Sagrada (2017)

Nagyon agyaltam vásárlás előtt, hogy az Azult vagy ezt vegyem meg. Végül ajánlás alapján ő lett a nyerő (bár gyanús, hogy hamarosan a másik is beszerzésre kerül :D ).
Egyelőre semmiképp se bántam meg, gyönyörű a kidolgozás, a játék felépítését imádom, tetszik, hogy egyedül is lehet vele játszani, és főleg, hogy kell azért agyalni is hozzá.
Egy „apró” félreolvasás miatt még nehezítettem is kicsit a játékon, de rájöttem, hogy úgy még jobban tetszik. :D

Kell- Kell-Kell . Mennyire szeretem az ilyen játékokat, kockadobálós, agyalós, szép . Egy játék után bátran merem mondani, hogy valamikor a polcomon lesz mert ez egy nagyon jóóóó játék, és még nagyon sokat kell vele játszani.

Jól kitalált, egyre mélyülő, nagyon egységes játék, egy pici szerencsével fűszerezve. A szabályok rövidek, összefogottak, könnyű belerázódni. A feladat izgalmas és egyszerűségében is bizsergetően kellemes kihívás a lehető legjobb kockakombinációt begyűjteni.

Az a fajta agyalós, variálós játék, amiben izzasztó erőlködés nélkül lehet dolgozni, gyönyörködve a végeredményben és örülni a végén összegyűlő pontjainknak.

Az eltérő nehézségű mintakártyák azt is lehetővé tették, hogy a különböző életkorú, vagy tapasztalatű játékosok is együtt tudjanak játszani, hiszen egy 6-os nehézségű ablakot nagyobb kihívás elkészíteni, mint egy 3-ast. Ez megteremti az egyensúlyt egy profibb játékos és egy kezdő között.
Bővebben: https://hintafa.blog.hu/2018/08/30/sagrada_764

Nem rossz, nem rossz. Valahogy nem szippantott be úgy, mint az Azul, Azul sintra.
Itt is jól lehet taktikázni, vannak saját és közös célok. Nagyon szép, imádom azt a sok kockát benne. *.*
Annyira nem fogott meg, hogy megvegyem, de máskor is szívesen játszom vele.

Sagrada az a játék, ami nekem, és páromnak is nagy kedvenc lett, és amit úgy érzem, otthonra is szívesen megvenném magunknak.
A játék igazából abból áll, hogy színes kockákat pakolunk szín és szám szerint a kis táblánkra, de nem lehet egymás mellett ugyanaz a szín és ugyanaz a szám. Igazából nem bonyolult az alapkoncepció, de akkor látja az ember, hogy mégis az, amikor játszik vele, és amikor „már megint egy hármast raktam egy olyan mező mellé, amire csak hármast rakhatok” Kb mindegyik játékban volt ilyen élményünk, pedig masszívan koncentráltunk a játékra, de nem könnyű mindenre is figyelni egyszerre.
Nagyon izgalmas, hogy megvan benne a szerencsefaktor, de valahogy nagyon euros módon: mivel számíthat a szín és a szám is, így alapvetően a húzás és dobás eredménye nem feltétlen egy dologtól függ, így könnyebb egy helyre a kockákat beilleszteni, még a végén is, hiszen nem csak egyféle kockára vár az ember, hanem lehet többféle is. Közben mégis szerencse van benne, hiszen a kapott színed miatti pontgyűjtés szerencsét kér (volt olyan játék, ahol a kockák nagyrésze piros és sárga volt, én meg lilát húztam gyűjtögetős színnek)
Az is érdekes, hogy nem csak szimplán a pakolgatásról szól, hanem a bónuszkártyák minnél hatékonyabb kijátszásáról (ez kicsit balanszolja, hogy mi van akkor, ha nem jön olyan szín neked, amit gyűjtesz). Szerintem hihetetlenül sok pontot tud hozni egy szimpla bónuszkártya is, mi elsőre is hihetlen pontokat söpörtünk be.
A játék tökéletessée viszont az, hogy mennyire szép, és mennyire tökéletes a komponensminőség. Már a színes kockák is csodálatosak, de a táblánk, meg a többi elem grafikája egyszerűen csodálatos. Jó ránézni, jó megfogni, jó érzés konkrétan játszani vele akkor is, ha az adott játék nem sikerült a legjobban. Amikor megépül a táblánk, akkor jó ránézni, akármilyen ponttal is ér véget a játék, mert színes, és egyszerűen szép.
Imádtam vele játszani, és egyszerűen nagyon jó élmény minden szempontból. Kellően nehéz, hogy kihívás legyen, és kellően szép, hogy megragadjon.

A játék, amit jogosan vagy jogtalanul, sokat hasonlítanak az Azulhoz, egy évben jelent meg a kettő, és mindkettőben közös készletből szerzett elemekkel kell díszes fali illusztrációt készítenünk az Ibériai-félszigeten… De míg ott az egymással való kibabrálásra kerül a hangsúly, itt az üvegablakunkat lesz egyre nehezebb kitölteni színes üvegkockákkal, úgyhogy ha nem szórakozunk a másikak megszívatásával, akkor is meggyűlik a bajunk a feladattal. A változatosság határozottan itt a nagyobb: minden játékban különbözőféle terveknek próbálunk megfelelni, különböző célokkal és különböző építési eszközökkel (segédkártyákkal), szóval kombinációs lehetőség van bőven.

Tegnap játszottam vele először, de kb a megjelenés óta szemezek vele. Most már tuti meg fogom venni, mert nagyon bejött. Egyszerű, de szép kivitelezés és nem is annyira könnyű, mint aminek elsőre látszik. Engem kicsit a Kartográfusokra emlékeztet.

Első játszásra szerelem volt ez a játék, a kedvessel fel is vettük a kívánságlistánkra (és még jó, hogy jelenleg nem elérhető, addig is pihenhet a pénztárcánk). Nagyon tetszik ez az ablak építősdi, főleg, hogy hiába sikerül teljesen felépítened a kis üvegablakodat, simán lehet, hogy te jössz ki utolsóként a játékból, mert nem figyeltél oda eléggé a pontot érő tervekre. Utóbbiakat elég nehéz megvalósítani, legalábbis nekem a szín szerintivel volt problémám, mert mérlegelni kellett, hogy a közös vagy a saját cél lesz-e fontosabb (bizony volt, hogy ütköztek, felülírták egymást), melyikkel jársz jobban.
A segítségek is jól illeszkednek, szerencsére mindegyik használható a maga formájában, ha a helyzet úgy hozza. A szerencse faktort így lehet módosítani egy csöppet.
Könnyű, nem túl gondolkodós, de mégis jó kis taktikai játék, ami egyben gyönyörű is. Szeretem.

Egyszerűen imádom azt a rengeteg (90 db) színes kis dobókockát. Nem mondanám fillernek, de fáradtan is elővehető, élvezhető. Solo verzióban nincs túl nagy sikerélmény, talán ha minden 6. játszmát tudsz megnyerni az AI ellen. Ha jönnek vendégek, ezt mindig kiszúrják és szeretik, és mindig több játszmát kérnek belőle.

Én ezt nagyon imádom (annak ellenére, hogy a mai napon, életünk első játszmáján apámmal és bátyámmal szemben csúnyán alulmaradtam), gyönyörű, összetett, izgalmas és fordulatos játék, nálam abszolút nyerő az Azullal szemben (amit pedig szintén nagyon szeretek).