Kingdom Come: Deliverance (2018)

Ez egy jelentősen feljavított Skyrim a középkorban.

Egy meglehetősen hiteles, gyönyörűen megalkotott, jól optimalizált, szépséges, hangulatában, szellemiségében, látványában fenséges alkotás ez, egy élvezetes középkor-szimulátor pazar sztorival. Aki ismer engem, azt gondolhatná, hogy ez a játék nekem készült. És igaza is lenne. Rendkívül élveztem is, alig vártam, hogy folytathassam, és nagyon kíváncsi voltam a történetre is…

Egy csillagot kap tőlem, annyit se érdemel.

Ugyanis nem hagyta magát.

Végigjátszottam, végig boldog vigyorral a képemen a 'prológust', volt ott minden, támadó kunok elől menekülés, érzelmes bosszúszomjas visszatérés, vívás, minden, mi szem szájnak ingere. Aztán a bevezető végeztével (akaratom ellenére, egy véletlen párbeszéd folytán) belefogtam az egyik DLC-be, a Woman's Lot címűbe. Aminek a java része rém jópofa volt, a középkori falusi élet női szemszögből való bemutatása, igazi aranybánya, tele jobbnál jobb pillanatokkal.
Aztán jött a már említett kun támadás, és azt a rohadt, fejet kell hajtanom a készítők előtt, így kell a hosszú időn át dédelgetett, fantasztikus mesterművedet kikötözni, zoknit tömni a szájába és talptól fejtetőig hat centi vastagon bekenni öblös mormota hígf*ssal.
Ugyanis innentől folyamatosan harcolni kell (egy karakterrel, aki nem tud harcolni), osonni kell (egy karakterrel, aki nem tud osonni), elfutni kell (egy karakterrel, aki nem tud futni), mindezt egy olyan mapon, ahol nincs egyérteműen kikötve, hogy mi a francot kell csinálnod ("Run away!"), hova és hol kell azt csinálnod, ráadásul tízezer bug lepi innentől a kiegészítőt, a leányzónak reflektor világít a hátsójára, mert hatezer kilométerről mindenki észreveszi még osonás közben is, ráadásul nincs ám mentési lehetőség, neeeem, a lehető legelbarmoltabb save pointokon a játék magától ment. Utolér a kun legény, semmi gond, megy az elmúlt 25 perc kínkeserves osongatásod a lecsóba, ahogy a játék visszadob a fenébe. Tízszer. Hússzor. Ami azért remek, mert már elsőre se élvezetes ez a bizonyos osonkodás.

Semmi gond, mondhatod. Lépj ki a DLC-ből, vissza a remek főjátékba! Kösz, magamtól soha nem jutott volna az eszembe – és hát ezt nem is lehet megtenni. Nincs kilépés.
Semmi gond, mondhatod. Uninstalláld a DLC-t. Remek ötlet, de akkor ugrik a mentésem is.

Statisztika, hogy ez hogy néz ki:

36 órám van a játékban. A prológust kb 5 óra alatt tudtam le. A DLC első felét (ami jó volt) kb másfél-2 óra alatt. A maradék 29 óra egy vérpisilős, kínos, szemernyi élvezettel sem bíró szenvedés volt bugokkal, vergődéssel és egy hihetetlen örömet okozó uninstall fázissal. Az volt a legjobb rész.

Mindez egy olyan játékkal, aminek konkrétan, szó szerint én vagyok a célközönsége.

Iskolapéldája ez annak, hogy ha megcsinálod a világ legfinomabb gundel palacsintáját, akkor miután letetted a vendéget elé, ne nyomd ki rá egy törpemalac betyárkörtés popsijáról a pattanást a vendég orra előtt. Csak simán ne.

Ragequit-díjas termék.

Disclaimerek: igen, tudom, újrakezdhetném. Nem fogom.
Igen, tudom, git gud. An yád.