Kívánságlistára tette 1
Kiemelt értékelések
A fehér várkastély: Párbaj (2025) társasjáték 80%
Valahogy eddig úgy hozta az élet, hogy A fehér várkastély alapjátékkal se sikerült játszanom, bár érdekelt mindig is. De most elcsábultam és meggyőzött, hogy a párbaj kell nekem itthonra, hiszen többségében ketten szoktunk játszani. Így szerintem talán jobb is, mert teljesen önmagában tudom értékelni összehasonítások nélkül. :)
Nekem már a témája is vonzó volt, bár euro játék lévén nem vártam, hogy a téma nagyon átjöjjön majd. Nem is jött igazán. :D De a párbaj hangulat megvolt teljesen. Mondjuk jelen esetben, nem egymást gyepáljuk vagy teszünk alá a másiknak, hanem örülünk, ha a saját dolgunkkal tudunk foglalkozni. :D Jó, néha a közepe-vége fele néztem, milyen befolyáskártyákat gyűjt a másik, mik érdekesek neki, milyen helyszínek, ha azok számomra is azok lennének. De ennyi. Szóval szerintem a sértődősek is nyugodtan játszhatnak vele. :)
Összesen 6-6 kört fogunk játszani, a kiküldésforduló 6 és behívásforduló is 6. Tehát nincs mindenre időnk, ami nem is baj, mert így is túl tudja gondolni az ember… :D A pozitívum, hogy tudunk arra a helyszínre menni, ahová más is ment, persze kicsit korlátozottan. Így azért ez kicsit megnyugtató tud lenni. Meg a helyszínekkel is tudunk variálni felcseréléssel, amit használunk is serényen főleg a vége fele.
A játéknak nagyon jó a flowja, engem teljesen berántott. Nagyon sodort magával, teljesen fókuszált voltam és rengeteget agyaltam, számoltam, melyik helyszín éri meg jobban az adott pillanatban nekem. Mert hát igen, elvihetik előlünk, amit kinéztünk. És ezt nem gonoszkodásból teszi, hanem a másiknak is az a jó. Szóval megéri több opción gondolkodni mindig. Meg hát folyamatosan változik a pálya, így tényleg mindig az adott helyzetre reagálunk, amitől szerintem még izgalmasabb az egész. *.*
A játék nem túl komplex, pont kényelmesen befogadható, középnehéz. Tanítani is szuper, logikusan felépített a szabályfüzet is. Na de jól csinálni, mindent átlátni… Az a necces, annak van egy betanulás része. Emiatt kicsit lassabbak voltunk elsőre. De később ez az idő le fog csökkenni. Bár az analízis-paralízis be tud figyelni a sok opció miatt, de szerintem van, amikor ezt itt tényleg el kell engedni. :D Fáradt estén emiatt nem biztos, hogy elővenném. De mivel olyan jó a flowja és ha el tudom engedni, hogy mindent IS ki akarjak számolni, szerintem mehet ott is. :)
A kinézete nekem nagyon tetszik. Jó, kicsit absztrakt is, de emelett szépek a színek, a minták. Nekem hozta a hangulatot, a feelinget. *.*
Nagyon tetszett és várom, hogy még többet játszhassam vele, hogy jobban átlássam, ráérezzek. Nekem több kell, hogy egy konkrétan kétfős játék meggyőzzön, de ez úgy tűnik, sikerrel járt. :)












