Shadow of the Tomb Raider (2018)

Nem mondanám, hogy túl nagy rajongója vagyok a szériának. A régiekre egyáltalán nem emlékszem, az újakkal meg eljátszogattam, de maradandó nyomot nem hagytak bennem, és ez igaz a Shadow of the Tomb Raiderre is.
A sztori elmegy, semmi kiemelkedő vagy említésre méltó nincs benne. Egy olyan fordulat volt, amin meglepődtem, de nem kifejezetten az az álleesős élmény. A Lara családjával kapcsolatos részek megmelengették a szívemet, és talán a játék egyik legjobb része volt, amikor a 9 éves Larával kellett felfedezőútra indulni a Croft Manorban.
Amúgy Lara „kicsit” brutál lett, tényleg Rambo módjára irtotta a népet, de szerintem valamelyest beleilleszthető a sztoriba, és tetszett, hogy azért nem egyszer volt kihangsúlyozva, hogy totál megszállott, számára csak a cél fontos más nem; és az is tetszett, hogy ezzel sokszor szembesült ő maga is. Tény azonban, hogy néha a Call of Duty-ban éreztem magam és nem feltétlen ezt várnám egy Tomb Raider-től.
A játékmenetnél egy-két olyan elem volt, amin csiszolni kellett volna (pl. különböző cuccok felszedése), de egyébként gördülékeny és átlátható minden.
A tomb-ok és úgy alapból a puzzle-ök is nagyon tetszettek és ezek nagyon felhúzták nekem a játékélményt. Azért messze nincs kimaxolva a játék, sok felfedeznivaló van még hátra, illetve a DLC-k egy részét se csináltam most meg, de biztos, hogy a jövőben sort fogok rájuk keríteni.

Összességében a Shadow of the Tomb Raider egy teljesen okés játék, hoz egy élvezhető szintet, azonban igazán maradandót és emlékezeteset nem sikerült vele alkotni.

„A survivor is born”, szólt a sorozat első játékának mottója. És ez szimpatikus, ez jó. Persze, hogy Lara élje túl, hiszen okos, kedves, jószándékú, szerethető. A túlélésben pedig nincs semmi negatív, főleg ha elmebeteg szektásokkal és démonokkal szemben csinálja az ember. Hiába kell csúnya dolgokat csinálnod a túlélésért, ha az ellenségeid ennyire szörnyűek, megőrzöd az erkölcsi szintedet.

Fast forward a Rise of the Tomb Raiderre, a második részre.
Bármennyire szeretném, itt már messze nem indokolható a szabályos tömeggyilkosság, amit a közelmúltban még szerethető, kedves, okos, jószándékú lány véghezvisz. A játék is érzi ezt, tétován tesz egy-két lépést a „Lara, te megőrültél?!” vonal felé a tükörszereplő, Jonah megjegyzéseinek segítségével, majd gyorsan vissza is táncol. Pedig itt Lara már magától veti magát ellenségek közé, tudván tudva, mire számíthat és hogy mit „kell” majd tennie a túlélésért. A túlélésből itt már hadjárat válik. És mint agresszor, Lara Croft szimpatikussága elvész.

A hatás a Shadowra érik be. Ez a lány egy terminátor, egy tömeggyilkos, egy baromállat rambó. Semmi olyan érték nem fedezhető fel benne, ami az ő túlélését indokolja az általa megtámadott és legyilkolt random Juarezekkel szemben. Még azt az érvet is gyengének tartom, hogy „dehát a Trinity ellen harcol” – miféle gonosztettet látunk a Trinity részéről, ami mutatja, hogy TÉNYLEG meg kell állítani őket? És amúgy is, az esetek többségében puszta helyben felbérelt, tudatlan Józsikákat kell legyilkolni, nem velejükig romlott és gonosz Trinity katonákat. Az agresszor karakteríve befejeződött – Lara egyszemélyes hadsereggé vált, egy unalmas, kétbites csajrambóvá, minden megfogható és értelmezhető cél nélkül. Ráadásul a narratíva is szétesik – a játék 90%-ában gőzöd nincs, miért vagy ott, ahol, és mi a célod éppen. A beígért világvége banális és kicsinyes, a főellenségnél karaktertelenebb csak a Tomb Raider film főellensége volt, még a harcok is igencsak lebutultak, az indián városban való mérhetetlenül unalmas és repetitív szaladgálást meg hagyjuk is. A sztori elcsesződött, a főszereplő elcsesződött, a játékmenet elcsesződött, semmi sem menti meg ezt a Tomb Raidert attól, hogy beteljesítse a Shadow of the Tomb Raider cím ígéretét: ez már csak az árnyéka.

