UNO (1971)

Vicces, gonosz, kell hozzá némi taktikai érzék. Három-négy fő fölötti csapatnak az egyik legjobb kártyajáték valaha, kötelező jelleggel hordom magammal minden kirándulásra/csapaépítőre/egyébre. Azon túl, hogy mindig mindenki remekül szórakozik, megszámolni sem tudom, hány bulit mentett már meg 1#-2-3-stb# pakli :D

Melyik évben nem játszottam vele? :D Az örök klasszikus.

Gyerekkorom óta szeretem és ezt úgy érzem sikerült átadnom.

A Makaó modernebb verziója, szerintem megunhatatlan. :)

Bármikor, bárkivel lehet játszani.

Ha nagyon egyszerű és hordozható és sok emberes játékot keresel, nem is nagyon kell tovább menni. Oké, a solo jobb, hála a plusz kártyáknak, de sajnos sokkal drágább is. Nekem is ez csak azért van meg, mert anno 490-ért találtam egy euros boltban. Szerencsére nem silány, abszolút használható, csak valami summer edition, úgyhogy cuki rákokat lehet felfedezni egyes lapokon.

Ez volt az első kártyajáték, amelyet kisfiam durci nélkül -hogy nem megy- végig játszott. Azóta is ez az egyik kedvenc, nagyon szereti, és élvezi a játékot, szinte minden nap előkerül

A régi jó UNO, amivel még én is imádtam játszani. Ugyan nem mindig nyertem, de nem bántam. Családdal és barátokkal is sokat játszottam annak idején. Ma is játszanék, ha lenne kivel.

Szeretem, szerettem. Már felnőttként is képesek voltunk az iskolában játszani vele. Táborokban is elengedhetetlen kellék.
Kedvencem az volt, amikor április elseje alkalmából valakit megszívattam úgy, hogy előre összeállított lapok voltak, és neki a végén vagy 24 lapot fel kellett húzni. :D

Örök klasszikus.