Vörös lázadás (2021)

A sorozatot még nem olvastam, viszont ez nem tartott vissza attól, hogy beszerezzem társas formájában, mert nagyon ígéretesnek tűnt és végül jól döntöttem, mert hozta is a vele szemben elvártakat. :)

Az alkatrészek jó minőségűek, a kártyák vastagok és több játék után már elmondhatom, hogy nem sérülékenyek, de mivel sokat vannak fogdosva, keverve, ezért tuti, hogy védőzni fogom – bár én mindent bevédőzök. :) A grafikájuk viszont egy kicsit furi/érdekes, legalábbis számomra, de van közte olyan, ami meg kifejezetten jól néz ki.
A héliumokat tartó farkas fej nagyon menő, akár csak a kezdő játékos jelölő és az uralkodó jelző.
A játékmenet egyszerű. Ami időt visz el, az a kártyák képességeivel való sakkozás, főleg a kezünk megfelelő összeállítása. Ez a játék elején még eléggé esélytelennek tud tűnni, de nem kell aggódni, mert folyamatában úgyis változik. És aki ismeri a Mesebeli birodalmakat, annak könnyebben fog majd ráállni az agya a kombinálásra. :) Egy pici konfrontáció tud benne lenni, amikor belebabrálunk a másik lapjaiba, de ez ritka.
Eddig két fővel és szólóban próbáltam és mindkettő remekül működött, sőt, ennek a szólójánál éreztem először azt, hogy van esélyem a győzelemre! Remélem sikerül majd több fővel is leülni mellé, mert szerintem simán megállja a helyét! :)

(A játékot egyelőre még csak egyedül próbáltam ki Tabletop Simulatoron, ha sikerül más ellen is, akkor lehet változtatok az értékelésemen.)
A játék már régóta izgatta a fantáziámat, különösen azért, mert a könyv hatalmas kedvenc, Jamey Stegmaier nevéhez pedig nem egy jó játék fűződik. És habár nem érzem, hogy ez most kifejezetten beszippantott volna, mégis élveztem.
A szabálya egyszerű, a játékmenet pedig pörgős, gördülékeny, elég ritkán akadtam meg szabálykönyvben bogarászás miatt (az is inkább a nem tökéletes angol nyelvtudásomnak köszönhető valószínűleg, mintsem a játéknak).
És habár nem mondom, hogy agyégetős játék lenne, de rengeteg a lehetőség, így azért meg tudja dolgoztatni az embert, hogy vajon mivel jár a legjobban.Viszont magas a szerencsefaktora (egyfős játékban legalábbis biztosan :D), illetve mivel körről-körre változik az egész tábla, így nem érdemes hosszútávú stratégiákat sem kigondolni.. De pont emiatt sokat kell taktikázni, hogy akkor is megtaláljuk a legjobb lehetőségeket, amikor a tervünk elúszott.
Habár én jobban örültem volna egy nagy, és izgalmas táblának, ettől függetlenül ehhez az egyszerű mechanikához megfelel ez is, de nekem unalmas és kicsi. A kártyák ellenben nagyon tetszenek, és a bónuszpontok is jók, nagyon visszaadják nekem a könyv hangulatát, és egyből kedvem is támadt újra elolvasni. De sajnos ez csakis a kártyáknak köszönhető. A játék mechanikája a legkisebb mértékben sem emlékeztet a csavaros, ármányokkal teli könyvre, egyedül a kártyák emlékeztetnek arra, hogy ez egy könyvadaptáció akar lenni, de egyébként nyugodtan gyűjtögethetnénk benne akár pokemonokat is.
Továbbá ez a játék nem való mindenkinek. Túl nagy benne a kártyahúzásokból, illetve az ellenfél húzásaiból adódó randomitás, ami miatt lehet, hogy körről körre új stratégiákat kell kitalálnunk. Ez egyrészt frusztráló tud lenni, főleg amikor már csak egy lépésre lennénk egy nagyon jó kombótól, erre az ellenfél hirtelen lecsap rá, másrészt pedig sokszor hiába játsszuk jól a játékot, akkor is elbukhatjuk. Főleg, mert a játék vége sem fix, lehet arra menni, hogy gyorsan kigyűjtsünk mindent, viszont el is lehet húzni, így sokszor azt sem tudjuk pontosan, hogy mennyi időnk van összegyűjteni a kiszemelt kombinációikat.

Összességében, aki szereti az egyszerű, de mégis gondolkodós játékokat, amit elő lehet venni egy fárasztó nap után is, de közben mégis vannak benne mélyebb lehetőségek, az szerintem mindenképpen próbálja ki, függetlenül attól, hogy ismeri a könyvsorozatot vagy sem. A vásárlással azonban érdemes várni szerintem pár próba erejéig (így egy játék után én még erősen vacillálok, hogy kell-e ez nekem).