Titanfall 2 (2016)

Összességében véve a Titanfall 2 egy klasszikus FPS-élmény, melyben a kétféle stílus jól váltakozik, a BT-s darálás, valamint a Jack-es parkour elemek jól kiegészítik egymást, amerre még a pályadesign és a helyszínek is adnak egy extra réteget, még ha a történet opcionális, a narratíva pedig alibinek is tekinthető. A hardon nagyjából hatórás játékélmény nem emlékezetes, de élvezetes, ahogyan összességében az egész program. Instant klasszikus ugyan nem lesz, de a Battlefield-1 játékélményénél erősebb, míg feszességével a COD-gunplay-énél klasszikusabb FPS-élmény

Értékelés: 70%

Narratíva: 55
Grafika: 80
Zene: 70
Játékélmény: 75

Három nap alatt végignyomtam a kampányt, nagyon pörgős, profin összerakott játék, változatos, bár innen-onnan már ismert játékelemekkel (pl. a falfutás, ami az egyik legszervesebb része ennek a játéknak a Ninja Gaidenekből köszön vissza), és elég elcsépelt, de azért hangulatos sztorival, ami jól kiszolgálja a játékmenetet.
Nem szoktam multizni, de egy trófea miatt kipróbáltam, és azt kell mondjam, le voltam nyűgözve, az iszonyú jó lett, úgyhogy saját magam megdöbbenésére is azt kell mondjam, azt még fogom játszani.
És ami nekem személy szerint hatalmas sikerélmény, hogy ez az FPS lett az első, amit kontrollerrel végignyomtam, és azt hiszem a végére jobb lettem a kontrolleres irányítással, mint az egér-billentyűzet kombóval. Úgy szedtem le az ellenfeleket a multiban, hogy magam sem hittem el.
UPDATE: Másfél évvel később PC-n is végigjátszottam, annyi minden történt ezalatt a gaming pályafutásomban, hogy ez sokkal hosszabb időnek tűnik. Most hard nehézségen vittem végig, ez nagyon könnyű volt nekem többnyire, szóval majd master szinten is tervezem végigjátszani.
UPDATE (2021.05.15.): Master nehézségen is végigjátszottam.

Amikor szerdán, hajlani egykor a „na még egy kört, aztán megyek tényleg aludni” mondatfoszlány már számolatlanul sokszor elhangzik a fejedben, csak, hogy utána még egy kicsit tovább maradj a szervereken, az már jelent valamit.
A tavalyi év FPS-e. Remek egyjátékos kampány, még jobb többjátékos mód, ingyenes tényleges tartalmak (skineket ebben az esetben is lehet pénzért venni).

„Régen elmúltak már azok az idők, amikor az éjszakai pihenésre szánt órák jelentős hányadát áldoztam be egy játék kedvéért, különösen, ha a játék történetesen a multiplayer-re van kihegyezve. Legutóbb a Call of Duty 4: Modern Warfare volt ilyen. Így nem meglepő, hogy amikor Vince Zampella és csapata kiválva az Infinity Ward-ból megalkották a Titanfall-t, a hype train-re jegyet váltva beszereztem azt.

Sajnos azonban nem lett átütő siker. Idővel a szerverek kiűrültek, az egyjátékos kampány hiánya pedig csak tovább rontott a helyzeten, hiszen jelentős vásárló tábortól fosztotta meg magát a játék ennek hiánya miatt. Ám szerencsére a Respawn Entertainment tanul a saját hibáiból: a Titanfall 2 egy rendkívül szórakoztató egyjátékos módot kapott, a többjátékos rész pedig még tovább finomodott. (…)”

Bővebben: http://sfmag.hu/2017/02/13/titanfall-2/

Sosem volt kenyerem az FPS műfaj, mert elég béna vagyok benne. Ennek több oka is van, de a lényeg, hogy sokszor meghalok bennük, ami nem fun, mikor az ember főként sikerélményre vágyik. (Oké, játszhatnám őket easy-n, de az meg számomra megalázó, szóval inkább szenvedek. Na mindegy…)
Emiatt tartottam tőle, hogy nem lesz jó vétel, viszont egy hatalmas leárazás meggyőzött, szóval belevetettem magam és bizony nem bántam meg. Olyannyira nem, hogy a Star Wars: Republic Commando után ez lett a második kedvenc darabom a műfajban. Már a hősünk (Cooper) és a titánunk (BT… a Death Stranding után vicces ez a név.) közti „bro-mance” jellegű dinamika is simán elvinné a hátán a játékot, de emellett olyan változatos kis sci-fi kalandban van itt részünk, hogy olykor a lélegzetem is elállt. 2016-os, de meg nem mondanám róla. A grafikára nincs panaszom, hisz látványát tekintve elképesztő még mai szemmel is, technikailag pedig teljesen rendben van, hisz bugokkal nem találkoztam, plusz szépen optimalizálták, így a régi gépemen is high beállításokkal tartotta a 60FPS-t. Ami a gameplay-t illeti: Hatékonyan ötvözi a falon futós platformer elemeket, a kissé Crysis-ra emlékeztető stealth-run-shoot-punch összetételű akcióval, amit tovább fokoztak azzal, hogy szabadon beülhetünk a gépünkbe, és bármikor kiszállhatunk, miközben az önállóan is aprítja az ellent, ha szükséges. A pályakialakítás is kellően változatos, így sosem éreztem, hogy ismételte volna önmagát, illetve a boss fightokkal is elvoltam. Nem nehezek, de nem is túl könnyűek.
A történet során néhány fordulaton pislogtam, persze a jó értelemben és a játék minden percét élveztem, szóval az egyetlen bajom vele, hogy még szívesen toltam volna tovább. (Ott van még a multiplayer módja is, de az nem ugyanaz.) Úgy 6 óra alatt kivégezhető a kampány, ami nagyon kevés, szóval emiatt vontam le tőle azt az 1 csillagot. Mindenkinek csak ajánlani tudom! „Trust me!”