Dark Souls: Remastered (2018)

Na jó, végem van, teljesen elvesztem a Dark Souls misztikus világában.
Miért vártam ennyi időt, hogy játszak velük? Hiba, ha valaki kihagyja őket.

Remastered ide vagy oda, azért csúnyácska a grafika. De kit érdekel?

Maga a világ grandiózus, teljesen magával ragad. Ennyi különböző helyet, és mind egyedi és változatos, és lenyűgöző a maga nagyságával; mint például Anor Londo, ahogy a levegőből megérkezünk; vagy az a hatalmas könyvtár/börtön; vagy akár az a kristály barlang vagy a láva barlang; meg azok a hatalmas kertek.. Mind mind szájtátós, ahogy az ember elsőnek megérkezik. Még Blighttown meg a Depths meg az a mocsár-tapicskolás is megérdemel egy elismerő sóhajt, mégha a hideg ráz is ki ezektől a helyektől.

Kezdetben csücsülünk egy börtönben, majd egy kedves ismeretlen kiszabadít minket, hogy elkezdődjön egy hatalmas utazás. Hisz mi vagyunk a Chosen Undead, hogy beteljesítsük a Sorsunkat! Vagy mégsem?

Aztán valahogy odakeveredünk a kedvenc Bonfire-ünkhöz, a Firelink Shrine-hoz, ahonnan gyakorlatilag 7 irányba is indulhatunk, ha megvan a master key. Minden létező irányba elindultam felfedezni és meghalni, gyanítva, hogy nem a szintemnek megfelelő a terep, mire megtaláltam az Undead Burg felé vezető megfelelő utacskát, ahol már nem minden percben haltam meg, és innentől kezdve szép lassan, óvatosan haladtam előre, felfedezve a lehető legtöbb ládát, titkos járatot, rejtett falat, nem kötelező boss-okat.. És ahogy kinyílik a világ, egyre több összekötő útvonal fedeződik fel a különböző helyek között. A Firelink Shrine végig központi hely marad, amire szükségünk is van, mert kb a játék feléig nincs gyorsutazás a Bonfire-k között!
Kis mellék-morgás: Ezért is ért váratlanul és megdöbbenve és kétségbeesve, amikor a Firelink Shrine Bonfire-re egyszercsak nem működött, mert a Firekeeper-t megölte egy olyan NPC, akit előtte én szabadítottam ki a börtönből! Nem, nem minden NPC kedves, aki annak tűnik.. Grr! De később meg lehetett menteni, persze az internet segítségével, hogy hol és mit csinálva lehet visszaszerezni a Firekeeper lelkét.
De minden elismerésem ezért a játékdesign-beli döntésért, hogy a gyorsutazás lehetőségét csak későbbre halasztották, hadd „szenvedjen” a játékos emiatt is, mert ezzel is csak a pályák tökéletessége érződik, a térkép egysége, kidolgozottsága. Egyszerűen a térkép tökéletes, ahogy olyan irányokból is találunk titkos utat, vagy rejtett liftet egyik helyről a másikba, ahonnan nem is gondolnánk.

A harcot meg kell szokni. Meg fejlődni kell, hogy élvezzük. Mihelyst a staminám kezdett normális értéket felvenni, meg megtaláltam a hozzám illő fegyvert, már élveztem a harcokat. A boss harcokat is, kellő kihívást adtak, de nem idegesítően sok próbálkozást, hogy elakadjon az ember. Egyszerűen egy szép íve van a játéknak, amit ha megtartasz a szintlépéssel, akkor nem lesz frusztráló, csak éppenhogy nehéz. :)

A kedvenc Boss harcaim: Sif, the Great Grey Wolf és Knight Artorias. Ráadásul a szomorú történetük egybefonódik, hiszen Sif volt Artorias, az Abysswalker társa.

A story pedig.. Nos igen, figyelni kell. :) Beszélgetni utunkba akadó beszélni-tudó és beszélni-vágyó NPC-kel; elolvasni tárgyak leírását; jegyzetelni, majd értelmet találni a kusza jegyzetekben.. Majd a játék végén megnézni egy youtube Dark Souls Story összefoglaló videót. :)

A 2 Primordial Serpent a kedvencem, ahogy mindegyik meg akar győzni, hogy csak ő tudja az igazat a Végzetemről, és dönteni akarnak a világ sorsáról, és azt rajtam keresztül akarják elérni.
Fény vagy Sötétség?
Age of Fire vagy Age of Men?
Melyik a helyes döntés?
Melyik a jó befejezés?