Ez volt az első komolyabb társasjáték, amit életemben beszereztem, és nem kicsit volt mély víz a társasjátékokat illetően. :)
3-4 egyjátékos próbakörbe beletelt, hogy a magamévá tegyem a szabályokat, és a mai napig fedezünk fel benne apróságokat, amiken eddig átsiklottunk (és ezáltal a hard core-nál is hard core-abb módban játszottunk, hehe).
A játék bonyolult és hosszú. Milliom kis bizgentyű van hozzá, fél óra összerakni a táblát, a körök is hosszúak, és minden gond nélkül eltart 3-4 óráig is egy játék, ha nem siet vele az ember. Ennek ellenére az egyik legjobban összerakott társasjáték, amivel eddig találkoztam, az egész baráti társaságunk odáig van érte, még az is, aki amúgy nem szeret társasozni.
Az alapjátékban 6 különböző forgatókönyv, vagyis sztori közül lehet választani. Kellően változatosak, és mindegyiknek szinte végtelen az újrajátszási lehetősége (Azatothot az istenért sem tudtuk megölni negyedjére sem). Kellően sok benne a random rész, hogy minden játék más és más legyen, így igazából szívesen játszunk sokadjára is ugyanazzal a forgatókönyvvel.
A nyomozók változatosak, mindenki talál a játékstílusához (harcos vs mágus) megfelelő karaktert.
Elvileg 3-4 játékosra van leginkább balanszolva a játék, mi általában hatan játszunk, és nagyon nincs könnyű dolgunk. Viszont a legtöbbször pontosan rá lehet mutatni, hol úszik el a játék, és legközelebb már lehet korrigálni a játék során elkövetett hibákat. Ettől függeltenül mindig akkor volt a legszórakoztatóbb, amikor a mérhetetlen vének elkezték elpuszítani a világot, és szegény nyomozók mindent bevetettek, amijük volt (öltünk már istent dinamittal, illetve egyszer Cthulhut is elütöttük autóval).
A lovecrafti hangulatot nagyon jól hozza, kellően nyomasztó és sötét az egész játék. A fordítás is korrekt, eddig csak a kiegészítőben volt egy olyan kártya, aminek a neve megmaradt angolul (engem pedig már kivert a víz, mert az első játéknál nem találtam a magyar nevén, de aztán csak rájöttem a turpisságra).
Sok helyen megy a vita, hogy a második vagy a harmadik kiadás a jobb. Én a másodikkal olyan régen játszottam egyszer vagy kétszer, hogy egyáltalán nem emlékszem rá, de a környezetemben azt mondják, a harmadik sokkal jobb. Ez nyilván személyes preferencia, de én ezt mint önálló játékot mindenkinek csak ajánlani tudom, aki nem fél egy kis kihívástól, mert olyan játékélményt nyújt, hogy abszolút megéri a ráfordított időt (napot).
