy Noelani és Pamela, az anyukák kezdetben nem vállalhatták fel nyíltan a házasságukat, nem számított hivatalosnak, és a cselekmény alatt változtak a törvények és ismertethették el. De Jamie esetén senki, egyetlen mellékszereplő sem tesz kommentet arra, ha meleg. Simán csókolóznak, kézen fogva sétálnak Cove-val az utcán rosszindulatú megjegyzések nélkül, mindenki egy szemrebbenés nélkül alapnak veszi a dolgot, egyetlen új ismerőssel sincsenek kínos beszélgetések és coming outok. Bár rá lehet vágni, hogy talán ezek off screen történtek, egyszerűen jobban örültem volna, ha ebben kicsit realistább a történet, és ha nem a standard heteró párosra megyünk, akkor kapunk egy kis extra bonyodalmat. A másik problémám, hogy nagyon sok a választás, de egyben nem éreztem úgy, hogy ezek a narráció esetén is tükröződnének Jamie személyiségében. Összehasonlításként, a DAII esetén Hawke banterje is változik attól függően, hogy melyik válaszokat preferálod, tehát a karakter elkezd többet viccelődni, ha mondjuk szarkasztikus válaszokra nyomtál. Itt hivatalosan van egy szintű személyiség (Direct, Nervous, Relaxed), de Jamie alapvetően nagyon hasonlóan reagál. Udvarias marad akkor is, ha mindig direct vagy, nem indul el a szókimondóbb, nyersebb irányba. Alapvetően szociális akkor is, ha sokat nyomsz nervous válaszokra. Mivel Cove és a mellékszereplők nagyon sokat változnak mellette, zavart, hogy Jamie ennyire kis semmilyen.
A grafika nagyon anime, de cuki, könnyed, passzol a történethez. A karakterdizájnok nagy része elképesztően karakteres (bár sosem kapok választ a kérdésemre, hogy miért. Miért tűnt logikusnak, hogy Cove-nak természetes zöld haja legyen). A zene nem igazán nyert meg, de aláfestésnek rendben van, illetve a szinkronhangokkal is ugyanez a helyzet – nem teljesen szinkronizált a játék, csak egy-egy rövid mondat hangzik el a karakterek szájából, de a hangok passzolnak.
Összességében, nagyon merem ajánlani, ha az ember valami habkönnyű, nosztalgikus romantikus történetet keres, amin nem kell túl sokat gondolkodni, de ami el tud varázsolni. Könnyen lehet, hogy még újra fogom játszani párszor.
Megjelent a top 5 kedvenc otome játékomról szóló bejegyzésemben:
https://todaywiggin.blogspot.com/2024/04/top-5-kedvenc-…