Rettegés Arkhamban (3. kiadás) (2019)

Ez volt az első komolyabb társasjáték, amit életemben beszereztem, és nem kicsit volt mély víz a társasjátékokat illetően. :)
3-4 egyjátékos próbakörbe beletelt, hogy a magamévá tegyem a szabályokat, és a mai napig fedezünk fel benne apróságokat, amiken eddig átsiklottunk (és ezáltal a hard core-nál is hard core-abb módban játszottunk, hehe).
A játék bonyolult és hosszú. Milliom kis bizgentyű van hozzá, fél óra összerakni a táblát, a körök is hosszúak, és minden gond nélkül eltart 3-4 óráig is egy játék, ha nem siet vele az ember. Ennek ellenére az egyik legjobban összerakott társasjáték, amivel eddig találkoztam, az egész baráti társaságunk odáig van érte, még az is, aki amúgy nem szeret társasozni.
Az alapjátékban 6 különböző forgatókönyv, vagyis sztori közül lehet választani. Kellően változatosak, és mindegyiknek szinte végtelen az újrajátszási lehetősége (Azatothot az istenért sem tudtuk megölni negyedjére sem). Kellően sok benne a random rész, hogy minden játék más és más legyen, így igazából szívesen játszunk sokadjára is ugyanazzal a forgatókönyvvel.
A nyomozók változatosak, mindenki talál a játékstílusához (harcos vs mágus) megfelelő karaktert.
Elvileg 3-4 játékosra van leginkább balanszolva a játék, mi általában hatan játszunk, és nagyon nincs könnyű dolgunk. Viszont a legtöbbször pontosan rá lehet mutatni, hol úszik el a játék, és legközelebb már lehet korrigálni a játék során elkövetett hibákat. Ettől függeltenül mindig akkor volt a legszórakoztatóbb, amikor a mérhetetlen vének elkezték elpuszítani a világot, és szegény nyomozók mindent bevetettek, amijük volt (öltünk már istent dinamittal, illetve egyszer Cthulhut is elütöttük autóval).
A lovecrafti hangulatot nagyon jól hozza, kellően nyomasztó és sötét az egész játék. A fordítás is korrekt, eddig csak a kiegészítőben volt egy olyan kártya, aminek a neve megmaradt angolul (engem pedig már kivert a víz, mert az első játéknál nem találtam a magyar nevén, de aztán csak rájöttem a turpisságra).
Sok helyen megy a vita, hogy a második vagy a harmadik kiadás a jobb. Én a másodikkal olyan régen játszottam egyszer vagy kétszer, hogy egyáltalán nem emlékszem rá, de a környezetemben azt mondják, a harmadik sokkal jobb. Ez nyilván személyes preferencia, de én ezt mint önálló játékot mindenkinek csak ajánlani tudom, aki nem fél egy kis kihívástól, mert olyan játékélményt nyújt, hogy abszolút megéri a ráfordított időt (napot).

Nagyon jó játék, hozza a hangulatot. Sokat számít benne a szerencse és semmiképpen se hallgassatok a szerzőre, mikor Azathothot ajánlja a első vénnek! Sőt inkább azt kell utoljára hagyni!
A moduláris pálya és a folyton változó kódex (story) tesz róla, hogy változatos legyen, és újra játszható. De a kódex változása miatt nem is nagyon lehet belőli, hogy mennyi van még hátra a játékból. Mi csak ketten szoktunk játszani 1-1 karakterrel, így nagyábból 4 óra egy játék.

Ez az a (co-op) játék, amit elveszíteni is majdnem olyan jó, mint megnyerni, ugyanis ez a játék megvalósította azt, amit sehol máshol nem láttam még: itt az út, a történet végigjátszása a lényeg, nem pedig a játék kimenetele. Azóta többször játszottunk, volt amikor nyertünk, volt amikor nem, volt hogy egy körön/akción múlt nyereség vagy veszteség, de mindig szuper élmény volt. Ennek fő oka, hogy az egész játék úgy van megcsinálva, hogy egy történeten mész végig, gyakorlatilag több a flavour text a játékban, mint a tényleges mechanika, pedig abból sincs kevés, kb végtelenszer kombinálható játék ez. És ezek a történetek szerves részeit képezik a játéknak, izgalmasabbnál izgalmasabb fordulatokat adva neki, azt hiszed, hogy most véged van, azt megfordítod a kártyát és kiderült, hogy, nem, megnyertétek a játékot (vagy vice versa, épp csúnyán megszívtátok)
Előnyei:
– történetalapú játékmenet, nagyon hozza a világ hangulatát
– végtelenségig kombinálható
– sokfajta nyomozó van, különböző képességekkel
– nagyon nagy szükség van taktikára és kooperációra (illetve mivel minden karakter elég bonyolult, így nem lehet annyira „elnyomni”, irányítani a gyenbébb játékosokat)
– nagyon tetszik a játék felépítése, modularitása (mind esztétikai, mind játékmenet szempontjából)
Hátrányai:
– nagyon bonyolult szabálykönyv (még sokadjára is a szabálykönyvvel „kezdjük” a játékot és végig ott pihen mellettünk az asztalon, mert mindig meg kell nézni valami apró részletet)
– NAGYON hosszú egy kör
– könnyű elveszteni a játékot, ha nem tudod mit csinálsz (de mondjuk 1-2 kör után tuti rájössz mi volt a hiba)