Palm Island (2018)

Nincs problémám azzal, ha egy játék fél órás setup után két asztalt három fotelt és egy zsámolyt foglalt el, és akkora lábnyomot hagy, hogy az már a világűrből is szabad szemmel kivehető. Ha jó a játék, akkor nekem mindez belefér. Viszont azért arra is felkapom a fejem, ha egy játéknak nulla asztaligénye van.

A Palm Island címe abból a szóviccből ered, hogy angolul a „palm” szó jelentheti azt is, hogy „pálmafa” meg azt is, hogy „tenyér”. Tehát az a lényeg, hogy egy sziget épül a tenyeredben, miközben a játékot egy pillanatra sem teszed le a kezedből. Emiatt aztán bárhol lehet vele játszani. Mozgólépcsőn, padon ülve, síelés közben, orvosi rendelőben… stb. Olyan, mint amikor az ember a telefonján játszik, csak sokkal nagyobb poén (szerintem).

Amúgy egy jól fésült euro játékot rejt magában ez a 17 db kártyalap. Alapvetően pakliépítés, és csak annyit csinálsz, hogy mindenfelé forgatod a lapokat a kezedben, de eközben mégis az történik, hogy háromféle nyersanyaggal gazdálkodsz, számos fejlesztési útvonalon elindulva tudod kimaxolni a pontszámodat, sokféle stratégiát építhetsz ki, bármelyik lehet nyerő, semmit nem bíz a szerencsére, minden tervezhető. Nyilván nem lesz túl nehéz vagy túl komplex az élmény, csodát azért nem kell tőle várni, de akkor is sokkal többet kaptam tőle, mint amit egy ilyen kis picurtól vártam volna a maga 15 perces játékidejével. Amúgy pont ez benne a veszélyes. Túl könnyű újra setupolni, és ehhez képest túl jó játék nagy újrajátszhatósággal. Következésképpen magas a függésfaktor.

Nem könnyű beszerezni, de nagyon ajánlom mindenkinek, aki szereti a szóló játékokat.