Hatalmas csalódás volt :(
Eleinte még nagyon tetszett, hogy van körülöttünk egy csomó ember, akikkel lehet beszélgetni, adtak tippeket és ezáltal frissült a térkép, de egy idő után ez kezdett rohadtul unalmas lenni, mert nagyon sokáig nem történt semmi többszöri alkalommal.
Az idegen nyelven való beszéd idegesített, zavart, és ugyan ki várná el egy játéktől, hogy egy egész falunyi embert külön-külön karakterizáljanak, de könyörgöm! Volt egyfajta női arc, egyfajta férfi arc, egy fiú gyerek, meg egy lánygyerek. Néha variálták a hajakat, meg a ruhákat, de végig el voltam tévedve, hogy ki kicsoda, még szerencse, hogy Lara tudta és pl küldiknél zöldek lettek. Na igen, a küldik. Jó sok volt belőle, és azok nélkül a játék szetintem 2 óra alatt kivihető lenne, de egyszerűen nem jutottam dűlőre velük. Annyira random volt az egész, hogy néha otthagytam és visszamentem később, mert egyszerűen nem volt bennük túl sok logika, mindenhol random ásni kellett, és vagy sikerült fél órán belül egy nyamvadt küldi, vagy nem (általában nagyon nem, mert csak futkostam körbe, mint a hülyék).
A grafika előtt százszorosan is le a kalappal!
De a sztori most nem sikerült izgire. Vártam a végén a hatalmas nagy és MEGSZOKOTT csatát, erre spoiler
A bújkálós résznél a hajamat téptem, se fegyverem, se normális búvóhelyem, állandóan észrevettek, a végén meguntam, és molotov koktéllal kinyírtam őket amikor támadtak, de végül kiderült, hogy hol voltak a fegyvereim? Mert ha beleestek a folyóba, akkor nem hiszem, hogy vissza tudtam volna szerezni őket, de mindegy is.
A dokumentumok 95%-át el sem olvastam, mert unalmasak és érdektelenek voltak számomra.
Ami nagyon tetszett, hogy Jonas mindenhová jött velem, segített ha kellett, de nyilván akkor váltunk ketté, amikor"nagyobb akció" volt :)
Összességében a grafika mentette meg számomra a játékot, tényleg csodaszép, de a sztori menthetetlen lett sajnos :( Az újítások egy része tényleg tetszett, a kötél, a mérges nyilak, kivéve a bújkálás, az nekem nagyon nem jött át. Sokszor olyan érzésem volt, mintha csak egy TR copy-val játszanék, hasonlít valóban, de nem az igazi.
Egy plusz pont viszont a New game + -nak, ha kivitted a játékot, kezdhetsz egy újat a már meglévő képességeiddel.

A 3 közül szerintem ez volt a legjobban kidolgozott és a legszebb véggel rendelkező játék.

Összességében véve még számtalan dologról akartam írni – főleg, ami a narratívát illeti –, de már így is majdnem többet írtam erről a húsz órányi szórakozásról, mintsem a teljes Odysseyről. Játékmenetét illetően bár a program nem fejlődött sokat, viszont a számtalan új lehetőség, a játéktér kitágítása, valamint az akció-platformer elemek arányainak eltolása számomra elég volt ahhoz, hogy élvezettel vessem bele magam minden alkalommal a játékba. Viszont bosszantó, hogy a játék narratívájában sokkal-sokkal több potenciál volt, amely végül felszínesen ugyan előjött, de ha ezeket mindet kibontják, akkor egy csaknem 50 órás szórakozás is kijöhetett volna, amely mind audiovizuálisan, mind pedig játékmenetét tekintve maximális odafigyeléssel készült. Így ebben a formában bár a program élvezetes, a kötelezőt hozza, a trilógiát megfelelően le is zárja, de egy kis plusz idővel és odafigyeléssel ez a program egyenértékű lehetett volna akár egy Uncharted-del is, aminek a kihívójaként eredetileg is készült. Így sajnos a forradalom elmaradt, de nyomában nem a káosz, hanem a status quo maradt – ami azért ebben a formában sem rossz.

Értékelés: 88%

Narratíva. 80
Grafika: 100
Zene: 90
Játékélmény: 80

Visszavan pár tomb de a főstoryt kijátszottam. Nem volt rossz storyja csak az a baj,hogy marha rövid. De egyszer végigjátszható, a többit jobban élveztem

Itt valami nagyon félrement, a gyönyörű játék elképesztő ürességet és ötlettelenséget fedett. A mellékküldetések olyan borzalmasak voltak, hogy egy idő után hagytam a fenébe azokat, és inkább végigszaladtam a sztorin, ami többnyire szintén unalmas volt borzalmasan vontatott videókkal, amelyek nagy részét át is nyomtam már a játék második felében.
Hasonlóan a Rise-hoz, ezt is eggyel a legnehezebb fokozat alatt vittem végig, itt is csak a mentések korlátozása lett volna a különbség, de a gameplay ugyanolyan nehéz volt, mint a legnehezebb fokon, de ez a játék sokkal könnyebb volt, mint a Rise.