Resident Evil 4 (2005)

Egyáltalán nem rossz játék, de a folyamatos crash és a kicsit nehézkes irányítása miatt nem nőtt a szívemhez.

Had kezdjem egy kis visszaemlékezéssel, sajnos nem megy másképp. 15 évvel ezelőtt játszottam először ezzel a játékkal, egy barátomnál. Addigra a Resident Evil 3 – Nemesis-szel már elmélyült kapcsolatot ápoltam. 2005-ben leesett az állunk a grafikától, nyálcsorgatva álltam neki a negyedik résznek. Jó pár órát beleraktam, és valahogy nem akaródzott hazamenni, pedig a haverom már nagyon szeretett volna kettesben maradni a barátnőjével – ki tudja, miért? Akárcsak a hármas, szerelem volt első látásra ez is. Sikerült elvinnem addig, hogy kijussak a faluból, és a kastély bejáratánál álljak. A folytatásra bő három évet kellett várnom, addigra sikerült beszereznem egy PS2-t, és hozzá a RE4-et. Háromszor-négyszer vihettem végig, DLC-kkel együtt, és az egyik abszolút kedvencemmé nőtte ki magát.

Cirka tíz évvel később, most ismét a végére értem. Nem gondoltam volna, de hozta a régi feelinget. A falu és a kastély még mindig iszonyúan hangulatosak, a sziget már nem annyira, de összességében ott van a borongós, kicsit középkori, félelmetes atmoszféra. A grafika persze már kissé kopott, de a HD remaster azért jót tett a gémnek. Az irányítás és a játékmenet stílusa a ma már jól megszokott, váll felett nézős TPS, amivel anno viszont Shinji Mikami mester egy laza csuklómozdulattal alapjaiban reformálta meg a Resident Evil-szériát meg úgy általában a shootereket. Egyetlen dolog akasztott ki az elején: a jobb analóggal csak nézni tudunk adott irányba, és csakis a ballal lehet Leonnal irányt változtatni (kivéve ha célzunk, akkor persze arra forgunk, amerre a lézerkereső). Szerencsére pár óra játék után visszaállt a kezem erre az ódivatú megoldásra, ezt igazán modernizálhatták volna, de annyi baj legyen. Olvastam olyat is, hogy valaki szerint pont ez adja a játék egyik legnagyobb parafaktorát, hogy sosem tudunk egykönnyen mindent belátni magunk körül. Számomra inkább zavaró volt, de hamar meg lehet szokni, ha az ember rugalmas.

Nagyjából ennyi az összes negatívum, innentől csak a dícséret jön. Az arzenálunk rendben van, de ma már ez is megszokott: van pisztoly, sorozatlövő, sörétes, távcsöves puska, gránát, gránátvető, rakétavető, Magnum, no meg a jó öreg bicska. Ezeket szarrá lehet fejleszteni a játék minden pontján felbukkanó Merchant-nél, ha előtte elég pénzérmét és kincset gyűjtöttünk, érdemes az összes fellelhető pénzforrást megkeresni. Egyébként az árusnál már csak azért is megérné vásárolni, hogy hallhassuk az utánozhatatlan hangján benyögött kommentárjait. Emblematikus, vicces figura. A többi karakterről mondjuk ez nem igazán mondható el, 2005-ben még mindig nevetséges párbeszédekkel volt tele ez a RE is, bár a sztori legalább más irányt vett, már-már egy spin-off, amit aztán az ötödik epizód visz tovább.

Az ellenfelek félelmetesek, gusztustalanok és sokan vannak. Még mindig belém fagyott a szar, amikor spanyolul felkiáltottak, ha észrevettek, utána pedig már támadtak is. A kastélyban mormogó, szörcsögő, kántaló szerzetes-félék adják ki a leghidegrázósabb hangokat, rengeteget hozzátesznek a hangulathoz. A csatornában mászkáló, nagyra nőtt, de először láthatatlan rovarok pedig még mindig belém rakták az ideget. Egy sokszor kipörgetett, 15 éves játéktól azért nem rossz teljesítmény.

Azt bírom ebben a RE-ben, hogy az akció és a horror szinte tökéletes egyensúlyban vannak (jó, a szigeten már inkább az akció dominál), remek harmóniát teremtve ezzel. Folyamatos a fenyegetettség, a fojtogató atmoszféra, de nincs az a szitu amiből ne lehetne kivágni (vagy inkább kilőni, kirobbantani) magunkat. Kicsit talán túl sok a skúló, én el tudtam volna viselni nehezebb túlélési körülményeket is. De erre végülis ott van a professzionális mód, ami egyszer már kifogott rajtam sok éve. Na, talán majd egyszer.

Egy szó, mint száz, eddigi tapasztalataim szerint, ez a játék öregedett a legjobban (a Shadow of the Colossus mellett). Még mindig a képernyő elé szegezett 20 órára (ami még mai mércével sem kevés, ha nem vesszük a nyílt világú játékokat), még mindig fantasztikusan szórakoztató a játékmenet, még mindig feszült és félelmetes a hangulat. Régi rajongóknak kötelező, újaknak erősen ajánlott, senkit ne ilyesszen el a kora, a HD remaster simán élvezhetővé teszi 2020-ban is. Egy igazi klasszikus a Resident Evil 4, marad a tíz csillag.

A VR változatot játszottam majdnem a végéig. Nagyon jó a hangulata, szuper a története, a grafika az fika. 2014-es szint sincs.
De a lőszerem elfogyott és képtelenség volt folytatni.