Village (2011)

Azt szeretem a Village-ben, hogy játék közben minden egyes figurának saját története lesz. Szoktunk azzal szórakozni, hogy el is nevezzük őket. Például: a „család” akciót választom, egy bábut a táblára teszek. Tehát megszületett mondjuk Lajcsika. Egy ideig a tanyán segít be az aratásnál, de mivel sok ekére van szükségem, kitaníttatom kovácsnak, így lesz belőle Lajcsi, a kovács. Aztán a család rájön, hogy ez az út sehova se vezet, így nem túl nagy karriert fog befutni, nem lesz túl nagy presztízse a családnak a falu közösségében, ezért hazahívom a kovácsműhelyből és kitaníttatom papnak. Ezen a pályán már megtalálja a számítását Lajos atya, egyre feljebb jut az egyházi hierarchiában, végül Hitvalló Szent Luiként szenderül örök nyugalomra, és neve arany betűkkel íratik be a falu krónikájába.
Számos ilyen történet alakul ki ebben az amúgy euro játékban. A másik bábud a hivatali ranglétrán küzdheti fel magát, hogy végül ő lehessen a polgi, a harmadikra rőtszakállú tengeri admirálisként fog emlékezni az utókor, a negyedikből kocsmáros lesz és összehaverkodik az egész faluval, majd az így szerzett kapcsolati tőkéjével lesz a család hasznára, stb, stb…
Szép színes, sokrétű játék. Úgy tűnik, ez az akcióválasztó mechanizmus nálam nagyon betalalált.

A játék, amiben a halál nem is olyan rossz dolog…

Egyszerű, de mégis változatos játékot kínál a Village. Szeretem az ilyen sok rétű pontgyűjtős társasjátékot, amiben különböző taktikákhoz folyamodhatok minden egyes játszás alkalmával. Ami eltért az eddig megszokottaktól, az a generációk elhalálozása, és az, hogy bekerülhet a nevük a Krónikába. Ez nagy ötlet volt, még ha kicsit morbid is.