Stella: Dixit Universe (2021)

Ée kell szögeznem még az elején, hogy én még nem játszottam az alap Dixittel, csak rettentően sokat hallottam róla, ami miatt még jobban kíváncsi lettem erre a játékra. Az alap Dixithez még keressük a csapatot, de véletlenül sikerült a Stellával játszanunk egyet, ami nekem nagyon tetszett.
A játék lényege, hogy kapunk egy szót, erről kell asszociálni a felcsapott képekre, ezeket a képeket jelöljük meg a saját kis papírunkon, utána pedig felfedjük ezeket az asszociációkat. Mint az alap Dixitben, itt is akkor kapsz magas pontszámot, ha eltalálja más is azt, amire te asszociáltál, de közben mégsem mindenki. Ellenben ha felfedsz egy asszociációt, amire más nem gondolt, akkor több képet már nem fedhetsz fel, és mínuszpontokat is kapsz érte.
Maga a játék nagyon magával ragadó volt. Nem volt könnyű, de mégis nagyon érdekes képeket nézni, különféle gondolatokat kötni hozzá. Kellett egy kis idő, mire kialakult egy nagyjábóli összhang (és akkor lett vége a játéknak. Pro tipp: játszatok egymás után többet vele).
Igazi partijáték olyan szempontból, hogy igazán nem nagyon érdekelt a pontszámítás. Ellenben a pontszámítás alapból lehetne egy nagyon absztrakt, és könyvelős valami, de mégsem az. Azzal, hogy mi fedjük fel a kártyákat, valójában a játék benne tart a saját flowjában, és nem enged túlzottan el attól függetlenül, hogy közben matekozni kell, kinek mennyi pontot adunk. Ez számomra nagyon fontos volt.
Ami nekem különleges volt, hogy a kártyák nem csak szépek, de sokszor összetettek. Vagy inkább úgy összetettek, hogy alapvetően valamire reflektálnak, és ez akár két szembenálló dolog is lehet, emiatt pedig nagyon erős ellentéteket is láthatunk a képeken, amik nekem nagyon bejöttek.
Közben ez a játék nagyon szép volt: nem csak a kártyák, mert az talán elvárt, hogy a kártya szép legyen. Nekem nagyon tetszett maga a játékostér, a kompanensek, a doboz, valahogy ad egy hangulatot hozzá, így amikor leülök elé, akkor már van egy plusz pozitív érzésem. Nehéz ezt így elmondani. Az is nagyon pozitívum, hogy modern, főleg a kártyákon érzékelhető az új technikákkal való munka is.
Lehet, ha játszottam volna a Dixittel, akkor kevesebbre pontoznám, de nem játszottam, és így elragadott engem. Ha a játékra gondolok, az ugrik be elsőre, hogy kipárnázott, mert olyan puha, könnyed, és kellemes érzés vele játszani. Nekem nagyon bejött.

Nagyjából feleannyira élveztem, mint egy Dixit-partit, bár az egyértelmű kapcsolódás ellenére nem biztos, hogy van értelme összehasonlítani a kettőt. Itt nincs kreativitás vagy szabad ötletelés, az asszociáció pedig (megadott szókártyához kell választani az asztalon lévő kártyákból) sokszor erőltetett. Az alapvetően tetszene, hogy a Dixit kártyákra épüljön egy új játékmechanizmus, szerintem is ráfér az alapjátékra a frissítés, de ez számomra kissé félrement. A pontozási rendszer nekem zavaros, de nem is fektettem túl sok energiát a megértésébe – ha egészen őszinte akarok lenni, egy pillanatig sem éreztem, hogy érdekelne a játék, nekem nincs meg a varázsa. A kártyák szépek, mint mindig.

Nagy Dixitesek vagyunk, szóval nem volt kérdés, hogy ezt is meg kell szereznünk.
2 dolog amiben kritikusak vagyunk, a sötétbe borulás miatt visszatartó erő, hogy túl sok kártyát jelöljünk,mert akkor eleve mínusszal indulunk.
Illetve,mi a bukást elhagytuk,mert is eléggé elveszi az ember kedvét, hogy bukta a pontokat…